Szívműtét közben omlott össze a komputer az antivírusprogram miatt

Forrás: AFP/Jean-Sebastien Evrard -
víruskereső leállás szívműtét orvosi műszer
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A komplex orvosi berendezés leállt műtét közben egy víruskereső szoftver miatt. Szerencsére egészségügyi kockázat nélkül folytatni tudták a beavatkozást.

Minden gép összeomolhat, nincs ez másként az orvosi célra gyártott berendezéseknél sem. A Merge nevű vállalat rengeteg egészségügyben használt gépet készít, ám az egyik általuk gyártott berendezés éppen egy katéteres szívműtét közben állt le teljesen.

Képünk illusztráció Forrás: AFP/Jean-Sebastien Evrard

Ezek a gépek két modulból állnak. Az egyik a tényleges orvosi eszköz, amely a katéterrel összeköttetésben figyeli a beteg fontos paramétereit, a másik pedig továbbítja az adatokat az orvosok számítógépére. Egy ilyen géppel adódott probléma még 2016 februárjában.

A szívműtét kellős közepén a gép teljesen elsötétült, és öt percbe telt, mire az orvosok újra tudták indítani.

Csak a szerencsének köszönhető, hogy éppen olyan műtéti fázisban történt, amikor a betegnek nem lett semmi baja. Ilyenkor természetesen vizsgálatot indítanak, és kiderült, hogy nem is az orvosi eszközzel volt probléma, hanem a doktorok számítógépével.

Képünk illusztráció Forrás: AFP/RIA Novosti/Igor Zarembo

A rajtuk futó antivírusprogram ugyanis úgy volt beállítva, hogy óránként futtasson le keresést, és ennek éppen a beavatkozás közben érkezett el az ideje. Emiatt állt le a hozzáférés a kulcsfontosságú adatokhoz a műtét alatt - írja a Softpedia.

Babát vállalnátok? Ezek a függőségek befolyásolják a termékenységet!http://www.life.hu/drlife/20160505-a-fuggosegek-sulyosan-befolyasoljak-a-termekenyseget-napi-doktor.htmlA rendszeres dohányzás, alkohol- és drogfogyasztás, valamint a sportfüggőség és az elektronikus készülékek használata is negatívan befolyásolhatja a nők és a férfiak termékenységi képességét. Dr. LifeOrigoA klinikai halál állapotából hozták vissza Kautzky Armandot: összeomlott a keringése!http://www.life.hu/drlife/20160509-kautzky-armand-szineszt-a-klinikai-halal-allapotaol-hoztak-vissza-korabban.htmlÉletmentő vakcinát hord magánál Kautzky Armand. A színész próbálja elkerülni, amit már egyszer átélt: allergiás sokk után összeomlott a keringése. Dr. Life--Saját online avatár és mobilfüggőség – Újabb súlyos szenvedélybetegség van a láthatáron http://www.life.hu/drlife/20160506-mobilfuggoseg-internetfuggoseg-egy-ujabb-szenvedelybetegseg-van-kialakuloban-szakertok-szerint.htmlNyomkodom a telefonom, a külvilágból sem érzékelek sokat. Bele-belelépek olyanokba, amikbe máskor nem. Lehajtott fejjel püfölöm a telefonom érintőképernyőjét. Nem érdekel senki és semmi, csak az online világ és a barátaim. Nagyjából így lehetne leírni azt a jelenséget, amely egyre inkább szenvedélybetegséggé növi ki magát: az internet- és mobilfüggőséget. Egyes kutatások már aggasztó adatokat közölnek. Dr. LifeOrigoEgyre kevesebb magyar alszik jólhttp://www.life.hu/drlife/20160506-egy-kutatas-szerint-minden-masodik-magyar-alvaszavarban-szenvedhet.htmlMagyarországon az óvatos becslések szerint minden második felnőtt szenvedett már ideiglenes alvászavarban. A nőket kétszer olyan gyakran érinti, mint a férfiakat, és az idősebbeknél többször fordul elő, mint a fiataloknál. Az alvászavar növeli a kardiológiai betegségek kockázatát. Dr. LifeOrigoA Pszichológus Pasi: Identitás a felnőttkorban, avagy „Ki vagyok én valójában?”http://www.life.hu/drlife/20160505-pszichologus-pasi-identitas-kereses-felnottkorban-mindenkinek-megvan-a-maga-utja-es-szerepe.htmlTe tudod, ki vagy? Serdülőkorban természetes lehet, ha az ember erre a kérdésre keresi a választ. Felnőttkorban ez már nem szokás, pedig lehet, hogy érdemes lenne feltenni a kérdést. Az erre a kérdésre adott válaszaink nemcsak érdekes lehetnek, de sok mindent elárulnak rólunk. Dr. Life--Hihetetlen történet: Egy nőnek szülés közben óriási orgazmusban volt részehttp://www.life.hu/drlife/20160506-egy-nonek-szules-kozben-oriasi-orgazmusban-volt-resze.htmlEgy angol nő, Sangeeta Freeman 16 év után most először elmesélte, hogy fia születésekor olyan orgazmusban volt része, mint se előtte, se azóta. Dr. Life--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.