A kórosan elhízott férfi életmentő műtétje után alvásfüggő lett

Gideon Yeakley túlsúly függőség életmentő
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A 33 éves Gideon Yeakley már az életét is kockáztatta kóros túlsúlyával, ami a családi kapcsolataira is rossz hatással volt. Azonban hiába vetette magát alá műtétnek. Egyik függőségből a másikba esett. 

Gideon Yeakley súlyos ételfüggőséggel küzdött, ami az egész életére hatással volt. Nem tudott semmiben sem segíteni feleségének, és gyermekének. A több mint 290 kilós testsúlyával az élete is veszélyben volt.

Forrás: Northfoto

Gideon még gyerekkorában fordult az élelmiszerekhez. Szülei válása után hatalmas lelki traumát okozott neki, hogy választania kell, melyikükkel éljen. Az apját választotta, de megbánta a döntését, mert soha nem jöttek ki jól. 25 éves korában, az anyja halála után még rosszabb lett az állapota. Az ételfüggősége házassága után sem múlt el. Gideon annyira meghízott, hogy orvosai elhatározták, életmentő műtétet végeznek el rajta, de ez a családi kapcsolatain nem sokat segített.

Forrás: Northfoto

Hiába fogyott Gideon 1 év alatt körülbelül 100 kilót. Ételfüggőségét egy másik megszállottság váltotta. Az élelmiszert alvással helyettesítette, így hiába veszített rengeteget a súlyából, a családi problémákat továbbra sem tudták megoldani.

Forrás: Northfoto

Felesége, Kayleigh nagyon aggódott a férje egészségéért, amellett, hogy minden terhet neki egyedül kellett cipelnie. A műtéttel azt akarták elérni, hogy a férj is munkát vállalhasson, és kivehesse a részét a ház körüli teendőkből, de alvásfüggősége miatt fogyása ellenére sem volt erre képes. Hiába érzete úgy, hogy nincs energiája, a problémája nem orvosi eredetű volt, ezért egy terapeutához fordultak, mivel a felesége kijelentette, elhagyja, ha továbbra sem változtat.

Előtte-utána, 100 kiló mínusszal Forrás: Northfoto

A segítség hatására a felesége megismerte a férje összes rejtett fájdalmát, Gideon pedig visszanyerte erejét, így képes volt minőségi időt tölteni gyermekével is. A fogyással sem állt le, összesen valamivel több mint 190 kilótól szabadult meg, valamint sikerült munkát is találnia.

Börcsök Enikő: "Kétszer majdnem megöltek"http://www.life.hu/drlife/20160212-borcsok-eniko-ketszer-majdnem-meghalt.htmlBörcsök Enikőnek kétszer volt vesetranszplantációja, az élete perceken múlott. Dr. LifeFotó: Bielik István - OrigoKórházba kellett szállítani Barry Manilow énekesthttp://www.life.hu/drlife/20160212-barry-manilow-amerikai-enekest-korhazba-kellett-szallitani-los-angelesben.htmlA legendás amerikai énekes és dalszerző a hírek szerint egy korábbi operációját követő szövődményei miatt került újra kórházba. Dr. Life--Bereczki Zoltán: "Ez egy olyan baleset volt, amit én idéztem elő saját magamnak"http://www.life.hu/drlife/20160212-bereczki-zoltan-fejseruleset-sajat-maga-idezte-elo.htmlAhogyan arról korábban beszámoltunk: Bereczki Zoltán egy színházi előadás közben olyan balesetet szenvedett, melynek során kis híján a látása is sérült. A színész szerint ez egy figyelmeztetés volt számára. Dr. Life--Az egyetlen érzés, ami felér a narkotikumokkal – Ez történik a szervezetünkben, amikor szerelmesek vagyunkhttp://www.life.hu/drlife/20160203-a-boldogsagerzeten-tul-ez-tortenik-a-szervezetunkben-amikor-szerelmesek-vagyunk.htmlHa valaha voltál igazán őrülten, szenvedélyesen, fülig szerelmes, akkor pontosan tudod, milyen érzés, amikor a torkodban dobog a szíved, ha meglátod Őt. A kétségtelenül csodálatos, örömteli pillanatokra azonban a szervezeted is reagál. Dr. LifeThinkstockBetegségek testközelből – Fotósorozat az életünket nehezítő daganatokrólhttp://www.life.hu/drlife/20160210-maija-tammi-fotosorozata-az-eletunket-nehezito-daganatokrol.htmlA betegségek világnapja alkalmából összegyűjtöttük, hogy miben is hal meg a magyar a leggyakrabban. Egy fotósorozaton keresztül pedig a saját szemeddel nézheted meg, hogyan néz ki egy-egy betegség szövődménye a valóságban. Dr. Life--Ma van a betegek világnapja: Változtassunk!http://www.life.hu/drlife/20160211-a-leggyakoribb-hazai-gyerekbetegsegek.htmlA Központi Statisztikai Hivatal és a K&H Gyógyvarázs érdekes kutatási eredményeit boncolgattuk február 11-én, a betegek világnapján, és meglepő eredményekre bukkantunk. Dr. Life--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.