5 éven keresztül hazudta azt, hogy rákos - Több embert is átvert!

Forrás: Thinkstock -
betegség adomány utazás rák hazugság
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Betegséggel viccelődni, és ezzel átverni embereket mindig szörnyű. Mary Bennett éveken keresztül ezt csinálta, sőt, ki is használta az őt támogatókat. 

A nő 2010-ben jelentette ki, hogy súlyos petefészekrákban szenved. A története sok embert meghatott, ezért az évek alatt közel 25 ezer dollárt, vagyis majdnem 7 millió forintot sikerült összeszednie az emberektől - írja a Nydailynews.

Forrás: Thinkstock

A pénzen felül utazásokat kapott, és találkozhatott a kedvenc sztársportolóival, sőt, egy hőlégballonos utazáson is részt vehetett. Egy idő után azonban kiderült, hogy Mary sosem járt orvosnál. A nő végül bevallotta, hogy hazudott a betegségéről illetően. A rendőrség most nyomoz az ügyében, és elképzelhető, hogy börtönbe kerül csalás miatt.

6 ok, amiért érdemes rendszeresen mozognodhttp://www.life.hu/drlife/20160127-mozogj-folyamatosan-igy-leszel-kreativ-es-jobb-alvo.htmlA legtöbben azért járunk edzőterembe, hogy mozogjunk és a sport minél izmosabb, szebb testet varázsoljon nekünk. Íme, még 6 ok, amiért megéri edzeni akkor is, ha totál fáradtak vagyunk. Dr. Life--Esztergályos Cecíliára újabb műtét vár?http://www.life.hu/drlife/20160127-esztergalyos-ceciliara-szinesznore-mutet-var-ha-leesik-a-labarol.htmlA színésznőre a tavalyi csípőprotézis-műtétje után, ha szükségessé válik, újabb beavatkozás várhat. Dr. Life--Galkó Balázs újra kórházban vanhttp://www.life.hu/drlife/20160127-galko-balazs-szinesz-ujra-korhazban-van.htmlGalkó Balázs december végén közösségi oldalán tudatta ismerőseivel, hogy önként vonult be az Országos Onkológiai Intézetbe. A színésznél gégerákot diagnosztizáltak. Pár nappal később Galkó bizakodó sorokat írt, tudatta mindenkivel: hisz a gyógyulásában. A beteg színész most azonban újra kórházba került. Dr. Life--Megéri télen futni? Most kiderül!http://www.life.hu/drlife/20160122-telen-sem-art-a-futas-csak-par-dologra-kell-odafigyelnunk.htmlA futásról télen sem kell lemondanunk, sőt! A sérülések elkerülése érdekében azonban ilyenkor mindenképpen érdemes néhány tanácsot megfogadnunk. Mit tehetünk, hogy a kocogás télen is öröm legyen? Dr. LifeThinkstockVáltoznak az idők! Még egy dolog, amitől terméketlenek a férfiakhttp://www.life.hu/drlife/20160122-egy-kutatas-szerint-osszefugges-lehet-a-termeketlenseg-es-a-szivbetegseg-kozott.htmlA terméketlen férfiak egy sor krónikus egészségügyi probléma, például a cukorbetegség, a szívbetegségek, az alkoholizmus és a drogfüggőség nagyobb kockázatával néznek szembe, mint egészséges társaik – erre a következtetésre jutott egy új kutatás.Dr. Life--Schuster Lóri: „Mire észbe kaptam már a műtőasztalon feküdtem"http://www.life.hu/drlife/20160123-schuster-lorantot-otodszor-mutottek-meg-de-ezuttal-orul-neki.htmlMűtéten esett át a P. Mobil énekese - ezúttal azonban örült neki. Dr. LifeOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.