fertőtlenítés repülő E.coli baktériumok hasmenés wc
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nem is gondoltad volna, hogy milyen nagy veszélynek vagy kitéve a repülőn? Pedig a legalapvetőbb helyeken, és nem is akármilyen koncentrációban telepednek meg napokra a gonosz baktériumok, mint az E.coli. Tehát, ha nem kívánjuk a repülés utáni napokat hasmenéssel tölteni, érdemes megfontolni a következő hét pontot.

Egy tanulságos összeállítás látott napvilágot arról, hogy lehetőleg mit ne tapogassunk össze, amikor repülőn utazunk. Mivel ezek legtöbbje majdnem elkerülhetetlen, mi csak azt tudjuk ajánlani, hogy jó adag kézfertőtlenítővel szálljunk repülőre.

Karfa

Nem könnyen kerülhető el, hogy a karfához nyúljunk, és ez nem is feltétlenül baj, mert az ott megtelepedett E.coli a bőrrel való érintkezéssel még nem fertőz, de ha utána esetleg a szemünkbe nyúlunk, máris kész a baj. Egyébként eléggé meglepő, de vizsgálatok szerint a karfán marad meg legtovább az E.coli: 96 óráig.

Lehajtható tálca

Egy 2007-ben készített tanulmány kimutatta, hogy 6 tálcából 4 fertőzött. A légiutas-kísérők ráadásul naponta csak egyszer takarítják a tálcákat, amik jobb is, ha nem érintkeznek közvetlenül az étellel.

Forrás: Thinkstock

A wc belső kilincse

Dr. Michael Zimring az Egészséges utazás (Healthy Tarvel) című könyv szerzője hívta fel a figyelmet a gusztustalan tényre: „Az emberek kijárnak a wc-re, és odafelé minden ülés tetejét megfogdossák. Aztán használják a wc-t, és sokszor kézmosás nélkül távoznak.” A wc kilincséhez tehát szigorúan papírtörlővel érjünk hozzá. Szerintünk egyébként a külsőhöz is.

A wc lehúzó gombja

Ezen a pici kis gombon 48 óráig élnek vidáman az E.coli baktériumok. Ahogy azt már említettük, közvetlenül a bőrrel érintkezve nem okoz fertőzést, de ha óvatlanul a szemünkbe, vagy a szánkba nyúlunk, máris zöld utat adunk a fertőzésnek. Azt ajánljuk tehát, hogy ezzel is csak papírtörlőn keresztül érintkezzünk .

A csaptelep a mosdóban

Újabb kikerülhetetlen tárgy, amit mégis el kell kerülnünk valahogy, ugyanis az E-colinak ez is melegágya. A vizsgált csaptelepek 30%-a mutatta kis a fertőzést. A könyökkel, vagy papírtörlővel való nyitást és zárást ajánljuk ebben az esetben is.

Forrás: Thinkstock

Takaró

Ne legyünk naivak, frissen mosott takarók természetesen csak a kora reggeli első turnusnak járnak, a többi utazó a már sokak által használt pihe-puha baktériumtenyészettel takaróznak. Ha fázósak vagyunk, vigyünk saját plédet magunknak. Amit természetesen ne érintsünk a karfához.

A wc ülőke

Ez szintén az E.coli melegágya. Soha, semmilyen körülmények között ne érjünk hozzá a wc ülőkéhez. Semmilyen testrészünkkel sem!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.