„Kicsit olyan ez, mint a Vészhelyzetben” – A pózolás helyett az ápolónői pályát választotta a modell

2016.02.04. 18:21

Németh Franciska harmincévesen jutott el arra a szintre, hogy hajlandó lenne modellkarrierjét teljesen háttérbe szorítani és gyerekkori álmának szentelni minden figyelmét. A lány ápolónőként akar érvényesülni a jövőben, mesélt a Vészhelyzet-szerű szituációkról, a burnoutról és a két hivatás kontrasztjáról is. 

Németh Franciska története kacskaringósan kezdődött, gyerekként az orvosi pálya volt a fő csapásiránya, majd egy-két kitérő után úgy tűnt, a modellkedés az ő szakmája. „Tizenöt éves lehettem, az akkor Iparművészeti Egyetemnek hívott intézményben tanult egy ismerősöm, aki megkérdezte, hogy lenne-e kedvem a vizsgamunkájához modellt állni. Ez végül annyira jól sikerült, hogy azután többen is felkértek hasonló feladatokra.” 

Fotó: Temesi Ádám

A lány fejében ennek ellenére ott motoszkált a gyerekkori elképzelése, így a rendszertelen modellmunkák mellett felvételizett az orvosi egyetemre, ahova harmadik próbálkozásra sem vették fel. „Az első felvételi után elmentem tapasztalatokat szerezni az egészségügyi munkáról egy kórházba, és titkon felkészültem arra is, hogy elmegy tőle a kedvem. A késztetés nem múlt el, de rájöttem, hogy nem technikai 5-10 perceket akarok egy betegre szánni, ekkor vált világossá, hogy az ápolónői vonal az én utam.” Ennek eredményeként a harmincéves lány idén áprilisban fejezi be az OKJ-s ápolóképzést, családjában gyógyszerészasszisztens nagynénjén kívül nem volt egészségügyben dolgozó felmenője.

Franciska 2014 novembere óta a Szent János Kórház Gyermeksebészeti és Traumatológiai ambulanciáján dolgozik asszisztensként. A lány példát akar mutatni a fiataloknak, miszerint az egészségügyi pálya sok pluszt ad az ember életéhez minden vele járó nehézség ellenére. „Tőlünk senki nem megy úgy haza, hogy nincs értelme a munkájának. 

Forrás: Facebook/Németh Franciska

Itthon sajnos nincs olyan elgondolás a fejekben, hogy ápolónak lenni trendi dolog, mert a legtöbben a versenyszférában akarnak dolgozni.”  Sosem unatkozik, hiszen asszisztensként több alapmunkát is rábíznak a lányra: „Az osztályra mi adjuk át a betegeket, ha például egy agyrázkódásos gyereket hoznak be, akkor az orvos utasításait mi közvetítjük az osztály felé. Kicsit olyan ez, mint a Vészhelyzetben!” 

A lány szereti a rendszertelen modellmunkák és az ápolónői teendők kontrasztját. „Ez egy olyan kontraszt, ami inkább pozitív, mint negatív számomra. Amikor egy egész napos fotózásról esek be az orvosi ügyeletbe, akkor ugyanúgy észnél kell lennem, mintha pihenőnapok után mentem volna be dolgozni. A fotózás annyira más világ, hogy inkább kikapcsol. Ápolónak születni kell – szokták mondani. Én is ebben hiszek, úgy érzem, hogy megvan bennem a kellő elhivatottság hozzá. Egyrészt fizikailag és szellemileg is kell bírni az iramot (az osztályunkon egy átlagos napon 80-100 gyerek fordul meg), türelmesen kell hozzáállni a munkához, és fontos, hogy csapatban tudjunk együttműködni.”  

Forrás: Facebook/Németh Franciska

„Amikor az ambulancián hetvenedszer nyitom ki az ajtót, nem engedhetem meg, hogy ne ugyanolyan szép hangon szóljak a betegekhez, mint reggel nyolckor, hiszen nem azért jönnek oda az emberek, mert kedvük van hozzá, hanem mert kiszolgáltatottak.” 

Az egészségügyi dolgozók nagy részét előbb-utóbb eléri a kiégés szindróma (burnout), amennyiben teljesen beleragadnak a mókuskerékbe. „Tudatosan odafigyelek a saját lelki egészségemre is, amikor elkezdtem dolgozni, teljesen beleőrültem az egészbe,  előfordult, hogy hónapokig csak ezzel foglalkoztam, és a szabadnapomon is benn akartam lenni. Aztán jöttem rá, hogy optimalizálnom kell a helyzetet, emiatt már tudatosan odafigyelek a szellemi kikapcsolódásra. Ilyenkor a családommal, a barátaimmal töltöm az időmet, vagy más módon kapcsolok ki. Úgy gondolom, sokat jelent az is, hogy több lábon állok, ezért nem muszájból kell a kórházban dolgoznom.” 

Forrás: Facebook/Németh Franciska

Franciskának a lelki egészségének folyamatos táplálása és megőrzése ellenére is vannak embert próbáló napjai, amikor nemcsak mások támaszaként, de önmaga előtt is helyt kell állnia. „Bármennyire is elhivatott valaki, egy halálesetnél sokszor azt mondja, hogy nem akar többször ilyet látni. 

Nagyon nehéz, amikor egy édesanya összetörik a gyermeke halála miatt.  Ilyenek után szükségem van pár nap regenerálódásra, de mindig visszamegyek, mert ez a dolgom. Ilyen mélységek és magasságok nincsenek egy fotózáson. Aki ezt nem tudja elviselni, az nem alkalmas erre a pályára.” 

Címkék: