A stressz is okozhat refluxot: minden, amit tudnod kell erről a betegségről

Forrás: Thinkstock -
reflux beregség betegség stressz pszichológia
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Idegeskedni nemcsak, hogy nem jó, hanem még ártalmas is, és szinte valamennyi testi megbetegedéssel összefüggésben állhat. A stressz alattomos módon teszi tönkre a szervezetet, így például az emésztőrendszert is, aminek következtében savas reflux alakulhat ki. 

Te is észrevetted már, hogy a lehető legrosszabb pillanatokban tör rád a gyomorégés? Például egy fontos tárgyalás közepén, egy állásinterjún, vagy esetleg egy randi előtt? Nem lehet véletlen, hogy a legtöbbször olyan esetekben jelentkeznek a tünetek, amikor fokozott stressznek vagy kitéve.

Mit jelent egyáltalán a reflux?

A reflux a tápcsatorna felső szakaszának működési zavarát jelenti. Ilyenkor a gyomorsav és más emésztőnedvek összekeverednek, és a rossz irányban haladva visszajutnak a nyelőcsőbe. Ezzel kellemetlen tüneteket okoznak a betegnek, illetve szélsőséges esetben szervi elváltozást is.

A refluxhoz gyakran párosul hányinger, bár ezt egy ártalmatlan gyomorégés alkalmával is érezhetjük.

A kezeletlen reflux komoly szövődményekkel járhat Forrás: Thinkstock

A tünetek hátterében a megnövekedett gyomorsavszint áll. Gyomrunk belső falát olyan speciális nyák borítja, amely ellenáll a gyomorsavnak. Ám ahogy emelkedik a gyomor savszintje, idővel túl magasra szökhet, a gyomor azon felső régiójába, ahol már nincs ilyen borítás a belső falon. Ekkor jelentkezik a hányinger érzet, mivel

ilyenkor a szervezet szeretne megszabadulni a savtól, hogy ne marja a gyomor falát.

Sokan panaszkodnak maró érzésre a nyelőcsőben, savanyú szájízre, szegycsont körüli, illetve mellkasi fájdalomra is.

Ettől szenvedett Jakupcsek Gabriella is

„Nagy hajtásban voltam, napi 8-10 órát is is beszéltem egyfolytában, annyi adást vettünk fel. Épp a szilveszter következett volna, amikor beütött a krach. A gasztroenteorológián megtudtam: refluxom van, és a gyomorsav miatt fáj a torkom, és ment el a hangom”

– mesélte a műsorvezető egy interjúban, amelyet itt tudsz elolvasni.

Ám nem mindegy, hogy milyen intenzitással jelentkeznek a tünetek, hiszen olykor-olykor belefér, hogy az ember egy-egy stresszes helyzetben gyomorégést tapasztal, de az is gyakran előfordul, hogy helytelen táplálkozás, esetleg egy nehezebb étel vagy egy bizonyos ital váltja ki a kellemetlen tüneteket. Ilyen esetekben érdemes lúgos kémhatású ételeket fogyasztani (avokádó, spenót, brokkoli, cékla, tőzegáfonya, kefir stb.), illetve olyat, ami felszívja a felgyülemlett gyomorsavat: például natúr pékáru, keksz, gabonapehely vagy müzli.

Fogyassz lúgos kémhatású ételeket! Forrás: Thinkstock

Hogy függ össze a reflux és a stressz?

Egy 2010-es Norvégiában készített felmérés szerint azok az emberek, akik munkahelyi stresszről számoltak be, sokkal gyakrabban és erősebben érezték a reflux tüneteit, mint azok, akik nem voltak napi idegeskedésnek kitéve. A felmérésben 40 ezer ember vett részt. Egy későbbi kutatás eredménye szerint a 12 653 résztvevőnek több mint fele azt vallotta, hogy a stresszes helyzetek rontják leginkább az állapotukat – tette közzé a HealthLine.com.

