Kulka János kórházba került – Életmentő műtéten esett át

Forrás: InterCom -
műtét Kulka János színház színész kórház
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A népszerű magyar színművészt sajtóértesülések szerint kedden este először a Honvédkórházba, majd mentővel az Amerikai úti Országos Klinikai Idegtudományi Intézetbe szállították. A legfrissebb hírek szerint Kulka Jánoson életmentő műtétet kellett végrehajtani – ezt családja is megerősítette. A Katona József Színház is közleményt adott ki a színművész állapotával kapcsolatban.

„Sajnálattal értesültünk arról, hogy társulatunk színművészét kedd este kórházba szállították. Állapotáról a család kérését tiszteletben tartva információt nem tudunk adni. Az esetleges műsorváltozásokról a művész úr állapotának alakulása ismeretében döntünk, erről a későbbiekben tájékoztatást adunk. A Katona teljes társulata minél előbbi gyógyulást kíván Kulka Jánosnak!” – olvasható a színház közleményében.

Forrás: InterCom

Friss! Kulka János családja is közleményt adott ki

„János kedden este kórházba került, ahol életmentő műtétet hajtottak végre rajta. Reggel óta folyamatosan érkeznek az aggódó, törődő megkeresések – barátoktól, ismerősöktől, ismeretlenektől –, melyek rengeteget jelentenek Jánosnak és nekünk is.

Ezeket szeretnénk megköszönni. Ebben a pillanatban a legfontosabb, hogy János a gyógyulására tudjon koncentrálni, mi pedig támogatni tudjuk őt ebben.

Éppen ezért arra kérünk mindenkit, segítse Jánost és minket azzal, hogy időt ad nekünk erre, mi pedig a későbbiekben tájékoztatást adunk állapotának alakulásáról.”

Úgy tudni, hogy az Amerikai úti kórházban legtöbbször stroke-ot, agyvérzést vagy infarktust kapott betegek sürgősségi ellátása zajlik.

8 dolog, ami még inkább másnapossá teszhttp://www.life.hu/drlife/20160411-meg-inkabb-masnaposak-leszunk-ha-nem-eszunk-keveset-alszunk-es-mas-miatt-is.htmlÉjjel sokkal inkább viselkedünk legényként, mint másnap, amikor alkoholszagúan, nyúzott arccal, hányingerrel és fejfájással küszködve vegetálunk. Mégis van pár dolog, ami még rosszabbá tudja tenni ezt az állapotot. Dr. Life--Luxuskörülmények között gyógyul a mellrákos Janice Dickinsonhttp://www.life.hu/drlife/20160412-janice-dickinson-egykori-szupermodell-luxuskorulmenyek-kozott-gyogyult-egy-beverly-hills-i-korhazban.htmlEgyetlen éjszakáért 2000 dollárt fizet az egykori szupermodell azon a Beverly Hills-i klinikán, ahol rákbetegségével kezelik. Dr. Life--Baleset érte Medveczky Ilonát, kórházba került http://www.life.hu/drlife/20160412-medveczky-ilonat-baleset-erte-megcsuszott-a-nedves-kovon-korhazba-kerult-eltorte-a-csuklojat.htmlA művésznőt kerti munka közben érte baleset. Segítség nélkül próbálta rendezgetni kaspóit, amikor megcsúszott a nedves kövön. Dr. LifeOrigoSztárok, akiknek egy neurológiai betegség határozza meg a napjaikathttp://www.life.hu/drlife/20160408-parkinson-kor-vilagnapja-michael-j-fox-muhammad-ali-michael-newman-is-erintettek-altala.htmlA Parkinson-kór tüneteit elsőként James Parkinson angol orvos és természettudós írta le. A világon második leggyakrabban előforduló idegrendszeri betegség világnapját 1997 óta minden évben április 11-én tartják. A betegség az elmúlt évtizedekben a hírességeket sem kímélte. Dr. Life--Ezért nem lenne szabad a férfiaknak többet inniuk, mint a nőknekhttp://www.life.hu/drlife/20160407-brit-kutatas-szerint-a-ferfiak-nem-birjak-jobban-az-alkoholt-mint-a-nok.htmlEgy új brit ajánlás szerint a férfiak sem bírják jobban az alkoholt a nőknél. Az eddigi vélekedés szerint ők valamivel többet ihattak a hölgyeknél, ám az ajánlásoknak az utóbbi 20 évben történt legnagyobb jelentőségű átalakítása szerint úgy tűnik, hogy az ő szív- és érrendszeri, valamint egyéb betegségekre való hajlamukat is növelheti az alkohol. Dr. LifeThinkstock"Bárcsak úgy ébrednék fel reggel, hogy fiú vagyok" – Ilyen a transzszexuális lét 2. részhttp://www.life.hu/drlife/20160407-interju-horvath-balazs-botonddal-aki-nobol-ferfi-lett-mutetek-elott-all.htmlHorváth Balázs Botond eredetileg lányként jött a világra, ám a külvilág számára már óvodáskorában látható volt, hogy másként viselkedik, mint a többi kortársa. A pubertás tette be nála a kaput, akkor eldöntötte, hogy bármi áron nevet és nemet vált. A nemátalakító műtét kapujában álló Balázs hosszú utat tett meg, de ma már nem nézik őt lánynak. Dr. Life--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.