Selena Gomez visszavonul – Rejtélyes betegsége miatt tart szünetet az énekesnő

2016.09.05. 16:28

A világ egyik leghíresebb énekesnője a napokban jelentette be, hogy szünetet fog tartani karrierjében. Selena Gomeznél ugyanis néhány évvel ezelőtt állapítottak meg egy rejtélyes, ám nagyon alattomos betegséget, a lupust, ami miatt depresszióval, szorongásokkal és pánikrohamokkal is küzd. De mi is ez a betegség, ami miatt a mindössze 24 éves sztárnak vissza kell vonulnia egy időre?

Selena Gomez hivatalos közleményében tudatta, hogy „boldogságára és egészségi állapotára" hivatkozva úgy döntött, egy időre visszavonul a nyilvánosság elől. Előrelátó szeretnék lenni, és az egészségemre, illetve a boldogságomra szeretnék most összpontosítani”  – fogalmazott a Buzzfeednek a fiatal énekesnő, aki nem kertelt, és őszintén elmondta, hogy a korábban nála diagnosztizált lupus nevű betegsége miatt döntött a szünet mellett. 

Selena Gomez a betegsége alatt visszavonult a nyilvánosság előlForrás: Instagram/Selena Gomez

„Mint azt sokan tudjátok, nagyjából egy évvel ezelőtt derült ki, hogy lupusom van, egy olyan betegségem, amely különböző módon van hatással az emberekre. Rájöttem, hogy a szorongások, a pánikrohamok és a depresszió mind-mind a lupus miatt jelentkeztek.”  Selena ezután megköszönte rajongóinak a megértésüket, és hozzátette: reméli, hogy őszinteségével sikerülni fog közelebb hozni és megértetni a nyilvánossággal ezt a betegséget.

De mi is a lupus?

A lupust, teljesen nevén szisztémás lupus erythematosust (SLE) az egyik legrejtélyesebb betegségként tartják számon. Nem véletlenül: a tünetei nem egyértelműek, emiatt pedig nehéz a diagnózis felállítása is. 

A lupus egy autoimmun betegség, amely során az immunrendszer hibás működése miatt a szervezet saját maga ellen fordul, a megtámadott szervek pedig begyulladnak, illetve károsodhatnak is. Általános tünetei közé sorolják a lázat, a hasmenést, a fáradékonyságot, gyengeséget, illetve depresszió és más idegrendszeri tünetek is felléphetnek. 

A depresszió a lupus általános tüneteForrás: Dreamstime

Gyakori tünet lehet még a lábdagadás, a hajhullás, az arcon pillangószerűen elterülő bőrpír, a migrén, a pattanások. Ami még inkább megnehezíti az orvosok dolgát, az a betegség hullámzó lefolyása: a tünetmentesség akár éveken át is eltarthat, az aktív időszak alatt pedig folyamatosan változhat a súlyossága. 

Vagy megtanulsz együtt élni vele, vagy meghalsz 

A lupus karbantartható, a jelenleg rendelkezésre álló kezelési módszerek a gyulladás csökkentésére és az immunrendszer működésének szabályozására irányulnak – ám maga a betegség egyelőre gyógyíthatatlan.  A lupus kezelésére gyulladáscsökkentő szereket, illetve rákos megbetegedésekre használt, immunrendszerre ható készítményeket ajánlanak, ezeken kívül azonban fontos, hogy az érintett odafigyeljen az egészséges életmódra: aludjon eleget, táplálkozzon helyesen, és szakítson időt a rendszeres mozgásra is. 

Oda kell figyelni az egészséges életmódraForrás: Dreamstime
Tudtad?

A lupus a leggyakoribb autoimmun betegség: többeket érint, mint a szklerózis multiplex vagy a leukémia. A legtöbbször (90%-ban) tizenéves kor végén és 30 év előtt alakul ki fogamzókorban lévő nőknél.

Míg a lupus megállapítása évekkel ezelőtt egyet jelentett a halálos ítélettel, ma már a megfelelő terápiák segítségével és az orvosi utasítások betartásával jól karbantartható, és éppen annyi ideig él egy lupusos, mint egy egészséges ember. 

„El akartam mondani, hogy seggfejek vagytok!” 

Selena 2013-ban esett át egy kemoterápiás kezelésen betegsége miatt, amelyet – természetesen – igyekezett megőrizni magának. 

A fiatal énekesnő végül azért állt nyilvánosság elé, hogy elejét vegye a pletykáknak, amelyek szerint drogfüggősége miatt kellett félbeszakítania turnéját, illetve sokat bántották a felszaladt kilói miatt is. 

Selena a betegsége miatt még a turnéját is félbeszakítottaForrás: AFP

Annyira akartam mondani, hogy tudjátok, hogy srácok, nektek fogalmatok sincs semmiről. Hogy kemoterápián vagyok. Hogy seggfejek vagytok. Elzártam magam addig a külvilágtól, amíg biztos nem voltam abban, hogy nem jelent gondot számomra beszélni róla.” 

"Tudom, hogy milyen"
Lena Dunham, a Csajok című nagy sikerű sorozat írónője, színésznője és rendezője azon kívül, hogy szeret provokálni, nyíltan felvállalja és párbeszédet folytat rajongóival kényszerbetegségéről, szorongásáról és depressziójáról. Ő az élő példa arra, hogy mindezek mellett is lehet teljes életet élni és fényes karriert csinálni. A Life.hu cikkéért kattints ide!
Selena Gomezpánikrohamlupuslupuszdepresszióbetegségkezeléskemoterápiaszorongásvisszavonulás