emberi szervek hasüreg bélfodor felfedezés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Aki azt hitte, hogy az orvosok már mindent tudnak az emberi testről, az nagyot tévedett: felfedeztek egy eddig ismeretlen szervet a hasüreg beljsejében.

Az új szervről szóló tanulmány a The Lancet Gastroenterology & Hepatology orvosi lapban jelent meg. A menesterium, vagy másnéven béfodor a vékonybél rögzítésére szolgáló hashártya kettőzet - írja a 24.hu.

A szervet először Leonardo da Vinci említette, de a tudósok egészen 2012-ig úgy gondolták, hogy a bélfodor nem egy önálló szerv, hanem egymástól különálló szerkezetek sorozata.

Az orvostanhallgatóknak már 2012 óta tanítják, hogy a bélfodor különálló szerv, de a felfedezés csak most került be Henry Gray Az emberi test anatómiája című könyvébe, ami 1858-as megjenelése óta az anatómia bibliája. Ezzel lett hivatalosan is különálló szerv a bélfodor. A tudósok még mindig nem tudják, hogy az új szervnek van-e más funkciója a vékonybél rögzítésén kívül. Valószínű azonban, hogy aktív szerepe is van, mert vérerek, idegek és nyirokerek futnak benne.

Fogmosás közben bénult le a 22 éves nő arcahttp://www.life.hu/drlife/20170103-egyik-pillanatrol-a-masikra-lebenult-egy-22-eves-no.htmlChloe McMahon-Swift fogmosás közben realizálta, hogy nem tudja mozgatni az arca egy részét. Az orvosi vizsgálatok megállapították, hogy Chloe ritka autoimmun betegségben szenved. Dr. LifeOrigoBorzalmas hírt kapott szülése előtt a kismama - Nem a babával volt bajhttp://www.life.hu/drlife/20170103-szules-elott-tudta-meg-az-edesanya-hogy-rakos.htmlAz édesanya két órával a szülés előtt tudta meg, hogy súlyos rákos megbetegedése van, amit meg kell műteni. Dr. LifeOrigo30 éves pattanást nyomtak ki egy férfi hátából - Elképesztő videóhttp://www.life.hu/drlife/20170103-30-ev-utan-nyomtak-ki-egy-orias-pattanast.htmlA férfi 30 évig élt együtt az óriási pattanással a hátán. Most azonban rávette magát az eltávolíttatására, nem semmi, mit szedtek ki belőle. Dr. Life--Új év, új élet: 5 film az újrakezdésrőlhttp://www.life.hu/drlife/20170102-motivalo-filmek-az-ujrakezdesrol.htmlIsmét véget ért egy év, és valószínűleg ismét sokak száját hagyta el valamilyen újévi fogadalom, hogy idén valamit – avagy mindent – egészen másképp csinálnak majd. Ha változtatnál, kezdd el még ma! Íme, öt film, amelyek biztosan motiváló erővel hatnak majd rád. Dr. LifeOrigoSusan Sarandon unokája közel volt az életveszélyhezhttp://www.life.hu/drlife/20170103-susan-sarandon-unokaja-fejserulest-szenvedett.htmlA híres színésznő unokája egy baleset következtében fejsérülést szenvedett; majdnem komoly baj lett belőle, de a szerencsére végül nem lettek maradandó sérülései. Dr. Life--"Elmebeteg vagyok" – Pszichológus kezeli a magyar humoristáthttp://www.life.hu/drlife/20170103-pszichologus-kezeli-a-magyar-humoristat-kohalmi-zoltant.htmlKőhalmi Zoltán, a Dumaszínház és a Showder Klub sztárja őszintén vallott a démonokról, amikkel meg kell küzdenie. Dr. Life

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.