Elképesztő átváltozás! Bulimiás volt, most testépítőnek készül a 26 éves Hannah

Forrás: Facebook/Hannah Hindmarsh -
étkezési zavar éheztetés diéta lány testépítő bulimia kórház fogyókúra testépítés edzés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Túlsúllyal küzdött, később bulimiás lett, mára azonban megtalálta az arany középutat Hannah Hindmarsh.

Hannah Hindmarsh kálváriája hét évvel ezelőtt kezdődött. Az akkor közel 100 kilós lány, akiről itt nézhetsz régi fotókat, egyik napról a másikra eldöntötte, szigorú diétába kezd és lefogy, hogy végre olyan alakja lehessen, mint a brit X-Factor zsűritagjának, Cheryl Fernandez-Versininek.

Forrás: Facebook/Hannah Hindmarsh

A most 26 éves lány saját blogján számol be arról, milyen veszélyeket rejt egy-egy drasztikus fogyókúra. Hannah ugyanis koplalni kezdett, aminek következtében falásrohamok törtek rá. Az így elfogyasztott ételmennyiségtől hashajtóval próbált megszabadulni. Néhány hónappal később a kimerültségtől és az éheztetéstől kórházba került, ahol bulimiát állapítottak meg nála.

Hannah ezután döntötte el, hogy változtatni fog. Amatőr testépítő édesapjával együtt edzőterembe kezdett járni, az eredmény pedig már néhány hét után szemmel is láthatóvá vált. Hannah célja már nem az, hogy minél soványabb legyen, hanem minél edzettebb és erősebb, egy nap pedig szeretné amatőr testépítőként is megmutatni magát.

A 21. század mániája: az egészségfüggőség

Míg a legtöbb embert arra is nehéz rávenni, hogy egészsége, alakja érdekében rendszeresen sportoljon, addig olyanok is akadnak, akiknek már annyira az életük részévé vált az egészséges életmód, hogy meg sem tudnának lenni nélküle - egyetlen pillanatra sem. A Life.hu cikkéért kattints ide!

Kicsi a bors, de szupererős! Nemes Renáta Larissza, a pehelysúlyú fitneszmodellhttp://www.life.hu/ez-zsir/20151208-fitneszmodell-nemes-renata-larissza-meselt-edzesrol-etkezesrol-versenyzesrol.htmlA fiatal, törékeny lány mindössze 151 centi és 42 kiló, ám izmait, alakját bárki megirigyelhetné. Vajon egy ilyen méretekkel megáldott sportolónak mennyire kell odafigyelnie az edzésre, az étkezésre? Erről faggattuk Nemes Renáta Larisszát. Ez Zsír!--Meghalt a testépítő, aki 10 ezer kalóriát evett és szteroidokkal tömte magáthttp://www.life.hu/drlife/20151215-meghalt-dean-wharmby-testepito-aki-10-ezer-kaloriat-evett-es-szteroidokat-szedett.htmlA halottkém vizsgálata szerint a szteroidok okozták Dean Wharmby halálát. A férfi mindössze 39 éves volt. Dr. LifeOrigoEnnél jobb reklámot? Szexi fitneszversenyzőkkel népszerűsítik a magyar fürdőkethttp://www.life.hu/drlife/20151217-fitneszversenyzokkel-nepszerusitik-a-rudas-es-a-szechenyi-furdot.htmlA Magyar Turizmus Zrt. nem mindennapi, de annál szemet gyönyörködtetőbb fotósorozattal kívánja bemutatni, hogyan találkozik Budapesten a hagyományos és a trendi, a patinás stílus és a fiatalos lendület. A budapesti fürdők népszerűsítése a célja annak a fotósorozatnak, amelyen VB-kvalifikált magyar fitnesz versenyzőink hívják fel a figyelmet sportáguk, és két fővárosi fürdő, a Rudas és a Széchenyi egyedi szépségeire. Dr. Life--Kiverte a biztosítékot a 24 évesen megőszült testépítő lány fotójahttp://www.life.hu/drlife/20151125-aleksandra-rudenko-testepito-lany-osz-haju-fotoja-kiverte-a-biztositekot.htmlAleksandra Rudenko testépítő meg akarta mutatni, mennyit fejlődött egy év alatt, de fotóira nem éppen azt a reakciót kapta, amit várt. Dr. Life--Életük a fitnesz, és ez párban könnyebb: Széplaki Dávid és Krassalkovics Zsófia a legfittebb pároshttp://www.life.hu/ez-zsir/20151223-fitneszmodellek-parban-szeplaki-david-krassalkovics-zsofia.htmlMindketten rajonganak az edzésért, a fitneszért, kőkeményen figyelnek az étrendjükre, és inspirálják egymást: Széplaki Dávid és Krassalkovics Zsófia egy párt alkotnak, és a közös pont az életükben nem csak a mozgás szeretete. A Life.hu sorozatában egy inspiráló fiatal pár mesél sportos mindennapokról, diétáról és az egymáshoz való alkalmazkodásról. Ez Zsír!--Megdöbbentő! Naponta tízezer kalóriát vitt be szervezetébe a testépítőhttp://www.life.hu/drlife/20150729-kaloria-testepito-dobbenet-majrak-betegseg-szteroid.htmlDean Wharmby átlagos srác volt, aki az akkori férfiideál, Arnold Schwarzenegger hatására akart kisportolt testet magának. Később bevallotta, hogy megfelelő fizikumához eleinte szteroidokat használt, mondván akkoriban mindenki ugyanezt tette.Dr. LifeOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.