Vigyázz, átalakultak a szabályok! Téged is viccből jegyzett el a barátod?

Forrás: Thinkstock -
házasság eljegyzés szerelem kapcsolat
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Összejöttök, hatalmas szerelemben éltek, a magad részéről már a kezdetektől fogva a közös életet tervezed, és alig várod, hogy kiteljesedjen a kapcsolatotok. Vajon a barátod szerelemből jegyzett el téged, vagy csak időt akar nyerni vele? A megszólaló igaz története mellett a jelenségről a Life.hu szakértője is kifejtette véleményét.

Húsz-harminc évvel ezelőtt az volt a módi, hogy néhány évnyi együttlét után összeházasodtak a párok, majd egy gyerekkel tették teljessé közös életüket. A XXI. században ez egyre kevésbé valósul meg, főleg a húszas éveikben járó fiatalok esetében – és nem azért, mert a nők esküvőszervezői kedve megcsappant volna. Anna elmeséli a sztoriját az eljegyzés gyönyörű, ám hamis illúziójáról, amit akkor érzett, amikor barátja megkérte a kezét. Beszél a földről is, amin csúnyán koppant, mikor rájött, hogy mindez csak időhúzás volt barátja részéről.

Forrás: Thinkstock

Betegség vagy jelenség?

„A barátommal egy éve jártunk már, együtt éltünk, nagyon szerettük egymást, bár elég gyakran veszekedtünk. Nem tudtam, hogyan alakul a kapcsolatunk, csupán azt, hogy a felesége akarok lenni, közös jövőről álmodtam, és ezt olykor szóvá tettem neki. A hirtelen jött horvátországi nyaralásunk egyik napján megkért, hogy öltözzek fehérbe, mert egy meglepetése lesz számomra a parton. Hófehér ruhában, mezítláb sétáltunk a puha homokon, amikor egyszer csak letérdelt. Akkor, ott megkérte a kezemet. Eszméletlen boldogságot éreztem, ekkor sajnos még nem tudtam, hogy a részéről ez egy csel.

A „hobbieljegyzés” mint jelenség nem új keletű vagy egyedi. Sok férfi csupán azért jegyzi el a barátnőjét, hogy benne maradhasson a kényelemben, élvezhesse tovább a langyos vizet, nyerjen egy kis időt, vagy akár éveket a házasság és a családalapítás előtt.

Deáki Tímea, a Life.hu párterapeuta szakértője

A házasság egy mindenki előtt felvállalt komoly döntés, amely felelősséggel jár. A szakértő szerint a férfiak házasságtól való félelme lehet alapos, és nem feltétlenül szól az időhúzásról, betegségnek sem mondható. "A jegyesség ugyanakkor ma már nem számít olyan jelentős lépésnek sokak életében, mint évekkel ezelőtt. A nők mégis valahogy fontos állomásként, másképp élik meg. Az eljegyzés egy elfogadható köztes lépés a nőnek, ha nem akar a párja azonnal oltár elé állni. Persze vannak olyan férfiak, akik a hosszú jegyességgel egy kis szabadságot adnak még maguknak, az is elképzelhető, hogy kicsit be lettek szorítva az elköteleződés terén, így ezzel a lépéssel kivédhetik a további kérdezősködést, és a kedves is "lenyugszik" egy időre.

A házasság intézményével sokaknak van problémája, ennek számos oka van. Akik azt mondják, hogy papír nélkül is jó a kapcsolatuk, elhihető, miért ne lenne így? Ugyanakkor nagyon sokan azért mondják ezt, mert az egyik fél nem akar házasodni, és így a másik fél kényszerbe kerül. Vagyis ez egy önzés, és egyúttal a felelősségvállalástól való félelem, amit kivetít az egyik fél a másikra. Ma Magyarországon a gyermekvállaló párok körében csak minden harmadik pár házas. Mindezek tükrében lehet, hogy veszélyben van a házasság intézménye kicsit, de mindig is lesznek szép számmal olyanok, aki hiszik, hogy ez a megkoronázása egy jól működő kapcsolatnak" - mondja Tímea.

„A lánykérést követően a családjaink is örültek, látszólag tökéletes volt minden, felerősödött a rózsaszín köd, de valami legbelül nem hagyott nyugodni. Nem telt el pár hét, és kiderült, hogy a barátom a kiruccanásunk ideje alatt mindvégig a legjobb barátjának ecsetelte, hogy mennyire elege van a házassági nyaggatásból, és inkább eljegyez, hogy ne említsem neki többször ezt a témát. Mikor ezt megtudtam, minden, amit addig felépítettem magamban, darabjaira hullott, velem együtt” – meséli tovább történetét Anna. Anna a csalódottsága közepette nem értette az eljegyzés okát, és megkérdőjelezte barátja szándékát. Csalódottan vette tudomásul a történteket, a fejében újabb történeteket kreált, míg egy nap betelt a pohár.

Egy szeptemberi napon történt: napok óta nyomasztott az érzés, de addig nem mondtam el neki...

Forrás: Thinkstock

Időközben megtudtam, hogy a korábbi barátnőit is ugyanúgy eljegyezte rövid idő után, de egyiket sem vette feleségül. Nekem ezt sosem mondta. Féltem, őrlődtem, bánkódtam, kerestem a szavakat.


Egyszer csak odamentem hozzá, és kipattant belőlem a kérdés: miért akarsz feleségül venni? Erre azt az ingerült választ kaptam, hogy nem akar elvenni, csak azért kaptam tőle a gyűrűt, hogy befogjam a számat még néhány évig.


Befogtam, összepakoltam és elköltöztem. Azután még próbált visszaédesgetni magához, de nem járt sikerrel. Nehezen, de felálltam a padlóról, ahova küldött. Megismerkedtem egy férfival, aki azóta nem csak eljegyzett, de már a férjem lett, jelenleg a hamarosan megszülető kisbabánk érkezését várjuk. Az exemmel kapcsolatban nehezen, de utólag rájöttem, hogy a cselekedeteivel szándékosan hamis reményt táplált bennem, hogy időt nyerjen, magához láncoljon, és birtokoljon. Azóta is hobbiszinten jegyzi el a lányokat. Utánam már két barátnője volt, mindkettőt eljegyezte, de egyiket sem vette feleségül.”

A statisztikák rémítik meg a férfiakat?

A házasságok mindössze 5%-a éli meg az ötvenedik évfordulót. A házasságkötések száma Magyarországon kb. 45 ezer évente. Ma alig több mint feleannyi házasság köttetik, mint az 1980-as években. Ezzel szemben a válások száma dinamikusan emelkedik, az utóbbi 3 évben például évi 5%-kal, azaz közel 24-25 ezer válás történik évente Magyarországon. Ezzel a statisztikával hazánk Európában a középmezőnyben foglal helyet.

Egy felmérés alapján az európai nők kb. 95%-a kap eljegyzési gyűrűt, bár ez az arány egyre csökken, és a párok átlagosan 16 hónapig járnak jegyben az esküvőjük előtt. Ha pedig már odáig eljuttok: vajon hogyan lehet elrontani egy házasságot? Amennyiben csak készülsz rá, fogadd meg a világ egyik legszebb nőjének tanácsait, aki elárulja a boldog házasság titkát!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.