Érdekesség továbbá, hogy azok az emberek, akik segédkeztek a World Trade Center elleni támadás romeltakarításában, sokkal nagyobb százalékban lettek refluxosok, mint a lakosság többi része. A tudósok azt is megállapították, hogy

a savas refluxban szenvedők nagy százaléka valamilyen mentális problémával is küzd:

21,5%-nál depressziót, és közel 30%-nál szorongásos zavart diagnosztizáltak.

Érzelmi válság is állhat a reflux hátterében

„Életem egyik legviharosabb kapcsolata után ismerkedtem meg a refluxszal közelebbről. Addig azt hittem, hogy az én gyomrom vasból készült, hiszen soha nem volt semmilyen emésztési zavarom, boldogan ehettem és ihattam, amit csak akartam. Ám a hónapokig tartó szomorúság, a csalódás, a kialvatlanság és a folyamatos idegeskedés megtette a hatását. Először csak gyomorégésem volt, de később mindennapos hányingerrel éltem együtt.

Esténként és reggelente tudatosan jártam ki a mosdóba hányni, mert olyan gyorsan termelődött a savam, hogy ha ezt nem tettem meg, akkor egész nap gyötört a fájdalom. Hiába szedtem savlekötőket, és próbáltam egészségesen táplálkozni, amíg a fejemben nem rendeződtek a gondok, addig semmi nem segített. Vagyis a válasz az, hogy a lelkiállapot nagyban befolyásolja a gyomorégés mértékét, ugyanis nekem azóta sincs semmilyen tünetem.”

Brigi, 26 éves

Ezek alapján szinte biztos, hogy a mentális állapot és a tünetek erőssége között összefüggés van. Akiknél valamilyen pszichés trauma miatt jelentkezik a betegség, azoknál főleg a lelki sérülést kell kezelni, és csak kisebb mértékben számít az életmód és az étrend. Ám azok a betegek, akik genetikusan örökölték a betegségre való hajlamot, akkor is komoly tüneteket észlelhetnek, ha mentálisan teljesen egyensúlyban vannak, de esetleg helytelen étrendet követnek.

A napi idegeskedés refluxhoz vezethet Forrás: Thinkstock

Mit tegyek, ha stresszes az életem?

Mivel a stressz nem csak az emésztőrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát növeli, nem árt időben megtanulni kezelni, ha esetleg pillanatnyilag megszüntetni nem tudjuk. Biokémiailag kimutatott tény, hogy a folyamatosan fennálló stressz hatására megnövekszik a mellékvesekéreg egyik hormonjának, a kortizolnak a szintje.

A kortizolnak pedig van egy olyan negatív hatása, hogy csökkenti az immunrendszer ellenálló képességét. Éppen ezért mondják, hogy minden betegség lelki eredetű, mert valóban

sok esetben az idegeskedésnek köszönhetjük, hogy fogékonyabbá válunk a legkülönfélébb betegségekre is.

Így iktasd ki a stresszt

Lazíts!

Találj olyan elfoglaltságokat magadnak, amelyek kikapcsolnak és boldoggá tesznek.

Törődj magaddal!

Ha nem szeretnél komolyabb szövődményekkel szembenézni, akkor szakíts időt arra, hogy relaxálj. Egyénenként változó, hogy kinek milyen hobbi jelent megnyugvást: rajzolás, varrás, sportolás, éneklés, masszázs, színjátszás és még ezer kikapcsolódási forma áll a rendelkezésünkre, érdemes valamelyiket választani.

Válassz egy hobbit, ami kikapcsol, és elűzi a stresszt az életedből! Forrás: Thinkstock

Pihenj minél többet

Az alvás mindenre jó hatást gyakorol, hiszen ilyenkor a szervezet is takarékra tudja tenni magát.

Tanulj meg nemet mondani!

