Mi a titkuk azoknak, akik sosem lesznek betegek?

betegség megelőzés egészség
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az influenzaszezon kellős közepén járva a legtöbbünk irigykedve nézi azokat, akik ép bőrrel megússzák a vírust, és azt mondják, soha nem szoktak betegek lenni. De vajon tényleg léteznek ilyen emberek, és ha igen, mit csinálnak másképp?

Egy átlagos ember egész élete során nagyjából kétszáz alkalommal fázik meg, és bár van, akinél egy-két nap alatt lemegy a betegség, míg mások hetekig szenvednek, arra semmilyen tudományos magyarázat nincs, hogy mindez mitől függ.

„Néhányan az immunrendszert szabályozó olyan géneket örökölnek, amelyek egy adott vírussal szemben eredményesebbek, mint mondjuk másoknál. De ez nem jelenti azt, hogy valakinek jobb vagy rosszabb az immunrendszere”

– fejtegeti Davis, aki szerint ennek az „immunrendszeri sokszínűségnek” köszönhető az, hogy az emberi faj képes számos betegség túlélésére.

Ez a páratlan sokszínűség azonban nem csupán a gyengébb és erősebb immunrendszer létét vonja kétségbe, hanem az összes olyan immunerősítőnek bélyegzett készítmény, praktika és egyéb más dolgok hasznosságát is.

Vajon akkor nincs is értelme sem a C-vitaminnak, sem a gyömbéres teának, sem a fokhagymának, sem az antioxidánsok szedésének?

Erre igazából még a szakértők sem tudják a választ, de arra egyre több bizonyíték születik, hogy a bélben található mikrobiomnak nagy szerepe van abban, hogy mennyire vagyunk képesek legyűrni a betegségeket, a mikrobiomra pedig az elfogyasztott ételeknek van hatásuk. Vagyis, könnyen lehet, hogy az étrendünkkel hatással lehetünk az immunrendszerünkre, bár, hogy pontosan hogyan, arra még nem született meg a válasz.

Mindennek az oka a belekben van?

Egyre nagyobb népszerűségnek örvend az a néhány évvel ezelőtti felfedezés, miszerint a bőrön vagy a belekben élő baktériumtömegek hatalmas szerepet játszanak a szervezet működésében. Ez azt jelenti, hogy nem csupán védelmi funkciókat látnak el, hanem olyan meghatározó folyamatokban is részt vesznek, mint a gyógyítás és az anyagcsere. Minderről és más érdekességekről a Life.hu cikkében olvashatsz, ide kattintva.

Ha mégis szeretnénk minél ritkábban betegek lenni, egy-két dolgot azért jó, ha betartunk, és ebben minden orvos egyet ért. Ne dohányozzunk, ne igyunk sok alkoholt, rendszeresen mossunk kezet, sportoljunk, kerüljük a stresszt, ami ellen lehet, oltassuk be magunkat, étkezzünk egészségesen, aludjunk eleget, és igyekezzünk minél többet a barátainkkal lenni, mert a magány az egyik legnagyobb ellensége az egészségünknek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.