Újabb baleset! Rékasi Károly megcsúszott, és két csavar eltört a lábában

Fotó: Szabó Gábor/Origo -
színész törés csavar baleset Barátok közt RTL Klub Rékasi Károly
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A színészt pár hete kisebb baleset érte, megcsúszott és megcsavarodott a balesetben eltört lába, emiatt combcsontjában háromból két csavar eltört.

A színésznek most fokozottan kell vigyáznia magára, mert ha a harmadik csavarra nem ügyel, elmozdulhat az egész lemez, és újra operációra lesz szüksége – írja a Blikk.

Fotó: Szabó Gábor/Origo

„Amikor megtörtént ez az eset, nem akartam még róla beszélni, mert féltem, hogy túldimenzionálják ezt az egészet. Úgysem tudott volna akkor segíteni senki azért, mert tud róla, csak az orvosok. Valóban nagyobb terhelést kapott a megsérült jobb lábam, mint kellett volna, de abban a pillanatban, amikor eltörtek azok a csavarok, éppen minden utasítást betartva közlekedtem. Egy esős napon orvosi vizsgálatra tartottam két bottal, amik szétcsúsztak, a lábam pedig megcsavarodott. Éreztem, hogy fáj, szerintem akkor törtek el" – magyarázta Rékasi, aki az eset óta sokkal óvatosabb.

Bódi Sylvi ismét felöltötte szexi sellőjelmezéthttp://www.life.hu/sztarok/20151202-bodi-sylvi-modell-tudeje-jol-birj-a-viz-alatt-igy-igazi-sellolanykent-tud-suhanni-a-nagy-keksegben.htmlÚgy tűnik, a modell kétéltű lett, egy igazi sellőnek pedig az sem okoz gondot, hogy szexi testével a víz alatt suhanjon. TV + Sztárok--Rendőrök kutatták át Lagzi Lajcsi otthonáthttp://www.life.hu/sztarok/20151202-galambos-lajos-azaz-lagzi-lajcsi-zenesz-birtokat-rendorok-kutattak-at.htmlÁllítólag lopott autókat kerestek és még a Lajcsi birtokán lévő tavat is átkutatták. TV + Sztárok--Így élvezi Gombos Edina a forró telet Amerikában http://www.life.hu/sztarok/20151202-gombos-edina-a-tv2-egykori-musorvezetoje-elvezi-a-forro-telet-amerikaban.htmlAz egykori műsorvezető egy nyári képpel jelezte, Amerikában decemberben sem kell télikabát.TV + SztárokOrigoDemcsák Zsuzsa 17 évesen is nagyon dögös volthttp://www.life.hu/sztarok/20151202-demcsak-zsuzsa-a-tv2-mokka-musorvezetoje-megtalalta-gimnaziumi-tablokepet-amelyen-tizenhet-eves.htmlA műsorvezető szinte semmit nem változott 17 éves kora óta: ugyanolyan fiatalos és bájos, mint tinikorában.TV + Sztárok--Ejha! Köldökig kivágott ruhában pózolt Iszak Esztihttp://www.life.hu/sztarok/20151130-iszak-eszti-musorvezeto-koldokig-kivagott-ruhaban-pozolt-es-szexi-dekoltazst-villantott.htmlA műsorvezető egy vicces, túldíszített fotón mutatta meg dögös dekoltázsát. TV + Sztárok--Hoppá! Hirtelen nagyon barna lett Seprényi Lászlóhttp://www.life.hu/sztarok/20151126-seprenyi-laszlo-az-rtl-klub-baratok-kozt-sztarja-hirtelen-nagyon-barna-lett.htmlA Barátok közt Bartha Krisztiánja elárulta a tikot, hogyan barnult be a bőre percek alatt egy jelenet kedvéért. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.