Kórházba került Rita Ora énekesnő

Forrás: AFP/2016 Getty Images/Dimitrios Kambouris -
betörés énekesnő kórház Rita Ora
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Rajongói aggódnak Rita Oráért. Az énekesnőt kórházba kellett szállítni pár nappal azután, hogy a bíróság elítélte a férfit, aki betört hozzá.

Ora az Instagrammon posztolt egy képet, amin egy kórházi ágyon fekszik, karjába kötött infúzióval.
"A mi nap nagyon kemény volt, de ezen is túl leszek. Köszönöm mindannyiótoknak a támogatást" - írta Ora. A #exhaustionisreal címkével azt is elárulta, hogy komolyabb baja nincsen, viszont nagyon kimerült.

Forrás: AFP/2016 Getty Images/Dimitrios Kambouris

Ora londoni otthonába 2015 novemberében törtek be, az énekesnő pedig múlt héten tanúskodott az ügyben. Rettenetesen megviselte, mikor lejátszották a segélyhívását, újraélte a történteket.

Súlyos Damu Edina állapotahttp://www.life.hu/drlife/20160702-sulyos-damu-edina-allapota.htmlAhogy megírtuk, gyomorvérzés miatt rohammentő szállította kórházba Damu Roland feleségét a minap. Edina hiába lett édesanya, nem képes letenni a poharat. Dr. LifeOrigoSúlyos beteg Damu felesége - Rohammentő vitte kórházbahttp://www.life.hu/drlife/20160701-rohammento-vitte-korhazba-damu-roland-feleseget.htmlNagy a baj Damu Roland válófélben lévő feleségével. Lapinformációk szerint rohammentő vitte kórházba: gyomorvérzése volt. Dr. Life--Vigaszt nyújtanak, felkavarnak, vagy depresszióssá tesznek a szomorú zeneszámok?http://www.life.hu/drlife/20160626-a-szomoru-zeneszamok-is-hathatnak-vigasztaloan.html Kutatók annak jártak utána, milyen hatással vannak az emberek hangulatára a különféle típusú zenék. Abban bíznak, hogy megfigyeléseik sokat segíthetnek a zeneterápiával foglalkozó szakembereknek is.Dr. LifeThinkstockAnorexia aztán bulímia - Így menekült meg a halálból az evészavaros lányhttp://www.life.hu/drlife/20160625-gemma-walkers-majdnem-belehalt-az-anorexiajaba.htmlA most 22 éves Gemma Walkers 15 évesen kis híján belehalt komoly táplálkozási zavarába. Anorexiájából azonban meggyógyult, olyannyira, hogy ma itt-ott még gömbölyűbb is, mint egy átlagos lány. Dr. Life--8 dolog, amit jó, ha minden nő tud a hüvelye egészségérőlhttp://www.life.hu/drlife/20160618-8-dolog-amit-jo-ha-minden-no-tud-a-huvelye-egeszsegerol.htmlDr. Ahmed Ismail londoni nőgyógyász szerint az egészséges vagina szagtalan, és tulajdonosa nem tapasztal égető, viszkető érzést, továbbá váladékozásra sem kerül sor. A szakember nyolc tanácsot oszt meg a nők szexuális egészsége érdekében. Dr. LifeOrigoTestén kívüli szívvel született meg egy kisfiúhttp://www.life.hu/drlife/20160625-testen-kivuli-szivvel-szuletett-meg-egy-kisfiu.htmlMellkasán kívüli szívvel született meg egy kisfiú június 20-án a helyi orvostudományi egyetem szülészetén. Dr. Life--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.