Nagyon lassan javul Szaxi Maxi

Forrás: Facebook/Szaxi Maxi -
betegség Szaxi Maxi gyógyulás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Dolly Roll és a Hungária legendás zenésze, Fekete Gyula állapota nem javul gyors ütemben. Mind barátai, mind rajongói reménykednek a zenész felépülésében.

A vérnyomásproblémákkal küzdő zenész tavalyelőtt kapott agyvérzést, méghozzá az Északi-tenger közepén, egy luxushajón, ahol egy vendégeket szórakoztató együttesben zenélt. Mesterséges kómába helyezték, állapota akkor nem volt túl biztató.

Forrás: Facebook/Szaxi Maxi

Orvosainak hála lassan kezdett gyógyulni, de a Blikk úgy értesült, hogy javulása jelentősen lelassult. A zenészt egy barátja látogatta meg azon a vidéki klinikán, ahol ápolják.

“Pár napja bent voltam nála, de sajnos nem tudtam vele beszélni. Lassan megy a gyógyulás, ez érthető is, hiszen komoly betegségen esett át. Egyelőre azt sem tudni, mikor áll be jelentős javulás az állapotában. Egy biztos azonban, nagyon jó helyen van, és szakszerű kezelést kap. Én lennék a legboldogabb, ha minél hamarabb visszatérne és zenélne” - mondta a lapnak a neve elhallgatását kérő barát.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.