Fontos, hogy ne vállald túl magad. Annyi feladatot vegyél a nyakadba egy napra, ami nem megterhelő. Nem éri meg a tennivalók miatt megbetegedni.

Figyelj a táplálkozásra!

Nemcsak arra, hogy mit eszel, hanem arra is, hogy hogyan teszed! Inkább többször vegyél magadhoz kevesebb ételt, mint egyszerre óriási mennyiségeket. Az sem mindegy, hogy az evés alkalmával mennyi időt szánsz az étel elfogyasztására. Hagyj időt az evésre, ne azon a 10 percen múljon az életed!

Nevess!

Nézz meg egy jó vígjátékot, játssz társasjátékot a szeretteiddel, vagy találkozz a barátaiddal. A nevetés az egyik legjobb stresszoldó.

Így ismerd fel: a mániás depresszió legjellemzőbb tüneteihttp://www.life.hu/drlife/20170110-a-manias-depresszio-7-fo-jele.htmlA „zsenik betegségének" is hívott mániás depresszió nem csupán a beteg, hanem a körülötte élők mindennapjait is befolyásolja. A célzott és időben elkezdett kezelés ezért mind a páciens, mind pedig a szerettei szempontjából életmentő lehet, emiatt is fontos, hogy minél hamarabb felismerd ezt a mentális betegséget. Íme, a mániás depresszió 7 legfőbb tünete. Dr. Life--Durva: Meghalt a fiú, akit a játékfüggősége tett beteggé http://www.life.hu/drlife/20170113-meghalt-egy-jatekfuggo-fiatal-xboxozas-kozben.html12 órát játszott a fiatal fiú, majd egy vérrög végzett vele. Játékfüggőként szinte sosem mozdult ki otthonából, ez okozta a betegséget. Dr. LifeOrigoHullik, törik, gyengül? Öt krónikus betegség, amely hajvesztést okozhathttp://www.life.hu/drlife/20170109-5-betegseg-amely-hajhullast-okoz.htmlNem csupán a hajad szépségének, hanem az egészségi állapotának megőrzése is nagyon fontos. A hajproblémák, mint a hajhullás vagy a töredezés ráadásul nemcsak esztétikai probléma, hanem a szervezeted figyelmeztetőjele is lehet, hogy valami nem működik jól. Íme, öt olyan komoly megbetegedés, amelynek kísérő tünete lehet a fokozott hajvesztés. Dr. LifeThinkstockAz alulműködő pajzsmirigy is okozhat súlygyarapodásthttp://www.life.hu/drlife/20170111-a-pajzsmirigy-alulmukodese-okozhat-sulygyarapodast.htmlFáradtság, levertség, súlytöbblet, amitől sehogy sem tudsz megszabadulni – ezek mind előjelei lehetnek egy igen komoly megbetegedésnek. Dr. Life--„A hírességekkel másképp kell bánni" – exkluzív interjú Marisa Peerrelhttp://www.life.hu/drlife/20170113-marisa-peer-sztarterapeuta-es-pszichologus-exkluziv-interjuja.htmlMotivációs előadó, hipnoterapeuta, viselkedéskutató és jó pár bestseller írónője – ez mind Marisa Peer egy személyben. A Tatler magazin nemrég Nagy-Britannia legjobb terapeutájának választotta meg. Nem véletlenül: több évtizednyi tapasztalata, könyvei és híresebbnél híresebb páciensei mind őt és szakmai hozzáértését igazolják. Íme, a Life.hu exkluzív interjúja a világ legismertebb terapeutájával. Dr. Life--Demcsák Zsuzsa megjósolta: három hét múlva szül Som-Balogh Edinahttp://www.life.hu/drlife/20170116-som-balogh-edina-hamarosan-szulni-fog-elarulta-a-kislanya-nevet.htmlSom- Balogh Edina gyönyörű kismama. Terhességének 33. hétben jár, és szebb mint valaha. Dr. Life--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.