Kollégái mentették meg Marik Péter életét: 25 percig küzdöttek érte

Forrás: Thinkstock -
szívroham Marik Péter életmentés Csárdáskirálynő
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A színművész az öltözőben hirtelen rosszul lett, szívrohamot kapott az előadás szünetében. Szerencsére egy kollégája ott volt vele, és azonnal segítséget tudott hívni.

Szerda este Debrecenben a Csárdáskirálynő első felvonásának fináléja közben lett rosszul Marik Péter, aki arra várt, hogy a második felvonásban színpadra léphessen. Szívrohamot kapott az öltözőjében, de szerencsére ott volt vele Bálint Ádám, aki azonnal segítséget hívott.

A Csárdáskirálynő előadása alatt kapott szívrohamot Marik Péter. Forrás: debreceniszabadteri.hu

"Még javában zajlott az első felvonás fináléja, amelyben egyikünk sem szerepelt, így bementem az öltözőbe, hogy igyak pár kortyot.

Péter ült a széken, majd egyszer csak előredőlt, szorította a mellkasát, és csak annyit tudott mondani, hogy Jézusom, Jézusom.

Egyértelmű volt, hogy nagyon rosszul van. Azonnal kirohantam segítségért, a kollégák hívták a mentőt, miközben a kórus egyik tagja, Lipics Barna elkezdte a szívmasszást, egy darab miatt ugyanis korábban meg kellett tanulnia, hogyan kell ezt szakszerűen végezni. Közben persze tartotta a kapcsolatot a mentősökkel, akik nagyon hamar kiértek, és még vagy

25 percig küzdöttek Péter életéért.

Végül újraindult a szíve, és sikerült stabilizálni, így kórházba tudták szállítani" – számolt be Bálint Ádám a részletekről a Blikknek. A színész szerint mindenki profin kezelte a helyzetet, ennek is köszönhető, hogy nem veszítették el kollégájukat.

Kevésbé ismert nyári zöldségek és gyümölcsök, amiket neked is enned kellenehttp://www.life.hu/drlife/20160707-kevesbe-ismert-zoldsegek-es-gyumolcsok-amik-nagyon-egeszsegesek.htmlItt a nyár, vele együtt pedig megteltek a piacok és a hipermarketek polcai a jobbnál jobb idényzöldségekkel és -gyümölcsökkel. Emiatt a meleg hónapokban még könnyebb beépíteni ezeket a friss finomságokat az étrendünkbe. Most mutatunk néhány kevésbé ismert, vagy épp eddig mellőzött zöldséget és gyümölcsöt, amelyeknek fogyasztására eddig talán még nem is gondoltál, pedig tápanyagtartalmuk miatt nélkülözhetetlen részei lehetnek az étrendednek. Dr. LifeOrigoSabine Kehm Schumacherről: "Nekem ez pontosan ugyanolyan fájdalmas, mint önöknek"http://www.life.hu/drlife/20160706-michael-schumachernek-a-2013-as-sibalesete-utan-ki-baratok-kollegak-uzentek.html„Síelés közben súlyos balesetet szenvedett vasárnap Michael Schumacher hétszeres világbajnok Forma-1-es pilóta az Alpokban” – írtuk ijedten 2013 decemberében, egészen pontosan 29-én. Ez volt ugyanis az a nap, amikor egy legenda, egy kiváló sportember, egy hétszeres világbajnok, férj, édesapa és jó barát, egy ikon, akiért milliók rajonganak világszerte, elesett a sípályán, és beütötte a fejét... Dr. Life--A történelem legpusztítóbb betegségei: a pestishttp://www.life.hu/drlife/20160704-a-tortenelem-legpusztitobb-betegsegei-a-pestis.htmlAz Egészségügyi Világszervezet a világ 12 legveszélyesebb biológiai fegyvere közé sorolja a pestist. Nem véletlenül: legalább százmillióan vesztették életüket az elmúlt évszázadok alatt a kórokozó által okozott megbetegedésben, amelyet sokáig gyógyíthatatlannak hittek. A Life.hu új sorozatában minden idők legrettegettebb és legnagyobb pusztítást végző betegségeit mutatjuk be. Dr. LifeOrigoVégre megszólalt Kulka János és készül a visszatérésrehttp://www.life.hu/drlife/20160707-vegre-megszolalt-kulka-janos-es-keszul-a-visszateresre.htmlEgy ország aggódott Kulka Jánosért, amikor néhány hónappal ezelőtt stroke miatt került kórházba. Sokan attól tartottak, ha túl is éli , akkor sem lesz már olyan állapotban, hogy színpadra tudjon állni, ám a színészt ennél erősebb fából faragták. Dr. Life--Dukai Regina komoly szívbetegséggel küzdhttp://www.life.hu/drlife/20160707-dukai-regina-szivelegtelenseggel-kuzd.htmlA modellnél már gyerekkorában szívelégtelenséget fedeztek fel, ami az idő múlásával egyre intenzívebbé vált, annak ellenére, hogy Regi nagyon odafigyel magára. Dr. Life--Damu Rolanddal újabb tragédia történt: felesége elvetélthttp://www.life.hu/drlife/20160707-damu-roland-parja-a-szules-utan-ujra-teherbe-esett-az-asszony-elvetelt.htmlHiába lett édesanya Damu Edina, nem képes lemondani az alkoholról. Alig egy hónappal ezelőtt újra kórházba került, ám az ott hallott információktól nemcsak neki, de a családjának is leesett az álla. Dr. Life--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.