Öt sztár, akik 2015-ben itt hagyták a földi létet

betegség halál Sam Simon Bobbi Kristina Brown rák (betegség) Amanda Peterson sztár
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ez az év sokaknál tragikus sztoriknak vagy éppen hosszú betegségeknek vetett véget. Még akkor is, ha némelyik sztárnál az életmódja vagy az életkora miatt megjósolható volt a halál, azért előfordult, hogy nagyokat pislogtunk a halálhír hallatán. A Life.hu összegyűjtött öt sztárt, akik az idén hunytak el. 

Sam Simon (1955–2015)

A Simpson család egyik alkotója 59 éves korában elhunyt el Los Angeles-i otthonában rák következtében. A tévés producernél még 2012-ben diagnosztizálták a végzetes kórt, amely március 8-i halálát okozta. A kilencszeres Emmy-díjas Simon 1989-ben alkotta meg és találta ki a sorozat karaktereit.

Sam Simon Forrás: AFP

Percy Sledge (1940–2015)

Forrás: AFP

Amanda Peterson (1971–2015)

Július 3-án holtan találták otthonában a 43 éves színésznőt. Eleinte arra következtettek, hogy öngyilkossági szándékkal vett be nagy mennyiségű vényköteles gyógyszert (morfiumot is), de később kiderült, hogy fájdalomcsillapítás miatt tette ezt. Az elmúlt két évben alvási apnoéban szenvedett, apja szerint ez is közrejátszhatott a halálában. Igaza volt, ugyanis a halottkém jelentése szerint a nő légzőszervei nem tudták befogadni a morfiumot. Amanda 1987-ben vált híressé a Bérbarátnő álomáron című filmben való szerepével. A gyönyörű fiatal lányt hiába kapták fel akkor, a zajos sikerek elmaradtak, onnantól fogva nem szerepei, hanem lecsúszottsága és függőségei miatt került a köztudatba.

Amanda Peterson és Patrick Dempsey az 1987-es Bérbarátnő álomáron című filmben, valamint az Amandáról készült utolsó fotók egyike Forrás: Northfoto, KR Productions/Twisted Pixels Photography/Ryan Hartsock

Bobbi Kristina Brown (1993–2015)

Whitney Houston halála nemcsak rajongóinak, de a lányának is feldolgozhatatlan traumát okozott. Az amerikai énekesnő és Bobby Brown közös gyermekének, Bobbi Kristina Brownnak már tinédzser korában drogproblémái voltak. Édesanyja halála csak olaj volt a tűzre, hiszen Bobbi azután nem csak eltűnt a nyilvánosság elől, de a

családjuk idegeit is borzolta mostohatestvérével való kapcsolata,

majd későbbi jegyessége. Whitney Houston és a rapper Bobby Brown közös gyermekét január 31-én találta élettársa otthon a kádban eszméletlenül, azonnal kórházba szállították. A lányt hetekig mesterséges kómában tartották, míg nem július 26-án lekapcsolták az őt életben tartó gépeket. "Ő már békében, Isten karjaiban nyugszik" – nyilatkozta a családja, majd megköszönték a támogatóknak, hogy mellettük voltak a nehéz időkben.

Bobbi Kristina Brown Forrás: AFP

Dean Jones (1931–2015)

A híres színész szeptember 1-jén, 84 évesen halt meg Parkinson-kórja miatt. Jones Több Broadway-darabban, tévéműsorban és sorozatban is szerepelt, Jane Fonda partnereként a színpadon, valamint Elvis Presley mellett a Börtönrock című zenés filmben is feltűnt. A kicsi kocsi című, először 1969-ben bemutatott Walt Disney-sorozat tette őt igazán ismertté.

Dean Jones Forrás: AFP

Ők is csak emberek: 2015 legmegdöbbentőbb sztárbetegségei

A csillogás és a pompa mögött ők is összeomlanak olykor. Életük színpadán a betegségekkel kell megvívniuk, és közben már csak presztízsből sem szabad mások előtt összetörniük. A Life.hu ITT összegyűjtött öt sztárt, akinek a betegsége az idén bombaként robbant a köztudatban.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.