A gomba az új csodanövény - Így segít legyőzni a rákot

Forrás: Thinkstock -
gomba hínár bőrrák rák (betegség) egészség
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A hínárban, gombákban és a magvakban előforduló ritka cukorféle a kutatók szerint segíthet a bőrrák elleni küzdelemben.

Az L-fukóz nevű cukrot korábban már bizonyos daganatfélékkel, valamint számos patológiás állapottal, köztük a gyulladással is összefüggésbe hozták. Az új kutatók azonban most első alkalommal kötötték össze a cukrot a bőrrák legveszélyesebb fajtájával, a melanómával. A Sanford Burnham Prebys Medical Discovery Institute kutatóintézet munkatársai kimutatták, hogy az L-fukóz metabolizmus manipulálásával gátolni lehet a melanóma terjedését.

Forrás: Thinkstock

„Nem csak a daganatokat befolyásolta, hanem azok mikrokörnyezetét is, vagyis a daganatot körülvevő sejteket is, amelyek létfontosságú szerepet játszanak a daganat fenntartásában" – mondta a tanulmány vezető szerzője, Dr. Ze'ev Ronai. Ez pedig még értékesebbé teszi a kutatás eredményeit.

A cukrokat, köztük a glükózt és a szukrózt, különbözőképpen használja fel a szervezetünk. Némelyik, például az L-fukóz, fontos címkékkel szolgálnak a sejtfelszíni fehérjéken, amelyek gyulladást és közvetlen sejtmigrációt okoznak. Az L-fukóz mennyiségének változásai bizonyos sejteken szintén összefüggésbe hozható az emlő- és a gyomordaganatokkal.

A mostani kutatás az aktiváló transzkripciós faktort (ATF2) vette szemügyre; azt a fehérjét, amely sok más fehérje kifejeződését szabályozza. Az ATF2-t már korábban összefüggésbe hozták a melanóma és más daganatok kifejlődésével.

„Legnagyobb meglepetésünkre kiderült, hogy az egyik gén, amelyet az ATF2 szabályozott, éppen a fukokináz volt, amely a sejtek arra irányuló képességét szabályozza, hogy feldolgozzák az L-fukóz étrendi cukrot egy olyan formává, ami a fehérjék módosítására (fukozilációjára) használatos. A fehérjék közül sok a sejtfelszínen található" – magyarázta Dr. Ronai.

Illusztráció Forrás: AFP/Fred Tanneau

A kutatók emberi mintákban fukozilációt mutattak ki az áttétes melamómákban. Az is kiderült, hogy a fokozott fukozilációt mutató primer melanómák esetében jobb a prognózis.

Dr. Ronai elmondta, hogy az L-fukóz hiánya a melanómás sejteken valószínűleg kevésbé "tapadóssá" teszi azokat, így mozgékonyabbá válhatnak a szervezetben, ami megnöveli az áttét valószínűségét. A kutatók a kísérleti egerekben úgy növelték a fukozilációt, hogy hozzáadták a cukrot az ivóvizükhöz, vagy génmanipulációnak vetették alá az állatokat.

Vigyázat! A sok üléstől összemegy az agyadhttp://www.life.hu/drlife/20160220-az-ulo-eletmod-zsugoritja-az-agyat.htmlA mozgáshiány a harmincas és negyvenes éveinkben összefügg a demencia kialakulásával és a korai halálozással. Dr. LifeTe is a génjeidre fogod, hogy kövér vagy? Most kiderült, igaz-e!http://www.life.hu/drlife/20160220-a-genek-felelnek-a-tulsulyert-igen-is-meg-nem-is.htmlHibáztathatjuk a génjeinket azért, mert túlsúlyosak vagyunk? A válasz egyértelműen igen. Legalábbis talán... Bizonyos körülmények között legalábbis – a tudósok között nincs egyetértés a témában. Dr. LifeThinkstockA szem segít kiszűrni az autizmust?http://www.life.hu/drlife/20151101-a-szem-segit-kiszurni-az-autizmust-kutatas.htmlElképzelhető, hogy egy egyszerű látásvizsgálattal kiszűrhető az autizmus? Az autizmussal küzdő gyerekek pupillája ugyanis lényegesen hosszabb ideig szűkül vissza a fénytesztet követően – állítják a Washington State University kutatói. Dr. Life--"Mindig van remény" - a legfrissebb hír Michael Schumacher állapotárólhttp://www.life.hu/drlife/20151101-ross-brawn-meglatogatta-michael-schumachert-es-meselt-allapotarol.htmlRoss Brawn mint a Ferrari egykori technikai igazgatója mindig is közeli barátságot ápolt Michael Schumacherrel, és ahogy most beszámolt róla, gyakran meglátogatja a világbajnok családját. Dr. LifeFülek és állkapocs nélkül született egy kisfiúhttp://www.life.hu/drlife/20151101-fulek-es-allkapocs-nelkul-szuletett-egy-kisfiu.htmlEgy ritka genetikai rendellenesség miatt fülek és állkapocs nélkül jött világra a ma már négyéves Joe Elsworth, akinek szülei azért hozták nyilvánosságra gyermekük történetét, hogy felhívják a figyelmet erre a különös betegségre. Dr. Life--Befolyásolhatja a férfiak termékenységét, hogy milyen húst esznekhttp://www.life.hu/drlife/20150815-igy-befolyasolhatja-a-ferfiak-termekenyseget-hogy-milyen-hust-esznek.htmlEgy friss kutatás szerint a férfiak termékenysége szempontjából egyáltalán nem mindegy, hogy mit esznek, ugyanis míg a feldolgozott hústermékek – például a szalonna, a virsli és hasonlók – kifejezetten árthatnak, addig a csirke vagy a pulyka éppen ellenkezőleg, segíthetnek a gyermekáldásra készülőknek.Dr. LifeThinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.