Intenzív osztályon ápolják a magyar edzőt

Forrás: mefs.hu -
Kiss László edző
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Juhász Adrián és Simon Béla a normál súlyú kormányos nélküli kettesek mezőnyében győzött. A páros öröme azonan nem volt felhőtlen, mivel egyik edzőjüket, Kiss Lászlót a repülőtérről a kórházba szállították.

"Nagy motivációs erőt jelentett a számunkra, hogy az egyik edzőnkért is eveztünk, aki sajnos nem lehetett velünk, nem láthatta ezt a sikert" – nyilatkozta Simon az MTI-nek.

Forrás: mefs.hu

Kiss László a repülőút végén ugyanis rosszul lett, majd a reptéren elvesztette az eszméletét és rohamkocsival egy szöuli kórház intenzív osztályára került, ahol azóta is altatásban fekszik. "Bízunk benne, hogy mielőbb újra köztünk lesz és a győzelmünk híre segíti felépülését" - tette hozzá Simon.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.