Cipőbolondok, táskamániások, „egyet fizet, kettőt kap”-őrültek - Kedves kis szeszély vagy veszélyes betegség a vásárlási „szenvedély”?

Forrás: Thinkstock -
vásárlás betegség addikció leárazás Shopaholics Anonymous cipő táska
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kevés olyan nő akad, akit még soha nem ért utol szezonvégén, szezon kezdetén a vásárlási láz. A vásárlásra ösztökélő, belülről emésztő tűz, a "kerüljön bármibe, de az a cipő, táska, bizsu és rúzs… na, az kell nekem" érzése.

A legtöbb esetben a vágy csak egyszer-egyszer támad fel, és nem kerül igazán nagy erőfeszítésbe a legyőzése. Észérvek, okos gazdálkodás, hosszú távú tervek a mérleg egyik serpenyőjében, és a csillogó csábítás a másikban. Egészséges esetben nem kérdés, hogy a méregdrága rúzs marad a polcon, és a gyerek bölcsijét vagy a rezsit fizetjük be. Van azonban az a helyzet, amikor egy nő képtelen ellenállni a szerzés vágyának. Akkor is belopakodik a boltba, és akkor is fizet, ha azt se ő, se a párja nem engedheti meg magának, és akár hónapokra lerombolja a család költségvetését egy olyan táska megvásárlásával, amit aztán elő se vesz – vagy éppen nem mer elővenni – a szekrényből. Persze előbb-utóbb lebukik, a kifizetett pénz hiányzik a család kasszájából – hazugságok sorozata után pedig megszégyenülés az osztályrészük a vásárlásmániás nőknek.

Forrás: Thinkstock


De hol a határ a vicces „cipőmánia” és a vásárlási szenvedély között?

A tengerentúlon, az USA-ban, Kanadában, de még Németországban is a nyolcvanas évek végétől már jellemző tüneteket mutató vásárlásfüggő csoportokat azonosítottak a szociológusok. A stuttgarti Hohenheim Egyetem tanulmánya szerint, amelyben a felmérések mellett óriási mennyiségű önfeltáró interjú után rajzolnak képet a vásárlásfüggőkről – a betegség a kábítószer- és az alkoholfüggéshez hasonló tüneteket mutat. A „beteg" legyőzhetetlen, szinte mániákus kényszert érez arra, hogy vásároljon. Az érzés akkor a legerősebb, amikor végre pénz csorog be a bankszámlára, de ez a momentum sem kötelező eleme a vásárlásfüggésnek – amíg van elkölthető pénz, addig a beteg vásárolni fog. Legjellemzőbb tünete az önkontroll elvesztése és az ésszerű gondolkodás háttérbe szorulása. Elvonási tünetek is akadnak: ezek a nyugtalanság és pszichoszomatikus betegségtünetek. A kórkép azonban jellegénél fogva – vagyis, mert a vásárlás nem diszkriminált tevékenység – nehezebben felismerhető függés, mint az alkohol- vagy kábítószer-fogyasztás.
Egy önsegítő csoport, a Shopaholics Anonymous a honlapján a következő módon ír a betegségről: „A vásárlásfüggők ördögi csapdában vergődnek, betegségük nyomán diszfunkcionális életvitelre kényszerülnek, és tetteik álcása mentén emberi kapcsolataik is súlyos veszélybe kerülnek.”

Mi okozza a vásárlásfüggést?

Az okokat a legtöbb esetben a gyermekkorban kell keresni – az erősen kontroll alatt tartott, keveset dicsért, bántalmazott gyerekekből, kamaszokból nagy eséllyel válik vásárlásfüggő felnőtt.
Okai lehetnek még:
– Érzelmi depriváció gyermekkorban
– A negatív érzések elviselésére való képtelenség
– Kényszer a belső üresség kitöltésére
– Izgalomkeresés
– Jóváhagyás-keresés
– Perfekcionizmus

. Forrás: Thinkstock

Mámorító a luxus érzése

A vásárlásfüggők több csoportját különíthetjük el, tulajdonképpen eltérő dolgokra kattannak rá a betegek: van, aki egy bizonyos termékcsoportra fókuszál, és az ötszázadik rúzsát is megveszi. Másnál a vásárlási környezet a vonzó: elit boltok árukészletét vásárolja fel, itt az egyébként elérhetetlen luxust fizeti meg keservesen. Megint más a szerzés hangulata miatt megy egy bizonyos bolttípusba, idetartoznak „szenvedélyes” turkálók is, akik szinte vadászatot folytatnak és „harcolnak” a többi vásárlóval egy-egy „nélkülözhetetlen” darabért.

