Állítják: Intenzív osztályon kezelik a V'Moto-Rock zenészét

Lerch István kórház zenész
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Lapinformációk szerint lebetegedett a V'Moto-Rock zenésze, Lerch István. Úgy tudni, a 63 éves művészt az intenzív osztályon kezelik, és csak a közeli hozzátartozói látogathatják.

"Legyenek türelemmel, nincs jól, most nem szabad zavarni" – mondta a Borsnak Lerch István egyik barátja, de ennél többet sajnos nem árult el a zenész állapotáról. A lap azonban nem adta fel, és megtudta, hogy a V'Moto-Rock művésze kórházba került. "Napok óta próbáltuk elérni Lerch Istvánt, sikertelenül. Amikor a zenész barátainál érdeklődtünk, kiderült, hogy nem véletlenül nem veszi fel a telefonját" – írták.

"Az erős hidegfront viselhette meg a szervezetét, ezért hétvégén súlyos állapotban került kórházba. Azóta intenzív osztályon ápolják, csak a közvetlen család látogathatja" – árulta el végül egy neve elhallgatását kérő szakember.

Olyan megszólaló is volt, aki szerint nagyobb is lehet a baj: "Legyenek türelemmel, nincs jól, most nem szabad zavarni."

Nem biztonságos a Kim Kardashian által is szedett reggeli rosszullétek elleni pirula?http://www.life.hu/drlife/20170109-kim-kardashian-altal-reklamozott-terhessegi-rosszulletek-elleni-gyogyszer-nem-biztonsagos.htmlÁll a bál a popókirálynő által is reklámozott, terhességi rosszullétekre szedett gyógyszer, az úgynevezett Diclegis körül: egy nemrég készült vizsgálat során ugyanis nem csupán kétségbe vonták a tabletta hatékonyságát, hanem még ártalmasnak is nevezték azt, révén, hogy növeli a szülési rendellenességek kialakulásának kockázatát. Dr. Life--Szinglihoroszkóp: melyik csillagjegy illik hozzád a horoszkópod szerint?http://www.life.hu/drlife/20170105-melyik-csillagjegy-illik-hozzad-a-horoszkopod-szerint.htmlA házasságok vajon tényleg az égben köttetnek? A mondás szerint igen, de vajon az asztrológia iránymutatásai segíthetnek a jó döntésben? A szerelmi kapcsolatok milyenségét, tartalmát erőteljesen befolyásolják a bolygók. Nézd meg, hozzád ki illik a csillagjegyed alapján! Dr. Life--Így ismerd fel: A mániás depresszió 7 típusos jelehttp://www.life.hu/drlife/20170110-a-manias-depresszio-7-fo-jele.htmlA mániás depresszió, más néven bipoláris zavar egyre több embert érint, ezért nem árt ha tudjuk, hogy milyen tüneteket kell figyelnünk akár önmagunkon, akár valaki máson. Dr. LifeThinkstockBalesetet szenvedett Kocsis Tiborhttp://www.life.hu/drlife/20170110-balesetet-szenvedett-kocsis-tibor-x-faktor.htmlKocsi Tibort sielés közben érte a baleset, a lába sérült meg.Dr. Life--Kiderült, hogy miért ringatják inkább baloldalt az újszülöttjüket az anyákhttp://www.life.hu/drlife/20170110-ezert-ringatjak-inkabb-baloldalt-az-ujszulottjuket-az-anyak.htmlSikerült megoldani annak rejtélyét, hogy az anyák miért inkább baloldalt ringatják az újszülöttjeiket. A kutatók szerint ez a pozíció aktiválja a gyermek jobb agyféltekéjét, amelynek nagy szerepe jut a kommunikációt és a kötődést segítő agyi funkciókban. Dr. LifeThinkstock"A mája akár egy alkoholistáé" - Kórházban az energiaital-függő nő http://www.life.hu/drlife/20170110-az-energiaital-fuggoseget-okoz.htmlAzt mondják, az energiaital nem káros a szervezetre, ezúttal mégis úgy tűnik, nagy károkat okozott... Dr. Life--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.