plasztikai műtét Barbie baba játék
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nannette Hammond 42 évesen elhatározta, hogy ezentúl Barbie babaként fog élni. Így időt és pénzt nem sajnálva megvalósította álmát.

A Cincinnatiben élő nő több mint ötszázezer dollárt (150 millió forint) fizetett ki azért, hogy élő Barbie-baba legyen.

"Már gyermekként tudtam, hogy műmelleket szeretnék, amint megengedhetem magamnak. 16 éves koromban igyekeztem minden időmet napozással tölteni, hogy olyan napbarnított bőröm legyen, mint Barbie-nak. Aztán amint felnőttem, elkezdtem botox kezelésekre járni, szolizni, befestettem a hajamat szőkére, és feltöltettem az ajkaimat."

Nannette többször is a kés alá feküdt, első műtétéjét 21 évesen végeztette el. Olyannyira rabja lett a szépészeti beavatkozásoknak, hogy munkahelyet is eszerint választott:

egy plasztikai sebészeten dolgozott nővérként.


Férje támogatta az elképzeléseit, sőt! Annyira tetszett neki a dolog, hogy még igazi Barbie autóval is meglepte párját. Emellett a gyermekei is büszkék anyjukra, mivel tetszik nekik, hogy csinos és fiatalos - számolt be a College Candy.

Meghalt a fiatal, mert az orvosa nem vette észre cukorbetegségéthttp://www.life.hu/drlife/20160317-meghalt-a-17-eves-irorszag-claire-taylor-amiert-az-orvosa-nem-vette-eszre-hogy-cukorbeteg.htmlA 17 éves lány szülei úgy döntöttek, hogy beperlik a gondtalan orvost, hiszen egy egyszerű vizsgálattal megmenthette volna gyermekük életét.Dr. Life--„Kíváncsi vagyok, hogy a szemébe néztél-e, amikor elvetted az életét” – Nyílt levél anyám gyilkosánakhttp://www.life.hu/drlife/20160311-nyilt-level-anyam-gyilkosanak-oszinte-olvasoi-sorok.htmlEgy máig meghasadt szívű, a lelke mélyén csak az édesanyját hiányoló nő sorait olvashatjuk. Levelében őszintén meséli el, hogy olykor csak egy ölelésre vágyik, és különböző jelzőkkel illeti azt a férfit, aki meggyilkolta az édesanyját, amikor ő még kisgyerek volt. Dr. LifeThinkstockRosszul lett Majka a kemény edzés utánhttp://www.life.hu/drlife/20160317-a-szivbeteg-majka-rosszul-erezte-magat-a-kemeny-edzes-utan-facebook-oldalan-ker-tanacsot-barataitol.htmlA szívproblémákkal küzdő rapper nem kíméli magát betegsége ellenére sem. A fárasztó edzéseknek meg is lett a hatása, csak nem éppen pozitív. Dr. LifeFotó: Polyák Attila - OrigoAz ENSZ felfüggesztette Marija Sarapova jószolgálati nagyköveti megbízásáthttp://www.life.hu/drlife/20160315-az-ensz-felfuggesztette-marija-sarapova-joszolgalati-nagykoveti-megbizasat.htmlAz ENSZ keddi közlése szerint felfüggesztette Marija Sarapova jószolgálati nagyköveti megbízását, mert az orosz teniszező doppingvétséget követett el. Sarapova 2007 februárjában lett az ENSZ jószolgálati nagykövete. Dr. Life--Nehezen indul a napod? Ezek garantáltan felpörgetnek!http://www.life.hu/drlife/20160310-koncentracio-hianya-agyserkento-tippek-napi-doktor.htmlNem ritka, hogy időben megérkezünk a munkahelyünkre, vagy szent elhatározással leülünk valamilyen feladat elé, s úgy tűnik, minden rendben van – mégsem sikerül a koncentrálás. Hogyan tudunk átlendülni ezen, és megfelelően elvégezni a kitűzött napi tennivalókat? Eláruljuk! Dr. LifeThinkstockAz egekbe magasztalt olívaolaj árthat az egészségünknek?http://www.life.hu/drlife/20160311-az-olivaolaj-rosszat-tehet-az-egeszsegnek-szivderito.htmlHa az olívaolajra gondolunk, olyankor az egészséges szó mindenképpen eszünkbe jut. Kutatásokkal bizonyították, hogy különösen az extraszűz olívaolaj segíthet csökkenteni a szívbetegségek, a stroke, a kettes típusú cukorbetegség és a csontritkulás kockázatát. Ám lehet, hogy az az olívaolaj, ami a konyhádban van, ártalmas! Dr. LifeThinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.