Meglepő! A magyar egyetemisták kövérebbek, mint hittük

Forrás: Thinkstock -
szívderítő kutatás magyar elhízás egyetemista felmérés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Súlyproblémákkal küzd a magyar egyetemisták jelentős része - derült ki a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének (MDOSZ) felméréséből.

A MDOSZ-nak nemrég zárult le az előadásokból és személyes tanácsadásból álló hároméves programja, az Energia-egyensúly Egészségprogram Egyetemistáknak (E3), amellyel az egészséges táplálkozást és életmódot népszerűsítették az egyetemisták körében.

Forrás: Thinkstock

A programban 5174 hallgató vett részt, az elvégzett állapotfelmérésből kiderült, hogy az egyik legfontosabb mutató, a testtömegindex (BMI) alapján a vizsgált egyetemistáknak mindössze 65 százaléka tartozott a normál tartományba, több mint ezren túlsúlyosak vagy elhízottak voltak, míg majdnem négyszázan alultápláltnak bizonyultak.

A hasi zsír aránya alapján 243 hallgatónak kell fokozott szív- és érrendszeri kockázattal számolnia. Köztudott, hogy ez a fajta zsír a szív- és érrendszeri megbetegedéseken kívül számos más anyagcserezavar, többek között a cukorbetegség, továbbá a magas vérnyomás kialakulásában is szerepet játszik.

Forrás: Thinkstock

A felmérés további részletei és a megdöbbentő adatok a Szívderítő.hu cikkében olvashatók!

Túl kövérek a szexhez, így egyszerre fekszenek kés aláhttp://www.life.hu/drlife/20151202-deng-yang-es-lin-yue-tul-koverek-a-szexhez-igy-gyomorszukito-mutetre-valallkoztak.htmlDeng Yang és férje, Lin Yue összesen 400 kilót nyomnak, ez pedig abban is megakadályozza őket, hogy egymáshoz férjenek. A szexuális életük felpezsdítése végett most kés alá fekszenek. Dr. Life--Meghalt a világ legkövérebb emberehttp://www.life.hu/drlife/20151028-belehalt-a-fogyaszto-mutetbe-a-vilag-legkoverebb-embere.htmlA 37 éves Andres Moreno volt a világ legkövérebb embere. Kórházba szállításához egy egész csapat férfira volt szükség. A 450 kilós férfi komoly műtétre vállalkozott: zsírfeleslegének egy részét akarta eltávolíttatni.Dr. Life--Életünk első három évében eldőlhet, hogy kövérek leszünk-ehttp://www.life.hu/drlife/20151013-eletunk-elso-harom-eveben-eldolhet-hogy-koverek-leszunk-e.htmlSajnos nem ismeretlen jelenség Magyarországon az elhízás. Mindenki másra fogja, van, aki a genetikára, van, aki a mozgásszegény életmódjára. De lehet, hogy már gyerekkori hibákra visszavezethető? Dr. Life--Filmet készítettek a legkövérebb ember utolsó napjairólhttp://www.life.hu/drlife/20150727-filmet-keszitettek-a-legkoverebb-ember-utolso-napjairol.htmlMielőtt meghalt, dokumentumfilm készült Nagy-Britannia legkövérebb emberéről, bemutatva, hogyan költött el közel tízmillió forintot gyorskajákra hat év alatt. Dr. LifeNorthfotoSelena Gomez terápiára járt, mert többen lekövéreztékhttp://www.life.hu/drlife/20151009-selena-gomezt-korabban-tobben-sertegettek-az-alakja-miatt-ezert-terapiara-jart.htmlA gyönyörű énekesnőt egy májusi útja során a reptéren kövérezte le több ott tartózkodó utas. A fiatal énekesnőt ez annyira megviselte, hogy sokáig orvosi kezelésre szorult. Dr. Life--Tess Holliday: Avagy lehet valaki egyszerre szép és kövér?http://www.life.hu/drlife/20150612-tess-holiday-a-people-magazin-cimlapjan-22-es-meretu-plus-size-modell.htmlTess Holliday plus-size méretű modellnek/aktivistának elsőként sikerült bekerülnie szupermodellként egy neves ügynökséghez, így számos kampány részeként népszerűsítheti a teltebb idomokat. Például a People magazin címlapján, igencsak nagy feltűnést keltve vele.Dr. Life--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.