Schuster Lóri: „Mire észbe kaptam már a műtőasztalon feküdtem"

Fotó: Csanádi Márton - Origo -
műtét P. Mobil zenész Schuster Lóránt
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Műtéten esett át a P. Mobil énekese - ezúttal azonban örült neki.

A P. Mobil együttes frontemberének, Schuster Lórántnak 2014 óta volt bél-és májdaganata. Schuster legutóbbi, ötödik műtétjének azonban kimondottan örült, hiszen rákos sejtjei eltűntek, emiatt operálták őt meg ismét.

Schuster Lóránt Fotó: Csanádi Márton - Origo

"Már itthon vagyok, lábadozom. Ez a műtét valóságos csemege volt az előzőekhez képest és még izgulni sem volt időm. A tervezett kórházi befekvésem előtt néhány nappal hívott egy nővérke, megüresedett egy időpont. Mire észbe kaptam már a műtőasztalon feküdtem. Egy hálót ültettek belém" – mondta Schuster a Borsnak. A műtét sikeres volt, a zenész pedig derűlátó a jövőt tekintve, emellett nem tétlen, hiszen együttese következő koncertjeit is szervezi.

Ismét kórházba került Andy Vajna: műtétei szövődményeként léphetett fel valami problémahttp://www.life.hu/drlife/20160123-andy-vajnat-ujra-korhazban-kezelik-az-ereivel-illetve-a-verkeringesevel-vannak-gondok.htmlVissza kellett szállítani a kórházba Andrew G. Vajnát: a TV2 tulajdonosának kiújultak a láb­problémái, ezért szorul újra kórházi kezelésre. Dr. LifeOrigo"Nagyon kemény… és k...rvára fáj!" - Pataky Attilának elviselhetetlen fájdalmai vannak aranyérműtétje utánhttp://www.life.hu/drlife/20160118-pataky-attilanak-hatalmas-fajdalmai-vannak-aranyermutete-utan.htmlAhogy a Life.hu is beszámolt róla, a zenész pénteken aranyértműtéten esett át, miután decemberben is életmentő beavatkozásra volt szükség nála. Dr. Life--Retteg pénteki műtétjétől Pataky Attila: Újabb beavatkozás vár ráhttp://www.life.hu/drlife/20160114-pataky-attilat-penteken-mutik.htmlPataky Attilát megérintette a halál szele, de már egyre jobban van. Az énekesre még egy műtét vár, ami után remélhetőleg el is felejtheti a kórházakat. Dr. Life--Durva! Felébredt a műtét közben, 15 percig nem altatták visszahttp://www.life.hu/drlife/20160108-sarah-thomas-felebredt-a-mutet-kozben-majd-15-percig-nem-altattak-vissza.htmlSarah Thomas, a 23 éves londoni nő évek óta tartó fájdalmai miatt mandulaműtétre feküdt be a kórházba. A rutin beavatkozásról rettenetes élményekkel távozott a fiatal lány. Dr. LifeThinkstockFérfiból nővé: így fest egy transznemű teste a plasztikai műtétek utánhttp://www.life.hu/drlife/20160106-fulvia-pellegrino-transznemu-no-teste-a-plasztikai-mutetek-utan.htmlFulvia Pellegrino minden támogatást megkapott feleségétől, hogy véghez vigye tervét, és végre boldog lehessen abban a testben, amire mindig is vágyott. Dr. Life--Sokkoló, mégis gyönyörű fotósorozat archelyreállító-műtéten átesett emberekrőlhttp://www.life.hu/drlife/20151223-cyril-crepin-fotografus-fotosorozata-arc-helyreallitomuteten-atesett-emberekrol.htmlBár a legtöbbjük első pillantásra megdöbbentő, Cyril Crepin portréinak mégsem a szenzációkeltés az elsődleges céljuk: ezek az emberek így válhattak újra emberivé. Dr. LifeOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.