Onyutha Judit gyászol: elhunyt az édesanyja

édesanya halál gyász Onyutha Judit
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hatalmas tragédia érte az egykori időjóst, Onyutha Juditot. Hosszú betegség után mehalt az édesanyja. Szerencsére Judit még utoljára elmondhatta neki, hogy mennyire szereti.

"Anyu rengeteg küzelem után hagyott itt minket. Persze már egy ideje tisztában voltam azzal, hogy gyógyíthatatlan beteg, az orvosok sem kecsegtettek semmi jóval, de természetesen minden tőlük telhetőt megtettek érte. Április óta tartott ez az állapot, azóta kéthetente ingáztam London és Budapest között, ahol édesanyám lakott. Mivel a testvérem is a brit fővárosban él, mindig volt valaki anyuval a családból. Az utolsó hónapokat pedig egy olyan intézményben töltötte, ahol 24 órás orvosi felügyelet alatt volt, és a legjobb kezelésben részesülhetett" - mondta Judit a Best magazinnak.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]

Az időjós végig azon izgult, hogy el tudjon búcsúzni szeretett anyukájától. AZtán egyszer csak megérkezett az a bizonyos telefon, hogy azonnal üljön repülőre, mert édesanyja távozni készül:
"Elmondhattam neki, hogy mennyire szeretem. Bár ő mélyen aludt, meggyőződésem, hogy hallotta a szavaimat és érezte a jelenlétünket."

Onyutha Judit édesanyját Londonban helyezik végső nyugalomra. Ameddig az időjós a temetéssel kapcsolatos ügyeket inzéti, gyerekeire, Marcira és Pannira az édesapjuk vigyáz.

Kórházban fekszik Törőcsik Marihttp://www.life.hu/drlife/20160823-korhazba-szallitottak-torocsik-mari-szinesznot.htmlEzekben az üzletekben kaphatók a legegészségtelenebb ételekhttp://www.life.hu/drlife/20160820-ezekben-az-uzletekben-kaphatok-a-legegeszsegtelenebb-etelek-vegyesbolt-aruhazak.htmlTudjuk, miért dugul be mindig az orrodhttp://www.life.hu/drlife/20160820-az-allando-orrdugulas-legfobb-okai.htmlMellfelvarrás? 7 módszer, amellyel kiválthatóhttp://www.life.hu/drlife/20160820-modszerek-mellfelvarras-helyett.htmlRisztov Éva: "Befekszem a kórházba"http://www.life.hu/drlife/20160816-risztov-eva-korhazi-kivizsgalasnak-veti-ala-magat-a-rossz-vizminoseg-miatt-rioi-olimpia.htmlBelebetegedett a szakításba - Csont soványra fogyott Diane Krugerhttp://www.life.hu/drlife/20160803-diane-kruger-csont-sovanyra-fogyott-szakitott-joshua-jacksonnal.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.