„Ezt csak túlélni lehet" – A buszbaleset egy pszichológus szemével

Verona pszichológia tragédia buszbaleset trauma
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Múlt héten pénteken egyelőre tisztázatlan okokból egy olasz autópályán a felüljáró oszlopának ütközött egy magyar gimnázium diákjaival, tanáraival és hozzátartozóikkal teli busz. A jármű teljesen kiégett, a tragédia következtében 16-an haltak meg – köztük diákok, tanárok és családtagjaik. Miképp lehet feldolgozni egy ilyen traumát? Hogyan segít mindebben a pszichológia? Ennek jártunk utána szakértőnk segítségével.

Az egész világot megrázta a péntek éjjel az észak-olaszországi Verona közelében történt busztragédia, amely során 16-an veszítették életüket. A túlélők közül többen még mindig kórházban vannak: hatan súlyosan megsérültek, közülük ketten életveszélyes állapotban vannak, 13-an pedig könnyebb sérüléseket szenvedtek. A túlélők esetében a fizikai sebeken túl azonban legalább ugyanekkora kárt okozhat a velük utazó társaik, tanáraik és a többiek elveszítése.

Az egész világot megrázta a péntek éjjel az észak-olaszországi Verona közelében történt busztragédia, amely során 16-an veszítették életüket Forrás: AFP

A katasztrófavédelem másnap egy 4 pszichológusból álló krízisintervenciós csoportot küldött Veronába a buszbaleset sérültjeihez, akik a tragédiát túlélő diákoknak, tanáraiknak és hozzátartozóiknak nyújtanak segítséget a történtek feldolgozásához.

A világ már nem ugyanaz többé

Somogyi Kata pszichológus szerint a Verona közelében történt balesetnél nagyobb stresszhatásnak nem is lehet kitenni egy embert.

A társak elvesztése, az átélt emlékek sokkhatásai és a világ, mint biztonságos helybe fektetett bizalom elvesztése mind-mind nagyon súlyos stresszhatás. A váratlan traumatikus esemény poszttraumás stresszhatásokat válthat ki, amelyek visszatérő, élénken élő, bevillanó emlékek formájában újra és újra előjöhetnek.

A szakértő szerint mindez maga után hozhat olyan hosszabb távon komoly gondokat okozó dolgokat, mint a pánik, a rettegés és az éjszakai rémálmok, amelyek megfelelő kezelés és terápia nélkül akár a páciensek életvezetését, mindennapjait, munkavégzését és alkalmasságát is befolyásolhatják.

Szakemberként is nehéz feladat

Egy ilyen tragédia után szinte lehetetlennek tűnik, hogy az érintettek valaha is feldolgozzák az őket ért elképesztően nagy traumát. Ez pedig pszichológusként is óriási kihívás lehet – kiváltképp, hogy azt az ősi bizalmat kell visszaültetniük a páciensekbe, ami szerint a világot egy alapvetően biztonságos helynek gondoljuk.

A pszichológusok krízisterápiát alkalmaznak Forrás: Thinkstock

A pszichológusok az úgynevezett krízisterápiát alkalmazzák, amely egy speciálisan direktív, traumatikus hatások enyhítésére kidolgozott terápiás formát jelent. Ez nem feltétlen az események felelevenítését és átbeszélését jelenti – ezek sok esetben inkább ronthatják az egyébként is súlyos tüneteket

– vélekedik a pszichológus, aki szerint ebben az esetben inkább a feldolgozás, a szorongás csökkentése, a pszichés erősítés és a mindennapok menedzselése kap prioritást. Mindehhez azonban sok időre és türelemre van szüksége a tragédiát átélteknek.

Feldolgozni a lehetetlen

A veronai buszbaleset családokat szakított szét: tanárok, gyerekek és hozzátartozók vesztették életüket a tragédia következtében.

Egy ilyen eset után rendkívül fontos a családtagok, a hozzátartozók lelki támasza, a mindennapos odafigyelés, a krízissel való megbirkózásban pedig kiemelt jelentőségű, hogy hogyan tudja a család és a tágabb szociális közeg támogatni a traumát átélt személyt

– fogalmazott a szakértő. Egy ilyen hirtelen bekövetkezett haláleset különösen nagy terhet jelent a családtagoknak és a közeli ismerősöknek – különösen, ha egy gyermek elvesztéséről van szó.

Egy gyerek elvesztése a legsúlyosabb stresszhatás egy ember életében Forrás: Thinkstock

Egy gyerek elvesztése a legsúlyosabb stresszhatás egy ember életében. Sokan mondják, hogy mindezt "feldolgozni" nem lehet, csak túlélni, illetve azt hogy az idő sokat segíthet ebben

– mondta el a szakértő.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.