A nitrát csökkenti a vérnyomást: Ezért igyál céklalét

Forrás: Thinkstock -
betegség szívderítő cékla céklalé egészség
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy friss vizsgálat újabb bizonyítékokat szolgáltatott arra, hogy az élelmi nitrátoknak vérnyomáscsökkentő hatása van. Ezt normális vérnyomású pácienseknél már dokumentálták, ám most a vérnyomáscsökkentő hatást a magas vérnyomással élőknél is diagnosztizálták.

Dr. Amrita Ahluwalia, a brit Barts abd the London School of Medicine and Dentistry munkatársa, és kollégái már régóta tanulmányozzák a biológiailag semleges nitrát (NO3) és a száj mikroflórája közötti kapcsolatot. A száj mikroflórája ugyanis a nitrátot bioaktív nitritté (NO2) alakítja. A vérbe kerülő nitritről már korábban is ismert volt, hogy értágító, és ezen keresztül vérnyomáscsökkentő hatással bír - tájékoztat a Szívderítő.hu.

Forrás: Thinkstock

Dr. Ahluwalia korábbi kutatásai már bebizonyították, hogy a céklalé az emberi nyállal interakcióba lépve emeli a vérplazma nitrát- és nitrittartalmát, és egészséges önkénteseknél jelentős vérnyomáscsökkenéshez vezet.

De hogy mekkora adagra is van szükség, és hogyan is véd meg minket a szívrohamtól, kiderül a Szívderítő.hu cikkéből.

Még mindig küzd súlyos parjzsmirigy-betegségével Király Linda http://www.life.hu/drlife/20150703-meg-mindig-kuzd-sulyos-betegsegevel-kiraly-linda.htmlAhogyan arról már korábban is írtunk, pajzsmirigy problémákkal küzd Király Linda - ez az oka rohamos hízásának. Hiába diagnosztizálták nála a betegséget már több mint két és fél évvel ezelőtt, a gyógyulás még várat magára. Dr. Life--A forró napok horrorsztorija - Te is rettegsz a fürdőruhától?http://www.life.hu/drlife/20150701-horror-furdoruha-onbizalom-strand-1.html„Nyár van, alig fürdőruhában égetem magam…” - szól az ismert Neoton-nóta egyik sora. Te is égetőnek érzed, ha fürdőruhát viselsz, vagy csupán a nap pirítja meg a bőrödet a vízparton? Egy pszichológus elmondja, miért bizonytalan a legtöbb nő, ha a nyár rettegett ruhadarabja, a fürdőruha van rajta.Dr. LifeThinkstockJim Carrey szerint mérgezik a gyerekeket - a Twitteren üzent a világnakhttp://www.life.hu/drlife/20150703-jim-carrey-szerint-a-vedooltasokkal-mergezik-a-gyerekeket-a-twitteren-uzent-a-vilagnak.htmlItthon is megoszlanak a vélemények a gyermekeknek beadandó kötelező védőoltásokkal kapcsolatban. Egyesek szerint fontosak, hiszen ezek mellőzésével régen nem látott halálos kórok terjedhetnének ismét el, míg mások szerint ezek csak mérgek. Dr. Life--Ismét felütötte a fejét az ebola Libériábanhttp://www.life.hu/drlife/20150703-ismet-felutotte-a-fejet-az-ebola-liberiaban.htmlLibériában csütörtökön már egy harmadik embernél is kimutatták, hogy ebolával fertőzött. Mindezt két hónappal azután, hogy az országot az Egészségügyi Világszervezet ebolamentesnek nyilvánította - írja az MTI.Dr. LifeSemmire nem emlékszik a balesetből Rékasi Károly?http://www.life.hu/drlife/20150703-rekasi-karoly-semmire-nem-emlekszik-a-balesetbol-rekasi-karoly.htmlMint azt korábban a Life.hu megírta, kedden súlyos motorbalesetet szenvedett Rákasi Károly. A napokban a család közleményt adott ki, hogy a színész eszméleténél van, lapinformációk szerint azonban nem emlékszik arra, mi történt vele.Dr. Life--Kórházban van Esmeralda! A sorozatsztár balesetet szenvedetthttp://www.life.hu/drlife/20150703-leticia-calderon-az-esmeralda-sorozat-szinesznoje-balesetet-szenvedett-es-korhazba-kerult.htmlMunkahelyén érte baleset, melynek következtében állkapocs- és fejsérüléssel szállították kórházba a népszerű sorozatsztárt, az Esmeralda egykori megformálóját, Leticia Calderónt. Dr. Life--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.