rendellenesség pénisz születési rendellenesség
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Két rendes pénisze, és egy "csontos kis valamije"  van a kétéves fiúnak, akit nemrég egy bombay-i kórházba vittek, hogy megműtsék rendellenes nemi szervei miatt.

A három pénisze közül csak az egyiken tudott pisilni a kisfiú, akiről a hatórás műtétje alatt kiderült, nem csak nemi szervével van gond, hanem azzal, hogy egyáltalán nincs ánusza.

Illusztráció Forrás: Thinkstock

A bombay-i kórházban órákig műtötték a kétéves gyereket, és eltávolították a felesleges péniszkezdeményt, a két működőt pedig eggyé operálták. A háromból kettőben is találtak olyan szövetet, amelynek segítségével erekcióra lett volna képes később.

Ánuszt is műtöttek a gyereknek, hogy kiválasztása rendesen működhessen. Az orvosok szerint felnőttként probléma nélkül tud majd szexuálisan közösülni a fiú, illetve termékenységével sem lesz gond.

Te tudod, mennyi vitaminra van szüksége a gyereknek?http://www.life.hu/drlife/20150823-ennyi-vitaminra-van-szuksege-a-gyerekeknek.htmlA szervezet működésére nagy hatással vannak a vitaminok. A gyerekek fejlődésében, növekedésben még inkább fontos szerepet játszanak. De mégis mennyire van szükségük?Dr. LifeThinkstockNem kap támogatást az N-kosaras mellű nő a kisebbítő műtétrehttp://www.life.hu/drlife/20150824-nem-kap-tamogatast-az-n-kosaras-mellu-no-a-kisebbito-mutetre.htmlN-kosaras melltartót kell viselnie egy húszéves brit nőnek. A TB azonban nem támogatja régóta áhított kisebbítő műtétjét, mert az eset nem egyedülálló.Dr. LifeThinkstockDurva tévedés! Eltávolították egy terhes nő méhéthttp://www.life.hu/drlife/20150824-eltavolitottak-egy-terhes-no-mehet.htmlEgy connecticuti nőgyógyász súlyos hibát követett el: eltávolította egy várandós nő méhét.Dr. LifeThinkstockÉlő adásban lett rosszul Demcsák Zsuzsahttp://www.life.hu/drlife/20150729-demcsak-zsuzsa-elo-adasban-rosszullett.htmlA műsorvezető be sem tudta fejezni a beszélgetést. Dr. LifeFotó: Szabó Gábor - OrigoA napköziben szerzett brutális égési sérüléseket két kisfiúhttp://www.life.hu/drlife/20150728-a-napkoziben-szerzett-brutalis-egesi-seruleseket-ket-kisfiu.htmlHarmadfokú égési sérüléseket szerzett egy nő két gyereke, akiket egy napra napközibe adott. Dr. LifeThinkstockBobbi Kristina Brown izgatott és élettel teli volt a baleset előtthttp://www.life.hu/drlife/20150726-bobbi-kristina-brown-whitney-houston-fotoja-mellett-fekszik-a-hospice-hazban.htmlBalesete előtt Bobbi Kristina lemezt szeretett volna kiadni, hogy édesanyja az égből büszke legyen rá. Dr. Life--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.