A férfiak nem aprózzák el

A vásárlásfüggő nők állnak a szociológusok és ma már a pszichiátria figyelmének előterében is, de nem feltétlenül csak a nőkre jellemző betegségről van szó. A férfiak körében is nagy számban fordul elő a betegség, csak a férfiak kevésbé nyílnak meg és vállalják fel a vásárlásfüggést. A nők jellemzően ruhákat, illatszereket, csecsebecséket vásárolnak szenvedélyből, a férfiak nem aprózzák el – jóval drágább dolgoknak sem tudnak ellenállni –, így akár teljes csődbe is vihetik a család gazdálkodását vagy a saját vállalkozásukat.

Dobd ki a bankkártyád?
A megoldás nem ennyire egyszerű, bár nyilván gyors megoldást hozna, ha a beteg nem gazdálkodna egy ideig. Ez azonban hosszú távon nem vezetne eredményre. Ennél sokkal fontosabb a betegség tudatosítása és a segítségkérés. Vagyis, aki tapasztalja magán a tüneteket, feltétlenül kérje szakember segítségét.

Forrás: Thinkstock

– Enyhébb esetekben segíthet még, ha a beteg „elkerüli” a veszélyes szituációkat és helyeket, be se megy abba a boltba, amelyik csábítja.
– Csak annyi pénzt hord magánál, amiből a napi szükségleteit fedezni tudja, és egy időre félreteszi a bankkártyát, vagy csak annyi pénzt hagy rajta, amiből nem lehet fedezni mániákus szükségleteket.
– Hobbit/ésszerű időtöltést keres magának.
– Kitiltja a reklámkatalógusokat, szórólapokat a valós és a virtuális postaládájából is.
– Elkerülhetetlen vásárláskor listát ír, és az annak megfelelő összeggel indul vásárolni.
– Rendkívül fontos a család, a környezet megértő és támogató együttműködése: felelősségre vonás, kioktatás és megszégyenítés helyett a segítség felajánlása, a gyengédség és szeretet az, ami segítheti a beteget a gyógyulás útján.

"A párom azt hiszi szeretőt tartok"

A Life.hu is foglalkozott már a vásárlásfüggés problémájával. "A párom azt hiszi, szeretőt tartok" - Életeket tehet tönkre a vásárlási szenvedély című cikkünkben egy vásárlásfüggő olvasónk, az akkor 27 éves Barbara vallott keresetlen őszinteséggel betegségéről. Barbarának a kapcsolata és a munkahelye is veszélybe került mániája miatt:

"A vásárlások ugyanis nemcsak sok pénzt igényelnek, de sok időt is. És a munkahelyről nem tudok annyiszor meglógni, mint ahányszor rám tör a szerzési éhség! Így munka után nem hazaindulok, hozzá, hanem a boltokba. Néha csak két-három órával később érek haza, mint kellene, és a párom az utóbbi időben többször megfogalmazta, hogy gyanakszik. Azt hiszi, szeretőm van... pedig a szenvedély nem egy másik pasinak szól, hanem a vásárlásnak. Az rabolja el a lelkemet, a szívemet, a gondolataimat. Ezért olyan csapnivaló a szex is közöttünk. Néha vásárlás után bűntudattól gyötörten rávetem magam, szinte belekényszerítem a szexbe. Máskor hetekig eszembe sem jut a szex, sokkal jobban érdekel például egy magas sarkú, méregzöld bőrcsizma, amit valahol megláttam, vagy egy új, ezüstszálakkal átszőtt sál, egy klassz pénztárca. Aki azt hiszi, ez kellemes állapot, az nagyon téved!" - mesélte Barbara. "Én a vásárlásról álmodok: álmomban is lázasan keresgélek, kutatok a polcokon, a vállfás ruhákat pörgetem. Álmomban fizetek. Aztán újra fizetek, meg újra. Felkapom a csomagokat és csörtetek a következő boltba. És nem csak álmodom ezt. Napközben, munka helyett erről álmodozom. Be-bevillan az előző túra során meglátott kis ruci, egy klassz öv, egy pazar színű táska és szinte belesápadok, annyira kívánom, hogy megvehessem, hogy az enyém legyen. Ha elviszik az orrom elől, akkor hisztérikus leszek és azonnal kell valami vigasz. Egy másik táska, valami nagy, valami drága. Valami illatos. Vagy húsz darab bontatlan parfümöm van otthon! És tudom, hogy ezen a héten is fogok venni egyet. Mert már tudom is, hogy melyiket" - folytatta.

