Kikerült az intenzívről Rékasi Károly

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu -
motorbaleset életveszély sérülés Rékasi Károly
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A színész, aknek felépüléséért az egész ország drukkolt, pénteken elhagyta az intenzív osztályt, és átkerült a Honvédkórház traumatológiai osztályára.

A motorbalesetben súlyos sérüléseket szerző színész állapota azonban nem javult látványosan, ugyanis a fejsérülése és az erős hatású fájdalomcsillapítók miatt a beszéde még mindig nem tiszta. Hiába van tudatánál, kommunikálni egyelőre nem lehet vele - tudta meg a Blikk.

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

A hírzárlat egyébként továbbra is tart, senki nem adhat ki hivatalos információt a színész hogyléte felől. A lap információi szerint fokozott mértékű szigorítást léptettek életbe annak érdeké­ben, hogy teljes nyugalomban folyhasson a Barátok közt sztárjának kezelése. Szigorúan ellenőrzik a látogatókat is, akiknek jelszóval kell igazolniuk jogosultságukat.

Rékasi Károly kedden koradélután szenvedett súlyos motorbalesetet, amiről szemtanúk is beszámoltak. A színészt megműtötték, majd az intenzív osztályon stabilizálták az állapotát. Úgy tudjuk, Pikali Gerda és Détár Enikő is rendszeresen látogatja Rékasit, akit a József Attila színház mielőbb visszavár.

Összetört Rékasi Károly édesanyja

Egy kórházi szemtanú és egy ismerős is arról vallott, mennyire megviselte Rékasi Károly anyukáját fia látványa. Olvasd el a Life.hu cikkét!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.