Biztató jelek: Bianchi egyre jobban van!

Forrás: AFP/Jung Yeon-Je -
Bianchi baleset Jules Bianchi kórház sport gyógyulás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ellentétes információk tömkelege lát napvilágot a 25 éves, balesetet szenvedett Jules Bianchi állapotát illetően. Ezúttal állítólag édesapja adott interjút, amiben azt üzeni a világnak: fia egyre jobban van!

Korábban arról írunk, hogy azt megelőző híresztelésekkel ellentétben rosszabodott a Forma-1-es pilóta állapota. Ezúttal azonban jó hírek érkeztek a fiú édesapjától:

"Orvosi szempontból az állapota stabil. Minden szerve segítség nélkül működik. Mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy az ilyen jellegű sérüléseknél a felépülés hosszadalmas. Ahhoz képest azonban, amit a japán orvosok mondtak közvetlenül a baleset után, a különbség már óriási. Akkor a prognózis rendkívül borúlátó volt. Szóba kerültek a maradandó sérülések, és azt mondták, legalább egy évet is várhatunk, mire szállítható állapotban lesz. Ez azonban hét héttel később megtörténhetett, hiszen gyorsan elkezdett önállóan lélegezni. Az orvosok azt mondták, hogy nincs szükség újabb beavatkozásokra" – idézte a papa szavait a telesport.hu internetes oldal.

Forrás: AFP/Jung Yeon-Je
Forrás: AFP/Alexander Klein

Folyamatosan ott vagyunk mellette, figyeljük minden rezdülését. Néha sokkal aktívabb, ilyenkor mozog vagy megszorítja a kezünket. Hogy ezek valódi reakciók, avagy csak reflexek? Nos, ezt nagyon nehéz megállapítani. Most az a lényeg – és a folytatásban is ez lesz a legfontosabb –, hogy nagyszerű szakemberek veszik körbe".

Bianchi a Japán Nagydíj 42. körében csúszott ki a pályáról, és egy épp mentést végző munkagépnek ütközött. A versenyzőn még aznap életmentő műtétet kellett végrehajtani, és állapotát ugyan stabilizálták azóta, súlyos agysérülése van.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.