Kijött a rehabról a 69 éves Liza Minnellihttp://www.life.hu/drlife/20150421-liza-minnelli-kijott-a-rehabrol-ahova-drogproblemai-miatt-jelentkezett-be-egy-honappal-ezelott.htmlMárcius végén jelentkezett be egy rehabilitációs klinikára a színész-énekesnő, aki kezelése után egy hónappal már egy menő hollywoodi étteremben múlatta az időt.Dr. Life--Visszafordíthatatlan agykárosodást szenvedett Bobbi Kristina Brownhttp://www.life.hu/drlife/20150421-bobbi-kristina-brown-visszafordithatatlan-agykarosodast-szenvedett-nagymamaja-cissy-houston-szerint.htmlWhitney Houston és Bobby Brown közös lánya valóban felébredt a közel 3 hónapja tartó kómájából. A hírt anyai nagymamája, Cissy Houston is megerősítette, hozzátéve: a 22 éves lánynak visszafordíthatatlan agykárosodása van.Dr. Life--Sosem volt még ilyen könnyű leszokni a cigiről, mint most - ez lehet a megoldáshttp://www.life.hu/drlife/20150417-a-volt-dohanyosok-megallithatatlanok-uj-tovabbfejlesztett-icoach-programba-segit-a-leszokasban.htmlAz Európai Bizottság 2011-ben elindította "A volt dohányosok megállíthatatlanok" kampányt azzal a céllal, hogy Európa-szerte támogassa a 24–35 éves korosztályt a leszokásban. A kampány sikeresen folytatódott 2012-ben és 2013-ban, 2015-ben pedig még erőteljesebben segíti a fiatalokat a leszokásban a dohányzásmentes életmód számtalan előnyének népszerűsítésével.Dr. LifeThinkstockErkölcsös-e belenyúlni egy embrió génjeibe?http://www.life.hu/drlife/20150419-erkolcsos-e-belenyulni-egy-embrio-genjeibe-erkolcsi-alapok-ingovanyosak.htmlA korai embriók génmanipulációjához a molekuláris eszköztár készen áll, de az erkölcsi alapok ingoványosak. Sok kutató úgy gondolja, hogy az erkölcsi választóvonal ott húzódik, ahol az ember által létrehozott génmódosítások örökölhetővé válnak. Mások viszont a várható előnyöket hangsúlyozzák.Dr. Life--"Nem szeretnék éhen halni" - Csobot Adél orvosokról és testképzavarról mesélthttp://www.life.hu/drlife/20150416-napidoktor-csobot-adel-nem-szeretnek-ehen-halni-orvosokrol-es-testkepzavarrol-meselt.htmlNyaralása alkalmával Csobot Adél bikinis fotókat osztott meg a közösségi oldalán, ám sokan ijedten kezdtek találgatni, vajon nem alakult-e ki valamilyen testképzavar az énekesnőnél. A fiatal lány ugyanis nagyon vékony.Dr. Life--Napi tíz kalórián élt egy anorexiás tinihttp://www.life.hu/drlife/20150417-napi-tiz-kalorian-elt-egy-anorexias-tinilany-emiatt-hamar-meghalhat.htmlA 24 éves Beth Hall tizenéves kora óta küzd anorexiával, miközben egy csokoládéboltban dolgozik eladóként.Dr. LifeOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.