Hoppá! A hús-vér Barbie baba élete elég műanyag

Forrás: Instagram / Hannah Gregory -
Barbie baba
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kinevetik, kigúnyolják, a pasik nem akarnak vele randizni, de még a családja sem mászkál vele szívesen az utcán. Úgy tűnik a 22 éves Hannah élete nem is olyan csodás, pedig saját bevallása szerint a természet áldotta meg Barbie baba-vonásokkal.

„Régen borzasztóan szégyenlős voltam. Úgy gondoltam, hogy csúnya vagyok” kezdett bele történetébe a 22 éves lány, Hannah.

Az élő játékbaba azt állítja, hogy nem plasztikai műtéteknek köszönheti a külsejét, ugyanis a kontaktlecséjén és a sminkjén kívül mindene a természet, azaz a Barbie-baba genetika műve,

még 55 centis dereka is!

Hannah Gregory Forrás: Instagram / Hannah Gregory

Nehéz gyerekkora volt

Gyerekkorától kezdve kigúnyolták, a legtöbben pedig vagy kinevették, vagy egyáltalán nem is szóltak hozzá. „Az osztálytársaim azt mondták, hogy megrémiszti őket a külsőm, mert annyira hasonlítok egy babára. Néhányan pedig megkérdezték, hogy csinálom.”

Hannah egy idő után megbarátkozott önmagával, és eldöntötte, hogy direkt úgy fog öltözködni, mint egy Barbie. Azóta ruhatára rózsaszínben pompázik, és már nem zavarja, ha megnézik, vagy kinevetik. De az továbbra is rosszul érinti, hogy emiatt családja nem szeret kimozdulni vele.

Hannah imádja a rózsaszínt Forrás: Instagram / Hannah Gregory

És a pasik?

Hannah-nak nincs barátja, szerinte a legtöbb srác csak a külseje miatt akar randizni vele.

„Nagyon nehéz pasit találnom. Néhányan megszállottan rajonganak értem, de csak azért, mert olyan vagyok, mint egy baba. Nem akarnak jobban megismerni” – mesélte Hannah, aki már élvezi a Barbie-életet, mutatja ezt az Instagram-oldala is, ahol több mint 18 ezer követője van - számolt be a Daily Mail.

Egy másik Barbie baba élete: Angelica Kenova

Angelica Kenova édesanyja nélkül se ruhát vásárolni, se randizni nem mehet. A szülők egyébként nagyon büszkék rá, és bátorítják, hogy minél szexibb képeket készítsen magáról a közösségi oldalakra, ahol persze már rengeteg rajongója van a lánynak. A teljes cikkünket elolvashatod itt!
Betegségek testközelből – Fotósorozat az életünket nehezítő daganatokrólhttp://www.life.hu/drlife/20160210-maija-tammi-fotosorozata-az-eletunket-nehezito-daganatokrol.htmlA betegségek világnapja alkalmából összegyűjtöttük, hogy miben is hal meg a magyar a leggyakrabban. Egy fotósorozaton keresztül pedig a saját szemeddel nézheted meg, hogyan néz ki egy-egy betegség szövődménye a valóságban. Dr. Life--Íme az első európai Down-szindrómás férfi, aki diplomát szerzetthttp://www.life.hu/drlife/20160211-pablo-pineda-down-szindromas-es-lediplomazott.htmlPablo Pineda az első Down-szindrómás férfi, aki diplomát szerzett Európában, ráadásul az egyetemen nem kért semmilyen külön segítséget, ugyanúgy jegyzetelt és tanult, mint mások. Dr. LifeOrigoCsepregi Éva életveszélybe került alvásproblémái miatthttp://www.life.hu/drlife/20160211-csepregi-eva-enekesno-eletveszelyben-volt-alvasproblemai-miatt.htmlAlvásproblémái miatt volt, hogy az énekesnő napokat töltött ébren, majd akkor nyomta el az álom, amikor volán mögé ült. Dr. Life--Pataky Attila: “Élet-halál között lebegtem”http://www.life.hu/drlife/20160211-pataky-attila-elete-is-veszelybe-kerult-elarulta-aranyerproblemajanak-okat.htmlAz EDDA frontembere infarktus közeli állapotban került be a kórházba, mivel egy nap alatt több mint két liter vért veszített. Az életét mentették meg az orvosok. Dr. Life--Összefirkálták a rákban elhunyt lány koporsójáthttp://www.life.hu/drlife/20160211-a-leukemias-lany-koporsojara-irtak-osztalytarsai.htmlLaura Hillier osztálytársai és családja úgy gondolta, hogy megható és szokatlan módon búcsúztatják el a leukémiában elhunyt lányt. Dr. LifeOrigo"Azt hiszem, meg fogok halni" - 5 gondolat a pánikrohamrólhttp://www.life.hu/drlife/20160209-panikroham-kozben-azt-hihetjuk-itt-a-veg-olvasoink-velemenye-a-mentalis-betegserol.htmlNem lehet csak úgy "megnyugodni", amikor pánikrohamot élünk át. Olvasóink elmondták mit éreznek közben. Dr. LifeThinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.