Színpadon lett rosszul a népszerű magyar színész

Forrás: Facebook/Kocsis Dénes -
Kocsis Dénes Budapesti Operettszínház
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Budapesti Operettszínház színpadán, a Fame próbája közben lett rosszul a színész. Kocsis Dénes segítségére a kollégái siettek. 

A színész a musical reptetéses próbáján lett rosszul, a szorítóheveder és a többször megismételt előre- és hátraszaltók miatt ugyanis komoly problémája akadt, legfőképpen saját egyensúlyával és felkavarodott gyomrával - írja a Bikk.

Forrás: Facebook/Kocsis Dénes

"Nem először próbáltuk már ezt a jelenetet, de be kell vallanom, régebben sem volt a barátom a reptetés. Ezen a próbán azonban elég hosszan kellett újra és újra megpördülnöm, megcsinálnom a szaltókat, mert így a bemutató közeledtével már nagyon fontos, hogy rutinosan menjen. Ám arra nem számítottam, hogy ennyire rosszul leszek. A belső szerveim kissé összekavarodtak, még egy kisebb zuhanást is éreztem, egyszerűen tehetetlen voltam a helyzetben. Csak azt akartam, hogy szilárd talajt érezzek végre a lábam alatt!" - mesélte a lapnak Dénes.

Somogyi Szilárd a napilap kérdésére elmondta: amellett, hogy Dénes rosszulléte után természetesen azonnal leállította a próbát, arra is megkérte a szakembereket, hogy egy picit állítsanak a hevederen.

"Valóban egy nagyon veszélyes, de látványos jelenet ez a darabban. Meg is ijedtem, amikor megláttam, hogy Dénes nincs jól. Szerencsére nem folyt vér, de az kiderült, a rosszullétben az is közrejátszott, hogy nagyon szorított a heveder. Ezen, természetesen nem a biztonság kárára, állíttattunk kicsit" – tette hozzá.

Levették a gépekről Bobbi Kristina Brownthttp://www.life.hu/drlife/20150625-levettek-a-gepekrol-bobbi-kristina-brownt.htmlHosszas huzavona után döntött a család: nem tartják tovább mesterségesen életben Bobbi Kristina Brownt.Dr. Life--Nem nyúlka-piszka: Avagy fülpiszkálás igen/nem?http://www.life.hu/drlife/20150624-hatasos-a-fulpiszkalo-pro-es-kontra-ervez-hitek-es-tevhitek.htmlSosem tudjuk, mikor teszünk jót, már ami a fülpiszkálók használatát illeti. Ki kell tisztítanunk a fülünket? És a gyerekeinkét? És ha abból lesz a baj, hogy benne marad a víz? Elegendő a törölköző? Vagy legalább heti egyszer szükséges bedugnunk a kis botocskát is? A Life.hu most ennek a témának járt utána.Dr. LifeThinkstockHazakerült a kórházból, és beszélni is tud Joni Mitchellhttp://www.life.hu/drlife/20150629-joni-mitchell-hazakerult-a-korhazbol-es-tud-beszelni-a-hivatalos-kozlemeny-szerint.htmlSúlyos agykárosodás miatt szállították kórházba a 71 éves énekesnőt. A nemrég kiadott hivatalos közlemény cáfolta Joni egyik közeli barátjának állítását, amely szerint a zenész nem tud beszélni.Dr. Life--Mindennap kakaós turmixot iszik a kisfiú – vajon az életébe fog kerülni?http://www.life.hu/drlife/20150626-kakao-banan-turmix-ragas-egeszseg.htmlAmikor Nicholas Woodcraft kakaós banánturmixot kér reggelire, az édesanyja már kétségbeesetten kezd neki a finomság elkészítésének, ugyanis a kisfiúnak két éve csak ebből áll az étrendje.Dr. LifeThinkstockMolnár Anikó: "Nem tartom magam sem bolondnak, sem őrültnek"http://www.life.hu/drlife/20150629-molnar-aniko-evek-ota-panikbeteg-gyogyszerei-es-pszichologusa-nelkul-nem-birja.htmlÉvek óta küzd pánikbetegséggel Molnár Anikó, aki nem meri megkockáztatni, hogy ne szedje gyógyszereit. Dr. LifeOrigoVigyázat! A napozás ízületi gyulladást okozhat?http://www.life.hu/drlife/20150628-izuleti-gyulladast-okoz-a-nap.htmlSzakértők szerint összefüggés mutatható ki a napciklus és az ízületi gyulladás között, és ez a kapcsolat több mint puszta véletlen.Dr. LifeAFP

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.