Súlyosan megsérült Székhelyi József

borda törés sérülés Székhelyi József
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Veres 1 Színház igazgatósága közleményben számolt be Székhelyi József balesetéről. A színész súlyosan megsérült: több bordája is eltört.

Székhelyi József színész megsérült. Erről a Veres 1 Színház igazgatósága számolt be, ahol 2014 óta játszik a színművész. Arról nincs információ, hogy milyen baleset érte a színézt de az biztos, hogy súlyosan megsérült.

Baleset érte Székhelyi Józsefet Forrás: [origo]

A színész több bordája is eltört, ami nem fájdalommentes sérülés. Ennek ellenére azonban Székhelyi József nem a pihenést választotta. A kettős bordatörése mellett már próbál is. A közlemény szerint a körülményekhez képest jól van, sőt, február elsején már színpadra is áll. "Sajtópletykákat megelőzendő:

Székhelyi József a tegnapi nap folyamán valóban kettős bordatörést szenvedett,

ám ez nem befolyásolja a Veres 1 Színház Szép jó estét, Mr. Green! című előadásának premierjét. A művészúr a körülményekhez képest jól van, próbál és a február 1-i, szerdai bemutatón a címszerepben lép a veresegyházi publikum elé" - írta a színház Facebook-oldalára.

Amit a sikeres (és boldog) emberek másképp csinálnak – és gondolnakhttp://www.life.hu/drlife/20170124-a-sikeres-es-boldog-emberek-titkai.htmlMi különbözteti meg egymástól a sikeres embereket a kevésbé sikeres társaiktól? Nem a szerencsésebb csillagzat, és nem is a makulátlan külső. Az alábbiakban összegyűjtöttük azokat a fontos tulajdonságokat, amelyek nem csupán a vágyott cél eléréséhez szükségesek, hanem a boldogság megéléséhez is. Mert a teljes és örömteli élethez mindkettő szükséges! Dr. LifeThinkstockNagy valószínűséggel műteni kell Tahi Tóth Lászlóthttp://www.life.hu/drlife/20170127-tahi-toth-laszlo-korhazban-muteni-kell.htmlAhogy hírt adtunk róla, szombat este kórházba szállították Tahi Tóth Lászlót. A színművész előadás közben lett rosszul. A Vígszínház később közleményt adott ki a a színész állapotával kapcsolatban, azt írták, valószínűleg egy agyi ér állhat a baj hátterében. Dr. LifeFotó: Mudra László - OrigoStohl András terápiás hobbinak hódolt: kipróbálta a festésthttp://www.life.hu/drlife/20170126-stohl-andras-terapias-hobbinak-hodolt-festett.htmlStohl András festeni kezdett - így tud kikapcsolni a sztár. Dr. LifeOrigoZalatnay Cini fájdalmas vallomása: kilencszer vetélt el http://www.life.hu/drlife/20170126-zalatnay-cini-kilencszer-vetelt-el.htmlZalatnay Cini nagyon szeretett volna saját gyermeket, mindent meg is tett azért, hogy teherbe essen. Hiába próbálkoztak azonban, nem jött a gyermekáldás. Kilencszer vetélt el az énekesnő, végül már az orvosa javasolta, hogy hagyja abba. Dr. Life--Pikali Gerda vallomása: megküzdött a rákkalhttp://www.life.hu/drlife/20170126-pikali-gerda-evekig-kuzdott-a-rakkal.htmlKüzdelmes időszak van Pikali Gerda és Rékasi Károly mögött, és még nincs vége. A színész balesete óta megváltozott az életük, de Gerda bírja a terheket. Azért is van ereje küzdeni, mert egyszer már ő is szembenézett a halállal. Rákos volt, de legyőzte a szörnyű kórt. Dr. Life--Abortuszt mutat klipjében a rappelő politikus (18+)http://www.life.hu/drlife/20170126-abortuszt-mutat-klipjeben-a-rappelo-nemet-politikus.htmlEgy terhességi teszt, egy nehéz döntés és könnyektől elkent smink. Ezekkel a jelenetekkel kezdődik az a klip, melyet egy fiatal német politikus töltött fel a napokban a YouTube-ra. A videóban az abortuszról van szó, de nem csak szimbolikusan, kifejezetten mutatják is. Dr. LifeOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.