A koleszterin két oldala – őrizd meg az egészséged zab segítségével!

zab2016 koleszterin zab szív-és érrendszer egészség
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A médiában és a különböző kommunikációs csatornákon napi szinten hallunk a koleszterinről, mégis sokszor fogalmunk sincs róla. Az európai fő halálozási statisztikák egyik motorja is lehet, ám a legtöbbször teljesen elhanyagoljuk. 

A koleszterin szervezetünk számos biológiai működésében szerepet játszik. A zsírféleség energiát szolgáltat egyes hormonoknak és a vérnek, a vérben keringő koleszterin nyolcvan százaléka a májban termelődik. Amennyiben a vérben a szintje túl magas, a koleszterin más vegyületekkel együtt felhalmozódik, ezért szűkíti az erek átmérőjét: ezáltal csökken a véráramlás, sőt az artériák is elzáródhatnak.

Forrás: Thinkstock

Magyarország halálozási statisztikáját már hosszabb ideje vezetik a szív- és érrendszeri betegségek, mindezek hátterében a nem megfelelő koleszterinszint is állhat. A 2010 és 2014 között végzett szűrési adatok szerint már a 18–25 év közti résztvevőknél is megjelent a kritikusan magas koleszterinszint. Az eredményekből összességében elmondható, hogy

a magyar nők 39 százalékának és a férfiak 47 százalékának voltak másabb eredményei a határértékhez viszonyítottan.

A jó, a rossz és a koleszterin

A legtöbb ember számára az ajánlott koleszterinszint kisebb, mint 5,0 mmol/l (millimól per liter), de azon emberek számára, akiknek már van valamilyen szinten szív- és érrendszeri betegségük, az ajánlott szint alacsonyabb, mint 4,5 mmol/l. Amennyiben túl sok koleszterin kerül a vérbe, nagyobb az esély a szívbetegségekre – Európában a szívkoszorúér-betegség, a szívroham és a stroke a vezető halálokok.

A koleszterinnek két fő típusa van: alacsony sűrűségű lipoprotein (LDL) és magas sűrűségű lipoprotein (HDL). Előbbit nevezzük „rossz” koleszterinnek, hiszen az érfal meszesedéséért és az ér szűküléséért felelős. Míg az utóbbi a „jó” koleszterin, mert az egyes vérzsírokat kivonja a vérből, és visszajuttatja a májba. A májba jutott koleszterinből epesavak lesznek, amelyek segítenek az emésztésben. A betegségek kockázatainak csökkentésében a legjobb, ha a szervezetünkben a „jó” koleszterin (HDL) van nagyobb arányban.

Forrás: Thinkstock

Az ideális koleszterinszint

Az idősödéssel és a kevesebb mozgással egyenes arányban áll a koleszterinszint növekedése. A genetikai tényezők és az életkor mellett a túlsúly, a dohányzás, bizonyos gyógyszerek is befolyásolják a koleszterinszintet, akárcsak a zsíros húsok és a nassolnivalók. Pár hét elteltével és az étkezési,

életviteli előírások betartásával javulhat a helyzet,

azonban ha a helyes életmód mellett sem történik változás,akkor koleszterincsökkentő gyógyszereket kell alkalmazni.

Tudtad?

Egy kanadai kutatás kimutatta, hogy a zabban található béta-glükán csökkentheti a koleszterinszintet, akár már kétheti fogyasztás után. A zab, a zabkorpa, a zabliszt és a zabpehely az élelmi rost kiváló forrásai.

3 világsztár, aki rajong a zabért - így fogyasztják ők!http://www.life.hu/ez-zsir/20160122-3-vilagsztar-aki-rajong-a-zabkasaert-igy-eszik-ok.htmlAzt hihetnénk, hogy a világsztárok mindig flancolnak az ételekkel, pedig erről szó sincs: az egészségtudatos celebek is jól tudják, mennyire egészséges a zab, ezért ők is nap mint nap fogyasztják. Most megmutatjuk, hogyan készíti kedvenc zabos finomságát Kate Hudson, Cameron Diaz és Gwyneth Paltrow! Ez Zsír!AFPZabpehely másként: három fűszer, amivel nagyon feldobhatod http://www.life.hu/ez-zsir/20160118-zabpehely-maskent-3-fuszer-amivel-nagyon-feldobhatod.htmlKevés finomabb, gyorsabb és táplálóbb reggeli van a zabkásánál, ami pedig különösen jó benne, az az, hogy abszolút szabadon variálható, mivel ízesíted. Vannak klasszikus, mindenki által kedvelt fűszerek, amikkel nagyjából minden zabkása működik, de sosem késő új recepteket megtanulni: íme, három fűszer, ami garantáltan még finomabbá teszi a tökéletes reggelit! Ez Zsír!--Egészséges finomságok, amik csökkentik a koleszterinszintethttp://www.life.hu/ez-zsir/20160127-egeszseges-finomsagok-amik-csokkentik-a-koleszterinszintet.htmlA magas koleszterinszint korunk egyik komoly betegsége, ami befolyásolja a cukorbetegségre, a magas vérnyomás kialakulására, az elhízásra és a szívinfarktusra való hajlamot is. Egy jól összerakott étrenddel azonban már sokat tehetsz a koleszterinszint alacsonyan tartásáért, ezért összeszedtünk néhány élelmiszert, amiket érdemes rendszeresen fogyasztanod!Ez Zsír!ThinkstockRay Liotta arca teljesen eltorzult - Szinte felismerhetetlen! http://www.life.hu/drlife/20160201-ray-liotta-arca-dobbenetes-a-szinesz-tul-sok-botoxot-hasznalt-fel-sem-lehet-ismerni.htmlA 61 éves amerikai színész láttán többen megijedtek - nem tudni pontosan, hogy mitől változott meg ennyire Ray Liotta megjelenése az évek alatt. Dr. Life--Életmentő műtétet kellett végrehajtani Val Kilmerenhttp://www.life.hu/drlife/20160130-val-kilmer-eletmento-muteten-esett-at-gegerakja-miatt.htmlAnnak ellenére, hogy múltkor javulásáról cikkeztek a lapok, most kiderült, hogy Val Kilmeren életmentő műtétet kellett nemrég végrehajtani. Dr. Life--28 ujjal él a világ legkülönlegesebb asztalosa, Devendra Sutharhttp://www.life.hu/drlife/20160130-28-ujja-van-az-indiai-devender-suthar-asztalosnak.htmlLétezik egy férfi a világon, aki igazán különleges születési rendellenességének köszönhetően került be a Guinness rekordok könyvébe: 28 ujjal él. Dr. LifeOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.