Súlyos baleset érte Bereczki Zoltánt

Forrás: TV2 -
színpad Bereczki Zoltán tempó baleset sál munka autó nyaralás sokk
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A színész rengeteget dolgozott az utóbbi években, és teljesen kimerült. Ez okozhatta két komoly balesetét is.

„Két súlyos baleset is érte az elmúlt hetekben Bereczki Zoltánt” - írta a Story. A színészt ugyanis az egyik éjszaka autójával tartott hazafelé, amikor egy fékezésnél fémes csattanást hallott. Kiderült, kitört az egyik féktárcsája, a fékpedál pedig szabályosan beesett a lába alatt. Az eset sokkolta a színészt, aki arra a következtetésre jutott: lassítania kell a tempón.

Forrás: TV2

Bereczkinek ugyanis számtalan fellépése van, rengeteget dolgozott az elmúlt években. Így nem is csoda, hogy a másik baleset éppen a színpadon érte őt.

„Szerepem szerint egy nagy sál van a nyakamban, ami szerencsétlenül beakadt a díszletbe, és ahogy léptem egyet, visszarántott. Akár a burleszkfilmekben, az arcomon a redőny széle vágódott és felhasadt a homlokom. Ömlött belőlem a vér, de azon túl, hogy a seb hegesen gyógyult, nagyobb baj nem történt” - mesélte a lapnak a színész. „Nyilván a fáradtságtól már nem tudtam úgy összpontosítani, ahogy kellett volna” - vallotta meg Bereczki, aki az eset után határozta el, hogy eljött az ideje egy kiadós nyaralásnak.

Így készül a világversenyre Kiss Daniella szépségkirálynőhttp://www.life.hu/sztarok/20150910-kiss-daniella-keszul-a-miss-world-vilagversenyre.htmlMagyarország szépe a testét és a szellemét is edzi a nagy megmérettetésre, edzője pedig olyan szigorú vele, hogy a lány már a közösségi oldalán sem mer becsekkolni étterembe vagy cukrászdába, nehogy rátelefonáljanak, hogy felróják neki a "bűnözést". TV + Sztárok--Rubint Réka álomhelyszínről posztolt fotóthttp://www.life.hu/sztarok/20150909-rubint-reka-fitneszedzo-alomhelyszinrol-posztolt-szexi-fotot.htmlSchobert Norbit pazar nyaralással lepte meg felesége, Réka, aki szexi fotón pózolt háttérben a kék tengerrel.TV + Sztárok--VV Aurelio milliókat nyert a Totónhttp://www.life.hu/sztarok/20150909-vv-aurelio-ismet-milliokat-nyert-a-valovilag-egykori-gyoztesenek-telitalalata-volt-a-toton.htmlHihetetlen ez a srác! A Valóvilág egykori győztesének telitalálata volt a Totón.TV + Sztárok--Sebestyén Balázs: "20 éve ugyanabból élek!"http://www.life.hu/sztarok/20150909-sebestyen-balazs.htmlA Life.hu nagyszájú riportere, Németh Máté az RTL születésnapi partiján kapta mikrofonvégre Sebestyén Balázst és Dombóvári Istvánt. TV + Sztárok--Tóth Gabi dobolási technikájától eláll a szavadhttp://www.life.hu/sztarok/20150909-toth-gabi-enekesno-dobolni-tanul-es-megmutatta-hogyan-sikerult-elso-dobleckeje.htmlAz énekesnő megmutatta, hogyan csapatja, amikor egy fergeteges hangszer közelébe kerül.TV + SztárokOrigoKiderült: Rácz Gergőnek van egy macsó énje ishttp://www.life.hu/sztarok/20150909-racz-gergonek-van-egy-macso-enje-is.htmlAhogy a többi versenyző, Rácz Gergő is gőzerővel készül a Sztárban sztár című műsorra. Az énekes tudja, hogy ki kell zökkennie a komfortzónájából.TV + SztárokFotó: Hámori Zsófia/Life.hu

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.