Ez a három szokás boldogabbá fog tenni

Forrás: Thinkstock -
boldogság szokások testmozgás pszichológia barátok munka
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az elmúlt évek kutatásai alapján elkészült a lista, amelyen azokat a szokásokat sorolták fel, melyek a boldog emberek sajátjai. Íme, három közülük. 

A 99U szakoldal tette közzé a teljes listát, mely a kifejezetten boldog emberek szokásait sorolja fel egy felmérés alapján. Most azonban hármat mi is megosztunk veletek.

Forrás: Thinkstock

Ne külső körülményektől függjön az önbecsülésünk

Ne befolyásoljanak minket a facebookos lájkok, a munkahelyi értékelések vagy egy-egy kapott osztályzat az iskolában. Ha tisztában vagyunk a kvalitásainkkal, az sokkal kiegyensúlyozottabbá tesz minket.

Sportoljunk rendszeresen

A testmozgás endorfint szabadít fel a szervezetben, növeli az állóképességet, arról nem is beszélve, hogy kitartóvá tesz. A legfontosabb, hogy kiválasszuk a nekünk megfelelő mozgásformát, amit majd hosszú távon tudunk művelni.

Ne vállaljuk túl magunkat, ugyanakkor legyünk elfoglaltak

Számos pszichológiai kutatás támasztotta alá, hogy a munkában való produktivitástól és ez ebből származó eredményektől boldogabbak lehetünk. Nagyon fontos ugyanakkor, hogy ne vállaljuk túl magunkat, hagyjunk időt olyan tevékenységekre, amelyek kikapcsolnak és feltöltenek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.