6 ok, ami miatt, egészségesebb lehetsz, mint gondolnád

munkahely szex fogápolás vörösbor egészség elismerés étkezés pezsgő időskori elbutulás mozgás fogselyem
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hallottál már a „clean eating" mozgalomról, de nem ezen elvek alapján étkezel? Nem készülsz a maraton lefutására és nem meditációs gyakorlatokkal zárod a napodat? Nyugalom, mindezektől függetlenül is valószínűleg sokkal jobb egészségi állapotnak örvendesz, mint hinnéd.

1. Két nyelven beszélsz.

Hogyan kerül erre a listára a nyelvtudás? Kutatások szerint azok, akik az anyanyelvükön kívül még egy nyelven is képesek megértetni magukat, védettebbek az időskori elbutulás ellen, mint egynyelvű társaik.

2. Tudod, hogy a vörösbor egészséges, néha mégis inkább pezsgőzöl.

A már oly sokszor emlegetett brit tudósok vizsgálatai során kiderült, hogy heti 2-3 pohár pezsgő elkortyolgatása javítja az agy működését és segít egészségének megőrzésében is.

Forrás: Thinkstock

3. Az anyukád vagy a nagymamád 95 éves, mégsem nevezhető egy nagy egészséggurunak.

Az, hogy meddig és milyen minőségben élünk, 20-30 %-ban genetikailag van kódolva bennünk. A maradék 70 %-ban azonban nincs mese, oda kell figyelni az életmódra.

4. Sokáig maradsz fenn, de heti kétszer szexelsz.

Nagyszerű hírünk van: a pennsylvaniai Wilkes Egyetem kutatása szerint a rendszeres szex segíti az immunrendszer helyes működését.

Forrás: Thinkstock

5. Futópad nincs, szakmai elismerésed azonban bőven akad a munkahelyeden.

20 éven át készült az a tanulmány, amely szerint az elhalálozás kockázata sokkal alacsonyabb volt azoknál, akiknek munkáját elismerték és magas szinten támogatták.

6. Nem vagy az edzések királynője, de rendszeresen fogselymezel.

Egyre több a bizonyíték, amely szerint a szívbetegségeket, az eltömődött artériákat és a stroke-ot orális baktériumok által kiváltott gyulladások és fertőzések okozzák. Fogápolási tippjeinkért kattints ide!

Anyagiak miatt is kockáztatja egészségét Hujber Ferenc http://www.life.hu/bulvar/20150403-hujber-ferenc-szinesz-penz-miatt-tulhajszolja-magat-csaladfenntartokent.htmlNoha komoly egészségügyi problémákkal küzd Hujber Ferenc, mégis sokat dolgozik. Most azonban azt sem rejtette véka alá, anyagi oka is van annak, hogy sokak szerint kockáztatja életét.TV + Bulvár--Ciki a céges cumi? Így szexel a magyar a munkahelyénhttp://www.life.hu/intim/20150304-igy-szexelnek-a-magyarok-a-munkahelyukon-iroasztal-raktar-felmeres.htmlÚjabb irodai szexkutatás eredményei láttak napvilágot. A felmérést most kivételesen nem a brit tudósok követték el, az online kérdőív válaszai a magyar munkahelyek pásztoróráit és az irodai mosdóban elkapkodott szexszeánszait vizsgálta. Lássuk hát, hogy működik idehaza a céges szex!IntimOrigoA csóróságra az egészségünk is rámehet: íme, a bizonyítékhttp://www.life.hu/drlife/20150319-szivderito-tenyleg-vedi-a-szivet-az-omega-3-zsirsav.htmlMint ismeretes, tengerihal-fogyasztásunk nem éri el az Európai Kardiológus Társaság (ESC) által heti két alkalommal javasolt gyakoriságot, ami heti 30 deka lenne.Dr. LifeThinkstockAz apa kora fontosabb a gyerek egészsége szempontjából, mint hinnénk http://www.life.hu/drlife/20150320-az-edesapa-eletkora-nagyon-fontos.htmlHosszú éveken keresztül kizárólag a nők rettegtek attól, hogy a koruk extra komplikációk forrását jelentheti gyerekvállaláskor. A modern kutatások ezzel szemben abba az irányba mutatnak, hogy a férfi kora fontosabb szerepet játszik az utód egészségében, mint hinnénk. Dr. Life--Micsoda?! Egy pohár bor kiválthat egy edzésthttp://www.life.hu/ez-zsir/20150323-sok-jotekony-hatasa-van-a-vorosbornak-peldaul-a-szivmukodes-javul.htmlEzt nem fogod elhinni! Egy pohár bor ugyanazt a hatást érheti el, mint egy óra edzés a konditeremben. Azért nem arra biztatunk, hogy dobd a súlyok emelgetését, de érdemes elolvasnod, mire jöttek rá a kanadai tudósok. Ez Zsír!ThinkstockUnokáink is főzni fogják: gyors, egyszerű egészséges - íme, a tökéletes desszerthttp://www.life.hu/sztarszerzok/uff/20150331-unokaink-is-fozni-fogjak-gyors-egyszeru-egeszseges-ime-a-tokeletes-desszert.htmlGalambos Dorina énekesnő és Péterfi-Nagy Évi újságíró csütörtökönként a Life.hu-n mutatnak egy-egy izgalmas ételt. Informatív videójukban olyan trükköket is megosztanak, amelyek segítik a recept elkészítését. Vágj bele te is velük a videós gasztrokalandba!UFFOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.