Holland orvosok pártolják a gyermekeutanáziát

Forrás: Thinkstock -
orvos Holland eutanázia gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az elviselhetetlen kínokat átélő gyógyíthatatlan beteg gyerekeknek jogot kellene biztosítani rá, hogy meghalhassanak – nyilatkozta a Holland Gyermekorvosok Szövetsége, mely nehezményezi a jelenlegi 12 éves alsó korhatárt.

„Úgy érezzük, hogy meg kellene változtatni a korhatárra vonatkozó szabályozást, mégpedig úgy, hogy bármelyik gyermek egyéni elbírálás alapján kérvényezhesse az eutanáziát” – fogalmazott Eduard Verhagen, a Gröningeni Egyetem oktatója, a szövetség etikai bizottságának tagja.

Forrás: Thinkstock

Hollandiában a legalább 12 esztendős gyerekek most is kérvényezhetik az eutanáziát, amennyiben halálos betegségben szenvednek, elviselhetetlen kínjaik vannak, képesek kifejezni az akaratukat, illetve a szüleik is jóváhagyják azt.

„Ha egy 12 éven alulinál teljesülnek ugyanezek a feltételek, a gyermekorvosok most még tehetetlenek. Ideje megoldani ezt a problémát” – magyarázta Verhagen.

A holland gyermekorvosok azt szeretnék, hogy a kérdés tisztázására bizottság álljon össze.

Az aggályok között szerepel, hogy a kisebb csemeték vajon elég érettek-e, s elegendő információval rendelkeznek-e egy ilyen döntés meghozatalához.

A törvénymódosítással Hollandia felzárkózna Belgiumhoz, ahol 2014-ben a világon elsőként hagyták jóvá a gyermekeutanáziát. Belgiumban „a reménytelen egészségi állapotú, továbbá állandóan, kibírhatatlanul és csillapíthatatlanul szenvedő” kicsik kérvényezhetik a „kegyes halált”, akik egyébként is hamarosan belehalnának a betegségükbe.

Országtól függ, milyen mellet formáznak szívesen a plasztikai sebészekhttp://www.life.hu/drlife/20150705-orszagtol-fugg-milyen-mellet-formaznak-szivesen-a-plasztikai-sebeszek.htmlA keblek esztétikuma nem nemzetközi sztenderdektől függ, hanem igencsak jellemző az adott országra – derül ki egy friss kutatásból, amely szerint az Egyesült Államokban és Brazíliában a nagy bimbóudvar a divat, a franciák a kisebb mellekre voksolnak, az indiaiak pedig teltebb formákra.Dr. LifeThinkstockMég mindig küzd súlyos pajzsmirigy-betegségével Király Linda http://www.life.hu/drlife/20150703-meg-mindig-kuzd-sulyos-betegsegevel-kiraly-linda.htmlAhogyan arról már korábban is írtunk, pajzsmirigy problémákkal küzd Király Linda - ez az oka rohamos hízásának. Hiába diagnosztizálták nála a betegséget már több mint két és fél évvel ezelőtt, a gyógyulás még várat magára. Dr. Life--Ismét felütötte a fejét az ebola Libériábanhttp://www.life.hu/drlife/20150703-ismet-felutotte-a-fejet-az-ebola-liberiaban.htmlLibériában csütörtökön már egy harmadik embernél is kimutatták, hogy ebolával fertőzött. Mindezt két hónappal azután, hogy az országot az Egészségügyi Világszervezet ebolamentesnek nyilvánította - írja az MTI.Dr. LifeFélreértésen alapszik a paleolit étrendhttp://www.life.hu/drlife/20150518-felreertesen-alapul-a-paleolit-etrend-ami-atveres-az-osember-ota-vegbemeno-genmodosulasok-miatt.htmlA vitatott paleolit étrend, azaz a „paleó diéta” az evolúcióval kapcsolatos tévhiteken alapszik, és alaptalan feltételezéseken az ősemberek táplálkozásáról – állítja Marlene Zuk professzor, a Minnesotai Egyetem szakértője.Dr. LifeJavul Schumacher állapota a menedzsere szerinthttp://www.life.hu/drlife/20150510-javul-schumacher-allapota-a-menedzsere-szerint.htmlSabine Kehm felbukkant a barcelonai paddockban, ahol ezt a jó hírt közölte, de részletekbe nem bocsátkozott - írja az Origo.Dr. Life--Hülyeség, hogy a szakáll több fekáliát rejthet, mint egy koszos vécéhttp://www.life.hu/drlife/20150508-a-szakall-tobb-fekaliat-rejthet-mint-egy-koszos-vece.htmlNagy döbbenetet váltott ki az a nemrég felröppent hír, mely szerint a szakáll több fekáliát tartalmazhat, mint egy vécé.Dr. Life--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.