Lassítania kéne a Barátok közt Vili bácsijának

Fotó: Rostás Bianka/Life.hu -
kimerültség Várkonyi András Barátok közt
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ráférne a pihenés Várkonyi Andrásra, aki az utóbbi időben túlhajszolja magát. Erre azért is kellene jobban figyelnie, mert nemrég szívműtéten esett át. 

A napokban megfázás döntötte ágynak a színészt, ami már jelzés a szervezet részéről. A sorozat Vili bácsijának két éve szívműtétje volt, a szívbe vezető ereket operálták meg. Most jobbak a leletei, de lassítania kellene.

Fotó: Rostás Bianka/Life.hu

A színész a Blikknek elmondta, a Barátok közt mellett három színházi társulatban is játszik, és szinkronizál is. ,,Tudom, hogy lassítani kéne, de egy színész akkor megy, amikor hívják. Nem beszélve arról, hogy élvezem is, engem a munka éltet" - vallja Várkonyi András, aki a forgatást és a színházat megpróbálja úgy beosztani, hogy hetente két reggel ne maradjon ki a mozgás sem. ,,Persze tudom, hogy ez nem elég, pihenni is kell néha. Tény, hogy az utóbbi hónapokban minden hétvégén dolgoztam, de remélhetőleg nyáron majd lesz egy kis idő a lazításra" – tette hozzá a színész.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.