Fejlődési rendellenességgel született Barátok közt sztárja

műtét dongaláb fejlődési rendellenesség Barátok közt Solti Ádám RTL Klub
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Solti Ádámra születése után számtalan műtét várt, mert dongalábbal született.

Solti Ádám lába gyakran fáj, mert a születési rendellenség kisgyermekkora óta kísérti a színészt. A hétköznapokban pedig hamar elfárad a lába, de van, aki ilyenkor kedves kényeztetéssel enyhíti a kellemetlenségeit – írja a Bors.

Fotó: Zsigmond László/Life.hu

„Gyerekkoromban rengeteget voltam kórházban, mert dongalábbal születtem, sokszor meg kellett műteni. Az elsőnél 4 éves lehettem. Nagyon féltem. Megoperáltak, összedrótozták a lábam. Muszáj volt, mert a térdem előre állt, a bal lábfejem meg befelé fordult. Az első kettő nagy műtét volt, aztán kisebbek következtek. Néhány év alatt lezajlott, de édesanyámat nagyon megviselte. Évekig volt gipszben a bal lábam, egy anyának nem könnyű ezt látni. Onnan lehetett tudni, hol vagyok, hogy kopogott a gipszem, amerre jártam. Mintha kolomp lett volna a nyakamban. Édesanyámnak a szíve szakadt meg értem" – mesélte a színész, akit ma már kedvese ápolgat.

„Szerencsémre a menyasszonyom ápol, ha pihenésre van szükségem. Mindenkinek van keresztje, gyenge pontja. Ami Achillesnek a sarka, nekem az egész lábam" – mosolygott Ádám.

Dongalábbal született, mégis modell lett

A Life.hu cikkében a dongalábbal született Lizzy Holmesról olvashatsz, aki a betegsége dacára is sikeres modellkarriert futott be.
Gyógyíthatatlan betegség végzett Cindy Crawford testvérévelhttp://www.life.hu/drlife/20150709-cindy-crawford-szupermodell-occse-leukemiaban-hunyt-el-jeff-csak-3-eves-volt.htmlA gyönyörű szupermodell, Cindy Crawford a mai napig nem tudja feldolgozni az öccse halálát, akinél 2 évesen diagnosztizáltak leukémiát.Dr. Life--Börcsök Enikő két transzplantáción esett áthttp://www.life.hu/drlife/20150709-borcsok-eniko-a-vigszinhaz-szinesznoje-ket-transzplantacion-esett-at.htmlA Vígszínház sikeres színésznője mögött nehéz évek vannak, hiszen fiatal korától vesebetegséggel küzdött, aminek szervátültetés lett a vége.Dr. LifeFotó: Bielik István - OrigoÍgy fest Ábel Anita a vécén ülvehttp://www.life.hu/drlife/20150630-abel-anita-hajos-andras-es-szente-vajk-a-vecen-ulve-pozoltak-hogy-felhivjak-a-figyelmet-az-ibd-nevu.htmlRitkán készülnek olyan képek hírességekről, amelyeken a vécén ülnek. Ábel Anita, Hajós András, Simon Kornél és Szente Vajk most mégis bevállalták a szokatlan beállítást.Dr. Life--70 évesen is 50-nek néz ki: Különleges diétára esküszik Michael Douglashttp://www.life.hu/drlife/20150715-michael-douglas-a-glutenmentes-dietara-es-etrendre-eskuszik.htmlA 70 éves színész mindenkinek előszeretettel ajánlja a gluténmentes diétát, amelynek hatásairól csak jót tud mondani.Dr. Life--Megműtik Völgyesi Gabi férjéthttp://www.life.hu/drlife/20150714-volgyesi-gabi-ferjet-megmutik.htmlVölgyesi Gabi pár napra kettesben marad gyerekeivel, a Szelfi szereplőjének párja, Ádám ugyanis kórházba vonul, hogy az orvosok megoldják egy régóta húzódó egészségügyi problémáját.Dr. LifeOrigoKezdi elveszíteni a reményt Bianchi édesapjahttp://www.life.hu/drlife/20150713-fajdalmasan-nyilatkozott-bianchi-edesapja.htmlA súlyos balesetet szenvedett Jules Bianchi édesapja kezdi elveszíteni a reményt, hogy fia valaha is felépül. Dr. Life--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.