A Pszichológus Pasi: a mamahotel csábító kényelme

2016.09.12. 20:44

A felnőtté válás része az önállósodás, a szülőkről való leválás és az önálló egzisztencia megteremtése. Ám mi történik akkor, ha a húszas-harmincas éveiben járó fiatal felnőtt még mindig a szüleivel él egy háztartásban? Meddig egészséges élvezni a szülői otthon nyújtotta biztonságot és támogatást? A Pszichológus Pasi ezúttal a mamahotel jelenségét járja körbe.

Mamahotel – manapság egyre többet emlegetik ezt a 21. századi fogalmat, ami azt takarja, hogy a fiatal felnőtt, aki esetleg már nem tanul, és még nem is dolgozik, gyermeki minőségben vegetál a szülői otthonban, ahol a „mama” gondoskodik róla: főz, mos, takarít rá, és gyakran anyagilag is támogatja. 

Forrás: Dreamstime

Első körben le kell szögezni, hogy teljesen természetes dolog, ha a szülő egyengeti gyermeke elindulását a „felnőttélet”-ben. A leválás azonban több esetben nem történik meg: manapság sokan mintha félnének mindebbe belevágni, ez pedig minden érintettre károsan hathat. Tapasztalataim szerint ezekben a helyzetekben a szülő is, és az immár felnőtt „gyermek” is egyaránt szenved.  Az idézőjelet azért vélem szükségesnek használni, mert ezek a gyerekek már nem gyerekek, hanem fiatal felnőttek gyermeki szerepben, a gyermeki minőség jellegzetes tulajdonságaival: önálló egzisztencia, anyagi és érzelmi leválás nélkül, a függetlenség teljes hiányával. 

Minél tovább tart ez a harmonikusnak és fenntarthatónak legkevésbé sem nevezhető állapot, annál nehezebb belőle kilépni. A szülőkre egyre nagyobb anyagi terhet ró, és minél későbbre tolódik az önálló élet elkezdése, annál nehezebb belevágni. 

Forrás: Youtube
Anyám nyakán, avagy az all inclusive mamahotel
Adott egy jóvágású, jól kereső férfi, aki bár már jócskán elmúlt harminc, a mamahotel oltalmazó falait egyáltalán nem áll szándékában egy önálló, kevésbé kényelmes életre cserélni. A sztori jó néhány hollywoodi szuperprodukcióból ismerős lehet, és mint oly sok más film esetén, az alkotók ezeknél a történeteknél is a valóságból inspirálódtak. Van miből: az Európai Unió országaiban a 18 és 34 év közötti fiatal felnőttek mintegy fele él együtt a szüleivel. A Life.hu cikkéért kattints ide!

Ki fél, és mitől?

Megesik, hogy a szülő az, aki jobban tart a leválástól. A túlféltés miatt hajlamos lehet a gyermeke első szárnypróbálgatásait, kezdeti próbálkozásait visszafogni, meggátolni.  Mindebben szerepet játszhat az is, ha a szülő már idősebb, esetleg egyedülálló, és a csemete fészekből való kirepülése a magára maradás érzésével fenyegeti. 

Forrás: Dreamstime

A fiatalok részéről az úgynevezett kapunyitási pánik lehet az egyik ok, amiért félnek az önállósodástól. Középiskola után, az egyetem alatt még minden más, ám sokan már a felsőfokú tanulmányaik alatt rájönnek, hogy nem nekik való az a pálya, amelyet megálmodtak maguknak. Sokszor már az első munkahelyen összeomlik az a bizonyos kártyavár:  nem látszik, hogy az az élet, amit annak idején elképzeltek maguknak, valaha meg is fog valósulni,  mert nem akkora a fizetésük, nem olyanok a munkakörülmények. A koppanás után pedig visszatérnek a biztonságot nyújtó szülői otthonba. Ők a bumerángnemzedék: bár megpróbálják az önálló életet, hamar rájönnek, hogy nem tudják ugyanazt a szintű egzisztenciát megteremteni maguknak, mint amihez korábban hozzászoktak, ezért a hazaköltözés mellett döntenek. 

Mellette, de nem előtte állni

Szeretném leszögezni, hogy nem vagyok a szülői támogatás ellen. Fontossága vitathatatlan, ám csak bizonyos határokon belül nevezhető egészségesnek, és bizony könnyen motiválatlansághoz vezethet. A túlzott féltés nem visz előre, a fiatalokat pedig inkább a kezdeti szárnypróbálgatásaikban kell támogatni. 

Forrás: Dreamstime

A mamahotelben lenni néha jó, és kell is, ám hosszú távon nem működik. 

Előfordulhatnak olyan élethelyzetek, amikor úgy hozza az élet, hogy a fiatalnak egy időre vissza kell költöznie a szülői otthonba, ám ekkor is fontos a felnőttszerep megélése: beszállni a rezsibe, besegíteni a házimunkába, és így tovább. Ugyanakkor a fiatalokban is tudatosítani kell, hogy senki sem ügyvezető igazgatói székben kezdi, hogy a célokért, az álmokért meg kell küzdeni, és tudni kell fejlődni és változni ahhoz, hogy boldoguljunk – az ehhez vezető utat azonban mindenkinek saját magának kell kitaposnia. 

A Pszichológus Pasi

Tóth Dániel vagyok, pszichológus. Az önismereti munka számomra életforma. Hiszem, hogy önmagunk jobb megismerésén keresztül a világot is jobban megérthetjük, beleértve a problémáinkat is, arról nem is beszélve, hogy valódi önbizalmunk, önbecsülésünk is csak ezt követően alakulhat ki. Minél jobban ismerjük hát önmagunkat, annál szabadabbá, elégedettebbé és egészségesebbé válhatunk. A mai kor emberének a felgyorsult tempó mellett az önismeret még fontosabb, mint valaha, hiszen az újszerű jelenségek, például az internet, közösségi oldalak és videojátékok – számos új kihívást és lehetőséget hordoznak. A rohanó világban igyekszem gyors segítséget nyújtani, elgondolkodtatni, egyszersmind támpontokat és irányelveket adni. 
nextgenpsyche.eu 
www.facebook.com/apszichologuspasi 

A Pszichológus Pasifelnőttönállósodásmamahotelgyermekszülő