Súlyosan megsérült Alvaro Morata, a spanyol válogatott és a Juventus focistája

Forrás: AFP -
spanyol válogatott Alvaro Morata Juventus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Pénteken a spanyol és a svájci válogatott kijutott a 2016-os, franciaországi labdarúgó Európa-bajnokságra. Alvaro Morata, a spanyol válogatott és a Juventus játékosa azonban súlyosan megsérült.

Alvaro Morata szárkapocscsonttörést szenvedett, így már az első félidőben kiállni kényszerült válogatottja Luxemburg elleni meccsén - írja cikkében az Origo.

Morata súlyos sérülést szenvedett. Forrás: AFP

Sajtóhírek szerint körülbelül négy hónapot kell kihagynia, de ez még nem a végleges diagnózis és prognózis.

Dögös pasik a BL-döntőről: Alvaro Morata

A júniusi 2015 BL-döntőt megelőzően összegyűjtöttük azokat a pasikat, akikért női szemmel is érdemes néznünk a fociközvetítéseket. Akkor a Juventus és a Barcelona szépfiúit gyűjtöttük csokorba, felsorolásunkban pedig Morata is helyett kapott, nem véletlenül.

Alvaro egy fiatal, mindössze 22 esztendős csatár, aki a Real Madridból érkezett a Juventusba. Úgy tudni, sokáig Raúl utódjának tartották, de nem kapott elég lehetőséget, ezért 2014 nyarán a Zebrákhoz szerződött.
Akár egy falat kenyér, annyira hiányzik a lelkünknek a nyugalom – A lelki karbantartás jó szokásunkká válhat!http://www.life.hu/drlife/20151009-lelki-egeszseg-vilagnapja-foglalkozzunk-magunkkal-fontosabb-mint-hinnenk-szakerto.htmlA lelki egészség világnapját 1992 óta ünneplik minden évben, október 10-én a Lelki Egészség Világszövetsége kezdeményezésének eredményeképpen. A világnap célja a pszichológiai problémákkal élőkkel szembeni előítéletek elleni harc és lelkünkre való odafigyelés fontosságának tudatosítása. A Life.hu szakértője olyan technikákat is ajánl, amelyek a lelkünket illetően csodákra képesek! Dr. LifeThinkstockBrutális balesetet élt túl Carlos Sainz Forma-1-es pilótahttp://www.life.hu/drlife/20151010-carlos-sainz-forma-1-es-pilota-brutalis-balesetet-szenvedett-de-jol-van.htmlAz Orosz Nagydíj harmadik, szombat délelőtti szabadedzésén óriási balesetet szenvedett a Toro Rossó-s Carlos Sainz. Fékezés nélkül szállt bele a falba.Dr. LifeA Pszichológus Pasi: Mindennapi vámpírizmus – akik ellen a kereszt sem védhttp://www.life.hu/drlife/20151008-energiavampirok-mindenhol-vannak-az-eletunkben-is-vedjuk-magunkat-ellenuk.htmlGyerekként sok vámpírlegendát olvastam. Érdekesnek, elgondolkodtatónak találtam őket, és persze elbűvölt a dolog misztikuma. Édesanyám persze rendre emlékeztetett, hogy vámpírok a valóságban nem léteznek – persze nem hittem neki. Aztán kiderült, hogy valahol mindkettőnknek igaza van. Dr. Life--Gondoltad volna? A szieszta csökkenti a magas vérnyomást!http://www.life.hu/drlife/20151009-kutatasok-szerint-a-napkozbeni-pihenes-jot-tesz-a-vernyomasnak.htmlA sziesztázás csak egy szokás, vagy tényleg előnyös a hipertóniásoknak? Ezt a kérdést próbálta megválaszolni Dr. Kallistratos és kollégái. Kiderült, hogy azon jól kontrollált magas vérnyomásos betegek, akik délben hosszabb pihenőt tartanak, jobb vérnyomásértékeket érnek el, mint a többi hipertóniás beteg. Dr. LifeThinkstockSzűréssel a mellrák ellenhttp://www.life.hu/drlife/20151009-mellrakszures-fontossagat-nem-lehet-elegge-hangsulyozni-figyeljunk-magunkra.htmlAz emlőrák az egyik leggyakoribb daganatos megbetegedés a nők körében, de időben felfedezve jól gyógyítható. Ahhoz, hogy egészségünket megőrizzük, fontos az emlőszűrés, és az, hogy figyeljünk oda önmagunkra.Dr. LifeThinkstockHang alapján ismeri fel a Parkinson-kórt egy magyar algoritmushttp://www.life.hu/drlife/20151009-hang-alapjan-ismeri-fel-a-parkinson-kort-egy-magyar-algoritmus.htmlA beszélő hangja alapján a Parkinson-kór felismerésére alkalmas algoritmust fejlesztettek ki a Szegedi Tudományegyetem kutatói egy nemzetközi beszédtechnológiai versenyre. Dr. Life--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.