Vámos Erika Kárász Róbert Várkonyi Andrea TV2 Thaiföld Kambodzsa gyomorrontás Varga Viktor kórház Hajdú Péter Sraka Kata fertőzés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nem volt elég elővigyázatos kambodzsai nyaralásán a műsorvezető, így betegen tért haza. 

Ahogy a Life.hu is megírta, Vámos Erika ázsiai körútja már a reptéren csúfos véget ért. Ám ezzel még nem zárult le a műsorvezető kálváriája. Erika csapvizet ivott Kambodzsában, most már tudja, ez végzetes hiba volt, mert az ország maláriafertőzött területnek számít. Ezért Erika útja, amint leszállt a repülőről, egy budapesti kórház trópusi osztályára vezetett - írja a Bors.

Forrás: Facebook/Erika Vámos

„Hibát követtem el, mivel úgy mentem ki, hogy a pár évvel ezelőtt beadott hastífuszoltásom már lejárt, de nem tudtam, hogy háromévente meg kell újítani" – árulta el Erika.

Vámos Erika bejárta Ázsiát

A TV2 műsorvezetője úgy érezte, rengeteg fontos, halaszthatatlan dolga van még a világban, így nekiállt beutazni a világ keleti felét. Evett skorpiót, aludt úszó házban egy csodás kis öbölben, áram és minden komfort nélkül, esténként varázslatos történeteket hallgatott Buddha életéről, az élményeiről itt olvashatsz.
Való Világ: Megszakította a közösülést Dennis és Fannihttp://www.life.hu/bulvar/20150205-megszakitott-kozosules-a-valo-villaban-dennis-es-fanni-egy-popitakaro-miatt.htmlSzexuális aktus közben Dennis és Fanni vitába bonyolódott egy "popitakarónak" nevezett pléd miatt, így felfüggesztették a tevékenységet.TV + BulvárTatár Csilla nem megy el a Story-gálára, Demcsák pedig kötelességből vesz részthttp://www.life.hu/bulvar/20150205-tatar-csilla-nem-megy-el-a-story-galara-demcsak-pedig-musort-vezet.htmlTatár Csilla úgy döntött, nem megy el a Story-gálára, miután a magazin - állítása szerint - visszaélt a bizalmával. Demcsák Zsuzsa, aki a gála műsorvezetője lesz, csütörtöki Facebook-kirohanása ellenére is a gála egyik műsorvezetője lesz.TV + BulvárOrigoSokk! Zámbó Krisztián kiakadt az apja halálával kapcsolatos friss hírekenhttp://www.life.hu/bulvar/20150205-zambo-krisztian-az-x-faktor-egykori-enekese-kiakadt-az-apja-halalaval-kapcsolatos-friss-hireken.htmlJimmy fiát sokkolta Csepel egykori rendőrkapitányának a minap tett nyilatkozata, amely szerint Hulé Évát, Jimmy halálának szemtanúját zsarolhatták vallomása előtt, amit korábban az énekes halálával kapcsolatban tett.TV + Bulvár--Részegség után paranoia a ValóVilág-villában - Nagyon unatkozhatnak a játékosokhttp://www.life.hu/bulvar/20150205-a-valovilag7-jatekoa-vv-laci-ugy-veli-figyeli-egy-galamb.htmlAmióta Dennis visszatért a párbajról a villába, az eddiginél is furábban viselkednek a lakók. Szerdán este Lacin nevettünk a legtöbbet. TV + BulvárVV Fanni: "Dóri, én téged bármikor megujjaználak!"http://www.life.hu/bulvar/20150204-vv-fanni-a-valo-vilag-7-jatekosa-maszturbalasra-biztatja-vv-dorit.html"Én nyögtem volna, de nem adott a lehetőség" - mondta Edina az egymásba gabalyodott Dennisnek és Fanninak szomorúan. Mire a nagyhajú csak annyit mondott, "Ha nem kapsz szexet, maszturbálj". TV + BulvárDemcsák Zsuzsa ügye folyik a csapból ishttp://www.life.hu/bulvar/20150205-demcsak-zsuzsa-a-tv2-musorvezetojenek-es-ferjenek-kiss-jozsefnek-valasa-a-magyar-sajtoban.htmlA TV2 műsorvezetőjének és volt férjének, Kiss Józsefnek a kálváriája már évek óta tart. Szinte minden nap kiderül valami új fordulat az ügyben. Csütörtök reggel például három lapban is találkozhattunk a történetükkel, főleg az exférj szemszögéből. Ezekből szemezgettünk. TV + Bulvár

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.