Fogfájással ment orvoshoz a lány, de kiderült, hogy rákos

Forrás: Northfoto -
csontrák fogfájás rák
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Fájó foggal fordult orvoshoz a fiatal koreai lány, de a problémája nem volt olyan egyszerű, mint ahogy azt ő gondolta. Kiderült, hogy nem tömésre, vagy fúrásra van szüksége, a baj ugyanis annál jóval nagyobb: halálos betegségére derült fény.

Teljesen ledöbbentette a diagnózis a 27 éves koreai lányt. Kis fogorvosi problémának hitte a fájdalmát, arra gondolt, hogy a fúrás és a tömés majd megoldja, de nem így lett. Hiába fordult fogorvoshoz, a doki nem tudta megoldani a gondját. Ezután keresett fel egy specialistát, aki a röntgen vizsgálat után rögtön látta, milyen súlyos a lány helyzete.

Jennie Yoo Forrás: Northfoto

Jennie Yoo-ról ugyanis kiderült, hogy csontrákkal küzd. A fiatal lány nagyon megrémült a hír hallatán. "Azt hittem valami kis fogprobléma. Ám amikor az orvos nem tudta rendbe hozni, elkezdtem aggódni, ezért mentem el egy másik szakértőhöz, aki csinált egy röntgent.

Nagyon nagy sokk volt, amikor azt mondták, csontrák van az állkapcsom körül"

- mondta a lány a Mirrornak. Jennie állapota azóta sem javult, sőt, egy grapefruit nagyságú daganat nőtt az arcán. Az orvosok szerint nem operálható, de még sok kemoterápiás kezeléssel a lánynak van esélye a gyógyulásra. Jennie nem is akar mást, csak, hogy végre visszakapja az életét.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.