Gálvölgyi János betegsége után átértékelte az életét

Forrás: VIASAT3/Birtalan Zsolt -
betegség Gálvölgyi János színész
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nyáron lett hirtelen rosszul a színész, mentővel szállították kórházba. Azóta már jól van, és a betegség arra késztette, hogy átértékelje az életét: arra jutott, hogy bizony nem lenne szabad olyan sokat dolgoznia, mert még élni szeretne egy kicsit.

Mindenki nagyon aggódott Gálvölgyi Jánosért, amikor tavaly nyáron hirtelen rosszul lett az öltözőjében. Mentővel szállították kórházba a színészt, ami őt magát is meglepte, hiszen saját bevallása szerint eddig szerette a Jóisten. Soha nem volt betegeskedő típus, mindössze gyermekkorában volt egy sérvműtéte, és egyszer elszakadt a bokaszalagja, de ezeken kívül nem volt problémája.

Gálvölgyi János szeretne még kicsit élni Forrás: VIASAT3/Birtalan Zsolt

Mindig tett is azért, hogy egészséges legyen, fiatal színészként például rendszeresen járt orvoshoz, minden reggel csináltatott EKG-t. Aztán eljött az az idő, amikor már nem mert orvoshoz járni, mert félt az eredménytől. "Ötven év felett az ember már nem hipochonder, hanem beteg" – mondta a Best magazinnak Gálvölgyi, hozzátette, a rosszulléte után ő is – mint annyian – átértékelte az életét. "Rájöttem, tényleg jobban oda kell figyelnem magamra.

Nem lenne szabad olyan sokat dolgoznom, többet kellene pihenni, mert szeretnék még kicsit élni.

Rácsodálkozni a dolgokra" – vallotta be a színművész. Azt is elárulta, parodistabetegség, hogy mindig a rosszat veszi észre először, valamint családi örökség is, ennek ellenére mostanában mégis az a célja, hogy jól érezze magát. "Most ott tartok, mégis inkább

szeretném jól érezni magamat, magunkat a feleségemmel, Jutkával, mert egyedül jól érezni magam hülyeség,

annak nincs semmi értelme" – árulta el Gálvölgyi, aki most épp élete egyik régóta hőn áhított főszerepére készül A hullaégető című darabban.

Egy csomó, ami nem mellrákot jelezhttp://www.life.hu/drlife/20170118-a-csomo-ami-nem-mellrakot-jelez-a-fibroadenoma.htmlTermészetes, hogy szinte rögtön a legrosszabbra gondol az ember lánya, amikor valamilyen oda nem illő dolgot vesz észre a testén – például egy csomót tapint ki a mellében. Ugyanígy járt Anna is, aki mindössze 17 éves volt, amikor zuhanyzás közben észrevette magán az elváltozást. Dr. Life--Rohammentő vitte kórházba Pintér Tibor szerelméthttp://www.life.hu/drlife/20170120-pinter-tibor-szerelme-acs-beatrix-rohamot-kapott-korhaz.htmlPintér Tibor néhány hónapja alkot egy párt kedvesével, Ács Beatrixszal. Az ifjú szerelmesek már az összeköltözésen és a családi bemutatkozáson is túlvannak. Rózsaszín ködben úszva kellene megélniük szerelmük kezdeti időszakát, ám egy alattomos kór beárnyékolja mindennapjaikat: Bea bármikor rohamot kaphat. Dr. LifeOrigoÉletmentő műtéten esett át Végvári Ádám, Neoton Família frontemberehttp://www.life.hu/drlife/20170120-vegvari-adam-neoton-familia-eletmento-muteten-esett-at.htmlA Neoton Família népszerű frontembere, Végvári Ádám már másodszor menekült meg a halál torkából. A 65 éves zenésznek egy hajszálon múlt az élete, vakbélgyulladása volt és azonnal operálni kellett. Dr. LifeFotó: Szabó Gábor - OrigoOrvosi műhiba miatt lett torz egy nő: Évekig nem ment utcára http://www.life.hu/drlife/20170119-orvosi-muhiba-miatt-valt-torzza-egy-no.htmlAz 54 éves nő egy kicsit fiatalítani szeretett volna az arcán, cserébe felismerhetetlenül torz lett. Dr. Life--Félrediagnosztizálták a férfit - Hamarosan meg fog halnihttp://www.life.hu/drlife/20170119-szorulasnak-hittek-a-rakot-emiatt-haldoklik-a-ferfi.htmlElképesztő, de szorulásnak nézték a férfi kezdődő rákját. Emiatt már csak néhány hónap maradt hátra a 29 éves édesapa életéből. Dr. Life--Valóban csak az étrenden múlik a rák?http://www.life.hu/drlife/20170117-ime-a-gyogyulast-igero-rakellenes-etrendekrol-az-igazsag.htmlAz internet a lehetőségek tárháza: az itt fellelhető írások nagy része soha nem hallott gyógymódokat kínál az egyszerű ember számára is, és mielőbbi felépülést és egészséget ígér azoknak, akik bármire képesek lennének, hogy megmentsék maguk vagy szerettük életét. A nagy gond mindezzel az, ha a beteg elhiszi, hogy csakis ez, jelen esetben az étrend segíthet, az orvosi utasításokat és javallatokat pedig figyelmen kívül hagyja. Dr. LifeAFP

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.