Tíz napot töltött az intenzíven a magyar válogatott focista, Vanczák Vilmos

Forrás: AFP/Miguel Riopa -
Vanczák Vilmos intenzív osztály futballista
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Tíz napot töltött az intenzív osztályon, lapinformációk szerint az életéért küzdött.

A svájci Blick nevű lap azt írja, Vanczák az életéért küzdött, a szervezetét ugyanis megtámadta egy vírus, és az a veszély is fenn állt, hogy ráhúzódik a szívére.

Forrás: AFP/Miguel Riopa

Végül egy kiadós antibiotikum-kúra helyrehozta a védőt, aki azt mondta, a kórházban a rosszabb időszakokban elgondolkodott az életén gondolkozott, és azon, hogy fiatal még, sok mindent szeretne még elérni.

"Most még gyenge vagyok, de tudom, hogy képes leszek újra futballozni. Az Európa-bajnokságot a tévén követem, és a magyar csapat mellett Svájcnak szurkolok majd" - mondta Vanczák, akivel Bernd Storck tavasszal közölte, hogy nem számít rá a nyári tornán.

Klubcsapatában, a Sionban 294 mérkőzést játszott, amivel a külföldiek között csúcstartónak számít a klubnál, de a szerződése lejárt, így, bár a Blick csak legendának titulálta, most csapatot keres - írja az Origo.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.