Baleset érte Ada fiát

Forrás: Redlemon -
mentő kisfiú Aquaworld baleset vérzés élményfürdő fejsérülés csúszdapark elsősegély Ada RTL Klub gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Mentőt kellett hívni a Reflektor műsorvezetőjének egyik ikerfiához, Bálinthoz egy víziparkban, mert megsérült, és vérző fejjel szaladt édesanyjához.

A jól induló, önfeledt családi program rosszul végződött Ada és gyermekei számára az újpesti élményfürdőben.

Itt még vidáman pózoltak, pár pillanat múlva megtörtént a baj Forrás: Redlemon

A műsorvezetőre a szívbajt hozta kisfia, amikor egy balul sikerült csúszdázás után, vérző fejjel szaladt anyukájához. A látvány valóban sokkoló volt. A kisfiú nem tudta elmondani, pontosan mit történt, mert csak arra emlékezett, hogy lecsúszott egy csúszdán, aztán megtörtént a baj. A gyermek fején körülbelül két centiméteres vágás keletkezett, amit az Aquaworld elsősegélyszobájában elláttak. A történtek után mentőt hívtak a kisfiúhoz. Később megtudtuk, hogy szerencsére nem kellett összevarrni a lurkó fején a bőrt, elég volt összeragasztani.Nagyobb volt az ijedtség a bajnál!

Baleset érte Ada fiát Forrás: LIfe.hu
Novák Angéla: Nem lehet gond az örökbefogadással, papíron átlagos nő vagyokhttp://www.life.hu/sztarok/20150731-novak-angela-nem-lehet-gond-az-orokbefogadassal-papiron-atlagos-no-vagyok.htmlSokan megbámulják Novák Angélát, aki 17 éves korában esett át az első nemátalakító műtétén. Hogy nőiességének szól-e a sok kíváncsi tekintet, vagy pedig csak felismerik, maga sem tudja.TV + SztárokFotó: Zsigmond László/Life.huIlyen volt Gáspár Győzőék luxusnyaralása - Fotó!http://www.life.hu/sztarok/20150804-gaspar-gyozo-osszebujos-romantikus-fotot-posztolt-egy-alomszep-helyrol-nyaralasa-kozben.htmlGyőzi és felesége, Bea megmutatták, milyen pazar helyszínen pihentek. TV + Sztárok--Micsoda átalakulás! Dögös pasi lett a Szívek szállodája jófiújábólhttp://www.life.hu/sztarok/20150804-dogos-pasi-lett-a-szivek-szallodaja-jofiujabol.htmlRory Gilmore első szerelme, Dean, aki az anyukák kedvence karakterét hozta a sorozatban, igazán dögös pasi lett.TV + Sztárok--Zimány Linda a szürke ötven árnyalatában pompázott http://www.life.hu/sztarok/20150803-zimany-linda-modell-a-szurke-otven-arnyalata-szineiben-pompazott-es-agyaban-szelfizett.htmlFekete-fehér fotósorozaton csibészkedett a modell, akinek intim pillanataiba kaphattak bepillantást a rajongók.TV + Sztárok--Begubózott Bajor Imre özvegyehttp://www.life.hu/sztarok/20150804-begubozott-bajor-imre-ozvegye-a-szinesz-halala-utan.htmlCsütörtökön lesz egy éve, hogy elhunyt Bajor Imre. Az ismerősök azonban azt beszélik, özvegye, Ildikó a fülei házban szinte nem nyúlt semmihez, minden úgy van, ahogy a színész életbében volt. TV + Sztárok--Micsoda változás! Gönczi Gábor dögös pasi letthttp://www.life.hu/sztarok/20150804-gonczi-gabor-a-fokusz-musorvezetoje-dogos-pasi-lett-tatar-csillaval-valo-szakitasa-utan.htmlLefogyott és megférfiasodott Tatár Csillával való szakítása után a műsorvezető. De vajon miért és hogyan?TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.