A meztelenül alvásnál egészségesebb dolog nem is történhet a szervezeteddel

Forrás: Dreamstime -
meztelenség fogyás párkapcsolat spermium pucér pizsama gombás fertőzés alvás éjszaka kötődés kalória
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A szakértők szerint csak jót tesz nekünk az, ha ruha nélkül bújunk ágyba: alacsonyan tartja a testhőmérsékletet, ezáltal pedig aktiválja a jó zsírok kalóriaégető funkcióját, maximalizálja a férfiak spermaszámát, illetve segít a hölgyeknek a gombás fertőzések megelőzésében. És ez még nem minden!

Annak idején már Marilyn Monroe is megmondta, hogy az alváshoz nem kell más, csak néhány csepp parfüm – és kész is. Egy nemrég megjelent kutatás nagyon is igazat ad az egykori szexszimbólumnak: a Seeker-com-on megjelent cikk szerint nem is történhet egészségesebb a testeddel, mint ha ruha nélkül bújsz ágyba.

Tudtad?

Az amerikai Nemzeti Alvás Alapítvány (National Sleep Foundation) által kezdeményezett közvélemény-kutatás szerint az amerikaiaknak mindössze 12%-a alszik meztelenül, pedig a kutatók és az orvosok is erősen ajánlják.

Forrás: Dreamstime

A pihentető alvás elengedhetetlen feltétele annak, hogy egészségesek maradjunk. Ahhoz, hogy az éjszakai pihenés után valóban frissen és üdén ébredjünk, az emberi szervezetnek le kell hűlnie az alváshoz:

kutatók szerint legalább fél fokkal le kell esnie a testhőmérsékletünknek ahhoz, hogy álomra tudjunk szenderülni.

Mindezt a természet is támogatja: az emberi szervezet pont úgy lett kitalálva, hogy alvás közben csökken a hőmérséklete, és ez határozza meg azt, hogy mikor áll készen arra, hogy elaludjon, és mikor van itt az ideje annak, hogy felébredjen. Egy tanulmány szerint

már a legkisebb hőmérsékletcsökkenés is jó hatással van az alvás minőségére, ám ha ez nem következik be, úgy az agy felébreszti a testet,

hogy kiderüljön, mi akadályozza az elalvást – így zavarhatja meg a legmélyebb álmunkat is.

Forrás: Dreamstime

Valóban fogyhatsz, ha pucéran alszol

Ha tehát ruha nélkül bújunk a paplan alá, az alacsony testhőmérsékletünknek hála jobban alszunk. Ám nem csupán ezért éri meg hűvösebben tartani a testünket:

az alacsony testhőmérséklet szabályozza a barna zsírszövetet, amelyet a köznyelv „jó zsírként" ismer.

Ennek hatására a test az éjszaka folyamán elégeti a felesleges kalóriákat, hogy hőt termeljen.

Mindezeken felül csökkenti a szervezet kortizolszintjét, és fokozza a növekedési hormon termelődését, ezáltal segít csökkenteni a derékméretedet is – olvasható a Men's Health magazinban. Ha azonban emelkedik a testhőmérséklet, és emiatt felébredsz az éjszaka közepén, úgy a tested automatikusan több kortizolt termel, emiatt pedig megnövekedhet az étvágyad másnap.

Forrás: Dreamstime

A nők számára különösen fontos

A különféle gombás fertőzések táptalaját képezik a meleg, nedves bőrfelületek.

Sajnos a vastag pizsama és a meleg takaró kombinációja éppen ennek a kialakulásának kedvez, ami a hölgyek intim egészségére nézve nincs jó hatással.

Dr. Alyssa Dweck, a New York-i Icahn School of Medicine professzora szerint ráadásul mindezt tetézi, hogy a nők általában egész nap szoros, nehezen szellőző, vastag anyagból készült ruhadarabokat viselnek, amely alatt szinte egyáltalán nem szellőzik megfelelően az altestük, ez pedig hosszú távon izzadást és hüvelyirritációt okozhat.

Gyereket szeretnétek? Vetkőzzetek!

A meztelen alvás a spermiumok minőségére is hatással van. A titok a herezacskók hőmérsékletében rejlik:

a 35 foknál melegebb herékben ugyanis rosszabb minőségű spermák termelődnek.

A meztelenség ráadásul a párkapcsolatnak is jót tesz. A fedetlen bőrfelületek érintkezése beindítja az oxitocin nevű „szerelemhormon" termelődését az agyban, ami növeli az egymás iránti bizalmat, és elősegíti a két fél közötti kötődés megerősödését. Mindezeken felül ez a típusú érintkezés jó hatással van az immunrendszerre, szabályozza a kortizol szintjét, és még a vérnyomás csökkentésében is segít.

Te hogyan szoktál aludni?

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.