Gyönyörű hennákat kapnak a kemoterápián átesett nők

kopasz henna rák (betegség) kemoterápia
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A világ egyik leghíresebb henna művésze, Ash Kumar boldogabbá varázsolja a kemoterápián átesett rákos nőket a Henna Heals, azaz a Henna Gyógyít nevű projekt keretében. Gyönyörű koronákat fest olyan nők fejére, akik elvesztették a hajukat a rák elleni kezelések alatt, őszinte mosolyt csalva az arcukra, hiszen így szebbnek érezhetik magukat, haj nélkül is.

Ahogy már korábban is írta a Life.hu, október a mellrák elleni küzdelem hónapja. A 43 éves Dipikánál év elején diagnosztizálták a rákot. "Főként azért vállaltam, hogy részt veszek a projektben, hogy segítsek felhívni az emberek figyelmét a mellrákra. Itt Ázsiában a rák egy olyan téma, amit a szőnyeg alá söpörnek, nem beszélnek róla. Azt hiszed, veled ez soha nem történhet meg. Én sem tudtam még elképzelni sem, hogy meg kell küzdenem a betegséggel, soha nem is beszéltem róla" –mondta, miközben sminkesek csinosították, és készült rá, hogy hamarosan csinos hennakoronája lesz. Ugyan a családjának azonnal elmondta a betegségét, mindenki másnak viszont ezzel a videóval jelenti be, hogy rákkal küzd.

"Fontos nekem ez a kezdeményezés, szeretném, ha mindenhol a világon elterjedne a henna projekt, és más hennaművészek is beszállnának" - mondta a művész. Hozzátette: "Igazán sok erőt ad ez a henna korona. Ma végre sapka nélkül megyek ki az utcára, azt akarom, hogy mindenki lássa! Le sem tudom törölni a mosolyt az arcomról."

Korábban egy bátor nagyi is hajat tetováltatott a fejére, miután megunta kóros hajhullását.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.