Szívinfarktus gyermekkorban: ezek a legnagyobb kockázati tényezők

halálozás szívderítő öröklődés gyermekkor szívbetegségek szívinfarktus örökletes betegség
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Csak Európában évente 1,9 millióan halnak meg évente valamilyen kardiovaszkuláris megbetegedés következtében az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint. Ennek egyik rizikófaktora a magas koleszterinszint, ami leginkább az úgynevezett örökletesen magas koleszterinszintűeket érinti.

45%-kal magasabb a szív- és érrendszeri halálozás Magyarországon, mint az Európai Unió átlaga.

A legsúlyosabb helyzetben azok a betegek vannak, akiknél a magas koleszterinszintet örökletes hajlam okozza.

Bár ez a leggyakoribb örökletes kórkép, mégis csak keveseknél sikerül időben diagnosztizálni a megbetegedést.

Forrás: Dreamstime

Az örökletes magas koleszterinszintnek két típusát különböztetjük meg: az egyik az úgynevezett heterozigóta forma, amely a vizsgálatok szerint 20-50 ezer főt érinthet. A másik a ritkább, ám súlyosabb familiáris hiperkoleszterinémia, amely egymillióból mindössze egy embert érint, ugyanakkor van olyan ország, ahol minden 300 ezer főre jut egy ilyen beteg.

Akár már fiatalkorban is súlyos problémát okozhat

Az örökletes magas koleszterinszint betegség során a génhiba miatt az anyagcsere, konkrétan a lipidanyagcsere súlyos zavart szenved, emiatt a heterozigóta betegek korai felnőttkorban, már a húszas éveik elején szívinfarktust kaphatnak.

A homozigóta betegek viszont még korábban, gyermekkorban is súlyos érelmeszesedést kapnak, és

tizenévesen szívelégtelenségben, vagy az infarktus szövődményeként meg is halhatnak.

Felismerni és kezelni

A betegség megelőzése, korai felismerése és kezelése a beteg szempontjából életmentő, éppen ezért a szakemberek szerint már gyermekkorban szükséges volna a rendszeres szűrővizsgálatokat végezni.

Még több érdekes és megdöbbentő adatért kattints a Szívderítő.hu oldalára!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.